Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)
2. szám - Szabó Iván: Az ipar és a vízgazdálkodás
118 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM mind az ipari vízellátásban. Ugyanakkor jelentős térségek vízháztartását befolyásolja. A termelési folyamatokban különböző anyagokkal szennyeződött víz - még megfelelő tisztítás után is melynek során csak részben távolítható el a szennyező anyag - a természetes vízkészletet terheli. A természetes vízkészletek szennyezőanyagai közül: - a szerves szennyezők és nehézfémek mintegy 7080 %-a - az oldott sók (szervetlen anyagok) és az olaj mintegy 40-60 %-a ipari eredetű. Pozitív tendenciák az ipari vízgazdálkodás területén: - a '80-as években - a korábbi prognózisokkal ellentétben - nem nőtt az ipari termeléssel arányosan a vízfelhasználás, melynek oka: - a víz- és csatornadíjak, valamint a tisztítási költségek emelkedése miatt a vízgazdálkodás kiadásai egyre nagyobb terhet jelentettek a vállalati gazdálkodásban. - Kedvező eredménnyel járt a vállalati hidrotechnológusok alkalmazásának kötelezettsége. - Terjednek a víztakarékos és környezetkímélő technológiák. A vegyiparban például a teljes vízforgalom 1985-ben 8,3-szerese volt a friss vízigénynek. Az ipari átlag - energiaiparral együtt 2 körül, energiaipar nélkül 4 körül. Az ipar szerkezetváltása és az elmúlt két-három év termelési visszaesése miatt csökkent néhány iparág vízfogyasztása: - a bauxit és szénbányászat visszafejlesztése eredményeként az ágazat 1985-ös 422,8 Mm 3/év vízkitermelése 1989-re - felére esett vissza, - 10-40 %-kal csökkent a kohászat, gépipar, vegyipar, könnyűipar vízfogyasztása, - a vízfogyasztáshoz hasonló arányú szennyezőanyag-kibocsátás csökkenéséről nem beszélhetünk. Itt jobbára csak extenzív változások figyelhetők meg, azaz amilyen mértékben csökkent a termelés, olyan mértékben csökkent a a szennyezés kibocsátás is. Az ipari vízgazdálkodás fejlesztésének fő irányai: - Alapvető: az iparban (és gazdaságban) végbemenő szerkezet- és tulajdonváltás: a vállalatok helyett — vállalakozók, akik maximális önállósággal döntenek mindennemű tevékenységük során, az államnak (szakminisztériumoknak) az egységes játékszabályokat és az esélyegyenlőségeket kell megteremtenie. - Az üzemet (vállalkozást) olyan black box-nak kell tekinteni, malyet csak az input-output oldalon keresztül lehet szabályozni, üzemen belülre csak közvetett eszközökkel, műszaki, jogi, pénzügyi szabályozókkal lehet hatni. Mindez, csak az intézményrendszer korszerűsítésével hajtható végre. 2. A privatizáció néhány problémája „Környezeti auditálás? - A vállalati értékelések során - főleg a kezdeti időszakban - az „örökségül" hagyott és a részvényekkel „átadott" környezeti problémák csak az adásvételt követően kerültek felszínre. (Erre iskolapélda: Lehel-Elektrolux), - Nagy vállalatok térségi szolgáltató funkciói. Például DIMAG hőszolgáltatás Miskolcra, több iparüzemet lát el vízzel stb. - az egyes államigazgatási szervek hatáskörének változása és - főleg az önkormányzatok szerepének erősödése (ugyanakkor felkészültségük hiánya) lehetőséget teremt nem kívánt környezetszennyező technológiák, termékek hazai gyártásának megszervezésére. A „környezeti újgyarmatosítás" veszélye elsősorban a kisvállalkozások területén élő probléma. (A multinacionális vállalatok az image-romlás miatt nem engedhetik meg maguknak a nyugaton környezetvédelmi okokból betiltott termékek magyarországi gyártásának megszervezését). 3. Néhány térségi kérdés Dunántúli karsztvíz: az elmúlt évtizedek bányászati túlzott fejlesztéseiről. A vízkivétel jelentősen csökkent. Lassan kialakul egy olyan vízháztartási egyensúly, amely tartóssá válhat. Egyértelmű célunk, hogy a jó minőségű bányavíz minél nagyobb hányada kerüljön hasznosításra, így az ipari tevékenység és a lakossági vízellátás egyensúlya is kialakítható lesz. A szennyezett bányavizeket a bányák bezárása után is kezelni kell, lásd: Gyöngyösoroszi, Recsk, stb. Budapest és környéke (agglomeráció): szintén az elmúlt évtizedek, centralizált iparpolitikájának „áldozata". Jelentős és perspektivikus iparágak (pl. gyógyszeripar) koncentrálódott ebben a térségben. Ugyanakkor jelentősen elmaradt a vízügyi infrastruktúra fejlesztése. Bár voltak és vannak olyan elképzelések, hogy az ipart (éppen környezetszennyező volta miatt) ki kell telepíteni a fővárosból, de ennek sem pénzügyi, sem műszaki feltételei nincsenek meg. Reálisan azzal lehet számolni, hogy további ipartelepítés a fővárosban és vonzáskörzetében nem lehetséges. Lehetőség: a nem kellően hasznosított ipari területek felhasználása infrastrukturális célokra. Például a Csepel Művek területére tervezni a főváros központi szennyvíztisztító telepét. Kiemelt üdülőkörzetek: Balaton, Velencei tó idegenforgalmi jelentősége. Egyensúlyt teremteni az idegenforgalmi vállalkozások és az állam felelőssége között —» az állam ma még többet tesz! gyógy- és falusi túrizmus fejlesztése. 4. A környezetvédelmi ipar, másképpen a „háttéripar". A fejlett államokban a '80-as évek egyik húzóágazata. A hazai környezetvédelmi ipart számos „gyermekbetegség" jellemzi — részben minőségi szempontból nem elégíti ki az igényeket, - részben mennyiségileg marad el a szükségletektől
