Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)

4. szám - Vágás István: Kállay Miklós (1887–1967), az Országos öntözésügyi Hivatal elnöke

VÁGÁS I.: Kállay Miklós, az öntözésügyi Hivatal elnöke 235 nél és kényszerű veszteségeinél lehetett-e ilyen szempontból mégcsak beszélni is?) Viszont, azt már nagyon is megnézték, hogy a rendelkezésre bocsátott pénzt helyesen használják-e fel. Erre csupán egyetlen példa: Az elsőként megépült tiszafüredi öntözőrendszer 6 m

3/s-ra kiépített szivattyútelepének áramszükségletét az első elgondolás szerint egy szívógázmotorral hajtott önálló villamos erőtelep szolgáltatta volna. Az 1 millió pengős létesítési költség mellett mindez (az áramtermelés igényelt mennyiségével fordított arányban) 10,25—13 pengős kat. holdankénti kiadást eredményezett volna. Legfeljebb 6 pengős holdankénti kiadást fogadtak volna még el, bár már annál is kétségesnek tartották az öntözéses gazdálkodás jövedelmezőségét. Egy meglévő hőerőtelepről történő vásárlás esetén olcsóbb árammal 6,80—7,00 P-s holdankénti árat értek volna el. Mindezek miatt kezdtek foglalkozni a Tiszalucnál tervezett és a Sajó vízerejét kihasználó vízerőtelep kiépítésének gondolatával. A MÁVAG vállalkozott a kiépítésre, és évi 2,8 millió kWh fogyasztás erejéig 0,02 P/kWh áron vállalta a áramszolgáltatást különböző további feltételek mellett (1 milliós hozzájárulás a távvezeték és transzformátor állomások kiépítéséhez, további kamatmentes kölcsön stb.), amelyekkel végül a 2,67—4,57 pengős holdankénti kiadás összegéig leszoríthatták a gazdaságokra eső terheket. Vagyis: a központi pénzalap rentabilitásra nem tekintő megterhelésével alapozták meg az egyedi öntöző gazdaságok működésének rentabilitását. Sőt, minthogy csak a szivattyúzásból származó költségeket terhelték át az öntöző gazdaságokra, végül 1,44 P/kh maradt az ő kiadásuk. A Tiszalucnál, ill. Kesznyétennél kiépült vízerőtelep egyébként az öntözőrendszer szükségleteit lényegesen meghaladó áramtermelése, az építésével kapcsolatos munkaalkalom további haszonnal is járt. Nem a „rentabilitás" volt tehát „elvault fogalom", hanem annak értelmezése és számításmódja volt az. Vízügyi téren alighanem máig sem jutottunk előre ebben a tekintetben. . . Különösen akkor nem, ha a létesítés haszna különböző érdekeltségek között oszlik meg és ha az közvetetten jelentkezik. A „rentabilitás" kérdéseinek elvi és gyakorlati nehézsége azután szélsőséges -— olykor egymással mereven ellentétes —politikai és gazdasági rendszereket ösztönzött arra, hogy zászlójukra tűzzenek különböző, ebből származó jelszavakat. Nemcsak az olasz „fasizmus" tette ezt, hanem a „tervgazdaság"-ra építő „szocializmus" is. E szempontból éppen az 1937. évi XX. tc. létesítményei a legtanulságosabbak. A magyar Országgyűlés mindkét háza 1937-ben elfogad egy öntözésügyi törvényt, amellyel megalapozza „Európa legnagyobb öntözőrendszere" megtervezését ós későbbi — egyébként maradéktalan — megépítését. Kapitalizmus ide, feudalizmus oda: „tervgazdasági koncepció" és jelentékenj' „központi pénzalap" segítségével, közvetlen gazdaságossági elemzés mellőzésével, vagy: országos szinten esetleg éppen annak ellenére. Gazdasági minta Mussolini Olaszországa, Kállay Miklós pedig mindennek nemcsak híve, hanem lelkes zászlóvivője is. Szó sincs arról, hogv valaki is hírnévre tört volna ezzel, vagy akár „gigantomániás" alkotásra váevott — ez a vád 1989-ig el nem hangzott a magyar vízimórnökökre a tiszántúli öntözésekkel kapcsolatban. Horthyra ós rendszerére som, Kállayra sem. A létesítmények dianmikusan kiépülnek, sőt, Magyarország ideiglenes területgyarapodásai az öntözés kérdését a a hegyvidéki víztározás ós vízerő-hasznosítás kérdéseivel is összekapcsolják. Még Kállay Miklós hivatali elnökségének időszakában elkészült a tiszafüredi szivattyútelep és öntözőrendszer, a Körös menti öntözőrendszer a békésszentandrási folyami duzzasztóművel. A hódmezővásárhelyi — öntözővíz és belvíz emelésóre egyaránt alkalmas — szivattyútelep a hozzá tartozó öntözőrendszerrel már csak 1047-ben készülhet el (szerencsésen elkerülve a háborús pusztításokat). Csak annyi a különbség, hogy az Öntözésügyi Hivatal második elnöke, LamplHugó most már nem Horthy Miklóssal, hanem Tildy Zoltánnal kerül azonos fényképfelvételre, és megérdemelt kitüntetését most már nem a kormányzótól, hanem a köztársasági elnöktől kapja. Kap még majd ugyanő kitüntetést életművéért 1965ben Dobi Istvántól is. . . A tiszalöki duzzasztómű és a vele összefüggő öntözőrendszer — a Keletiés a Nyugati-főcsatornák rendszere — az ötvenes, és részben a hatvanas évtizedre maradt, a kezdetekhez képest lényegesen eltérő politikai és gazdasági feltételek között. A Keleti-főcsatorna ekkor már Debrecen ipari vízellátásának is fontos tényezője lett, ami az eredeti öntözőrendszer nélkül lehetetlen lett volna, de amire a kezdet tervezői még nem is gondolhattak. Az 1937. évi XX. tc. létesítményei tehát rendszersemleges módon megvalósultak — attól függetlenül, hogy 1945 előtt csak a „magyar nép jólétének emelése" volt a cél, 1948 után viszont „az épülő kommunizmus nagy országának lenini és sztálini hatalmas létesítményei" szolgáltak külsődleges mintaképként. Legfeljebb Kállay Miklós nevét ós kétségtelen öntözósügyi érdemeit nem volt célszerű említeni, hiszen ő a magyar történelem sokkal fontosabb helyére kényszerült beírni nevét, amely 1945 és kb. 1990 között gyűlületesnek számított. Műve, amely természetesen a vízügyi szakma egészének is műve volt, közben más zászlók alatt bár, de maradéktalanul befejezéshez jutott és közhasználatba került. Fasiszta mű, szocialista mű, Európa legnagyobb öntözőműve, gigantomániás alkotás? — ez a kérdés annak a magyar vízimérnöknek az alkotó szemléletében a legértelmetlenebb és a legképtelenebb, aki már vagy két évszázada fáradozik a nemzet felvirágzásán, és akinek művét Kállay politikusként is, műszaki hivatalvezetőként is egyaránt támogatta. 5. Az öntözés ügyei Kállay működése után Mint ismeretes, Kállay Miklós 1942. március 9-én miniszterelnök lett, és tisztségét 1944. március 19-ig tölthette be. Az Öntözésügyi Hivatal vezetését előbb ideiglenesen bízta helyettesére, Lampl Hugóra, majd véglegesen is. „Nagyon nehezen távozott az Öntözésügyi Hivatal elnöke székéből, és bízott abban, hogy hamarosan visszatérhet. Úgy is búcsúzott, hogy az Öntözési Hivatal el-