Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

3. szám - Bukovszky András–Franczia Tamás–Lengyel János: Víztisztítás és vízkezelés a Fővárosi Vízműveknél

142 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM Víztisztítás és vízkezelés a Fővárosi Vízműveknél Bukovszky András Franczia Tamás Lengyel János Fővárosi Vízmüvek 1556 Budapest, Pf. 512 Kivonat: A Fővárosi Vízművek Víztisztítómiíve I. üteme 1962-tűl, a II. üteme 1967-től üzemel. A megépülésekor korszerű tisztítástechnológiával rendelkező műnél a Duna vízminőségének változása következtében az évek folyamán kisebb-nagyobb technológiai módosításokat kellett végrehajtani. Ennek során ki kellett bővíteni az alkalmazott vegyszerek körét és meg kellett növelni több vegyszer adagolási koncentrációját a jó tisztítási hatásfok eléréséhez. A kifogástalan minőségű ivóvíz előállítását a fokozatosan végbemenő minőségű változások mellett, az évszakos hatások és az évente többször jelentkező rendkívüli szennyezéshullámok jelenléte is megnehezítette. Az üzem I. ütemének állapota építészetileg és gépészetileg, annyira leromlott, hogy 1985-92 között rekonstrukció keretében fel kellett újítani. Ennek során korszerűsítették és távirányíthatóvá alakították a vízkivételt, a vegyszerek szükséges mennyiségét a nyersvíz mennyiségmérőről vezérelt dugattyús és membránszivattyúkkal adták be. A vegyszerbekeverést a Flash eljárás alkalmazásával korszerűsítették. Sediplast ülepítő elemek beépítésével megnövelték a derítők kapacitását, ezenkívül az egyrétegű homokszűrőket az I. ütemnél a nagyobb teherbírású kétrétegű szűrőkre cserélték ki, amelyek kétszeres szűrési sebesség alkalmazását is lehetővé tették. Az I. ütemnél megvalósított számítógépes folyamatirányítás lehetővé tette a szabályozó elemeknek az üzemi diszpécserből történő távműködtetését, a vízminőségi és gépi adatok naplózását, vegyszeradagolások számítását, ezöikívül a fontosabb műszaki és vízminőségi adatokról 24 órás trendek megjelenítését, amelyek lehetőséget biztosítanak a technológiai folyamatok hatékonyabb irányítására. Ennek hatására a rekonstrukció próbaüzeme során, 1,7-szeres vízhozamnál, jobb tisztítási hatásfokokat értünk el, mint a régi művel. A Fővárosi Vízművek 1984-ben helyezte üzembe újabb nagyteljesítményű vízkezelő telepét a Csepel-szigeti Ráckeve mellett. A 160 m

3/d kapacitású tisztítómű 30, a Nagy-Duna mellé telepített csáposkút vassal és mangánnal terhelt vizét kezeli. Ózonos oxidációi követő gyors homokszűrés távolítja el a nemkívánatos alkotóelemeket. A telep technológiája és kapacitása további fejlesztés előtt áll. Kulcsszavak: rendkívüli szennyezéshullámok, csőköteges derítő, kétrétegű szűrő, számítógépes folyamatirányítás, ózonos oxidáció, vas - és mangántalanílás. 1. Bevezetés A Fővárosi Vízművek víztermelő rendszere alapvetően a parti szűrésű kutakból való vízbeszerzésre támaszkodik. Mivel az így termelt víz mennyisége, adott vízbeszerző létesítmények megléte esetén jelentősen függ a Duna vízállásától és hőmérsékleti viszonyaitól, ezért a vízellátás biztonsága és a növekvő vízigények szükségessé tették egy csúcsvízműként működő víztisztítómű építését Budapest északi részén, ahol a folyam vízminősége a legjobb. A megépülésekor 200 000 m

3/d kapacitású Víztisztítómű 1. üteme 1962-től és a vele azonos teljesítményű II. üteme 1967-től üzemel. Az üzem 1. ütemét a több mint 20 évi üzemelés után fel kellett újítani. Az 1985-92-ig tartó rekonstrukció keretén belül a művet gépészetileg, építészetileg felújították és tisztítástechnológiáját korszerűsítették. Ezzel párhuzamos az üzem víztermelő kapacitását 250-300 000 m

3/d-re megnövelték. Az üzem különösen a téli hónapokban játszik nélkülözhetetlen szerepet Budapest vízellátásában. A Duna vízszennyeződésének a fokozatos emelkedése következtében a parti szűrésű kutak vizében, főleg Budapest déli részén, lassan emelkedő koncentrációban vas- és mangánszennyezés jelentkezett. Emiatt a Ráckeve térségben telepített kutak vizét csak kezelés után lehetett a hálózatba bevezetni. A megfelelő minőségű ivóvíz előállítására 1984-ben megépítették a 100-130.000 m/d kapacitású Ráckevei Vízkezelőművet, amely azóta folyamatosan üzemel. 2. Műszaki fejlesztési eredmények a Víztisztítóműben. 2.1. A Víztisztítómű technológiája A Víztisztítómű technológiája az üzem megépítésekor mechanikai előkezelésből (szűrés rácson és dobszűrőn, ülepítés), klóros fertőtlenítésből, aluminiumszulfátos derítésből és gyorsszűrésből állt. Ez a technológia az építés óta eltelt időszak alatt a Duna szennyezettségi szintjének a növekedése és a szennyező anyagok számának az emelkedése folytán nem mindig volt alkalmas a Magyar Ivóvíz Szabványnak megfelelő kifogástalan minőségű ivóvíz előállítására, ezért az évek során kisebb-nagyobb technológia - módosításokkal kellett a tisztítóképességét növelni. Az üzem jelenlegi technológia folyamatábráját az /. ábrán adtuk meg. Az üzemeltetést nehezítették a fokozatosan végbemenő változásokon kívül az évente több alkalommal jelentkező szennyezéshullámok (2. ábra), amelyek miatt néhány esetben felére vagy nullára kellett a tisztítómű teljesítményét csökkenteni. Az ilyen kényszerű leállások miatt a kieső üzemórák száma pl. 1982-ben a 365 órát is elérte. A legnagyobb gyakorisággal az olajos jellegű, míg kisebb mértékben a biológiai és toxikus kémiai vegyületeket tartalmazó szennyezéshullámok fordultak elő. Nehezítik a tisztítást a Duna vízminőségében jelentkező évszakos változások is, mely közül a 3. ábrán az ammóniumion koncentráció havi átlagának alakulását mutatjuk be. A diagramon látható, hogy a vizsgált időszakban a legmagasabb havi átlagot januárban, a legalacsonyabbat júliusban és szeptemberben mértük, de a maximum októbertől márciusig minden hónapban nagyobb volt 0,5 g/m

3-nél. 2.2. Technológiai módosítások a hatvanas években