Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)

1. szám - Varga Csaba: A testvérkromatid-csere (SCE) analízis alkalmazása a vízminőség vizsgálatban. II. rész: Ózonozott-klórozott ivóvíz XAD frakcióinak genotoxicitás vizsgálata humán perifériás limfocita-rendszerben

VARGA CS.: SCE analízis a vízminőségvizsgálatban II. 5 Kromoszóma aberráciős adatok a különböző frakciókkal történt kezelés után Frakciók /ül/ml Abnormális metafázis/300 sejt Aberrációk/300 sejt Gap és ísogap Kromatid törés exchange Kromoszóma törés exchange 4. táblázat (gap nélkül) XAD— 2/4 1 10 20 XAD—8 1 10 20 Savas frakció 1 10 20 0 2 2 Kontroll ÖSSZESÍTETT SCE/sijt o 1 10 20 Mlfil 0 1 70 HO ni vh/ml 1. ábra. Az XAD frakciók hatása az SGE-gyakoriságra, egyéni adatok. A felső koncentrációskála a DMSO eluátum mennyiségét, az alsó pedig az eluátumok által reprezentált vízmennyiséget jelzi a tenyészet ml-eire vonatkoztatva. A szignifikáns hatást csillag jelöli dicentrikus és a gyűrűkromoszóma előfordulása volt. Dózisfüggő emelkedést az aberrációk számában egyik frakció esetében sem találtunk. » 4. Megbeszélés Az utóbbi két évtized során számos közlés látott napvilágot, mely a klórral kezelt vizek mutagén aktivitásáról számolt be (pl. Cheh et al., 1980; Marouka és Yamanaka, 1980; Kool et al., 1982; stb.). Jóval kevesebb tanulmány számol be azonban az ózonozás mutagenitást befolyásoló hatásairól. Az egyik legkorábbi vizsgálat Ootruvo et ál. (1977) nevéhez fűződik, akik 28 különböző szerves vegyület (policiklikus aromások, poliklórozott bifenilek, huminsav) ózonozását követően nem találtak mutagén aktivitást Saccharomyces és Salmonella rendszerben. Ahol aktivitás mutatkozott, az általában a prolongált ózonozás következménye volt, nem mutatott dózisfüggést vagy nem volt reprodukálható. Elsősorban a nitrogéntartalmú vegyületek voltak ilyenek. Több tanulmány foglalkozott mutagének keletkezésével humusz anyagok alternatív fertőtlenítőszerekkel történő kezelése után. Kowbel et al. (1982) fulvinsav ózonozás során képződött maradékait negatívnak találta Salmonella Ames-tesztben, 5 törzsben vizsgálva. Egy későbbi vizsgálatuk során talajeredetű fulvinsav ózonozása után sem találtak mutagén termékeket Salmonella TA 100 fluktuációs-tesztben (Kowbel et al., 1984). Hozzájuk hasonlóan Meier (1988) sem talált bizonyítékot arra, hogy az ózonozott kereskedelmi huminsav mutagén hatást fejtene ki a TA 97, 98, 100 és 102-es törzsekre. Az ózon hatását a vízkezelés során is tanulmányozták. Városi szennyvíztelep ózonnal kezelt, recirkuláltatott vizét vizsgálva Gruener (1978) közvetlen illetve metabolikus aktiválás után jelentkező (promutagén) aktivitást mutatott ki TA 98 és 100-as törzsben. A többi vizsgálat, mely az ivóvízkezelés során alkalmazott ózon hatásait tanulmányozta, többé-kevésbé azonos eredménnyel zárult: az ózon csökkentette vagy alig volt hatással a semleges XAD izolátumok mutagén aktivitására (Dolara et al., 1981; Zoeteman et ál., 1982; Backlund et ál., 1985). Savas frakciók vizsgálata esetén azonban néhány esetben a mutagén aktivitás enyhe emelkedését lehetett észlelni TA 100-as törzsben (Kool et al., 1985). Érdekes eredményeket hozott az ózonos-klóros kombinált kezelés vizsgálata. Talaj-eredetű fulvinsav vizes oldatának ózonozása, majd klórozása ugyanis megnövelte a mutagenitást (TA 100), a mutagenitás erőssége növekedett az alkalmazott ózon-dózis csökkenésével és amintapH-jának emelkedésével (Kowbel et al., 1984). Mutagén aktivitást találtak a TA 97, 98 és 100-as Salmonella törzsben alternatív fertőtlenítő szerekkel (ózon és ózon + klór) kezelt humuszos víz, ill. alumínium szulfáttal derített humuszos víz esetében. Metabolikus (S9) aktiválás mellett mindegyik vízminta extraktuma negatívnak bizonyult azonban aktiválás nélkül a klórozott minták midegyik törzsben mutagének voltak. Az igen magas ózon dózisok kivételével (33,2 mg/l) a klórozás előtt alkalmazott ózonkezelés nem csökkentette az aktivitást, sőt enyhén fokozta azt (Backlund et al., 1985). Ezek alapján, általános szabályként levonhatjuk, hogy minél nagyobb mértékű a prekurzorok (pl. huminanyagok) oxidatív degradációja az ózonkezelés során, annál inkább csökken a mutagének keletkezésének veszélye a rákövetkező klórozás alkalmával {Meier, 1988).