Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)

4. szám - Vágás István: Kállay Miklós (1887–1967), az Országos öntözésügyi Hivatal elnöke

VÁGÁS I.: Kállay Miklós, az öntözésügyi Hivatal elnöke 233 3. Az első „tervgazdasági koncepció" Magyarországon Az emigrációt tudatosan választó és visszaemlékezéseit 1954-ben már Amerikában kiadó és az Egyesült Államokban élő Kállay Miklós röviden szól csak Öntözésügyi Hivatalbeli éveiről, de ott — nyilvánvalóan az akkori hazai helyzet ismeretében — a legfontosabbnak azt tartotta, hogy ő már tervgazdasági koncepciót valósított meg (akkor is, amikor „szocialista", vagy „kommunista" gazdálkodásnak még nyoma sem volt) Magyarországon (Kállay, 1954.): „Miután 1937-ben kineveztek az Országos Öntözésügyi Hivatal élére, teljesen a hivatalom ügyeinek szenteltem magam. Ekkor született az első tervgazdasági koncepció Magyarországon, az állami költségvetéstől független, tizenkét évre biztosított pénzügyi alappal. Vezetésem idején az egész koncepció végleges formát öltött, befejeződött a tervezés, elkészült a tiszafüredi és a körösi öntözési rendszer, valamint a békásszentandrási duzzasztó. A nagy tiszai öntözési rendszernek jelentős csatornázási ós egyéb alapmunkái is befejeződ tek. Egyúttal kidolgoztuk a magyar rizstermesztés módszereit és megindult a nagybani termesztés is." Sőt, ennek a „tervgazdálkodási koncé]iciónak" olasz mintái vannak. Olaszországban akkor Mussolini kormányzott és ,,állampárt"-ját „fasiszta" pártnak nevezték. . . Kállay Miklós egykorú írásainak idézése előtt azonban tegyünk egy magyarázó kitérőt. A „fasiszta" párt és pártállami diktatúra Olaszországban alakult meg, szerzett magának hatalmat és működött 1922 és 1943 között. Az Európában később kialakult hasonló, olykor azonban radikálisabb diktatúrákat létrehozó pártokat, vagy mozgalmakat az illető ország sajátosságainak megfelelően más- ós más névvel illették. így pl. Németországban voltak uralmon a nemzeti szocialisták („náci"-k),stb. Nálunk csak a második világháború végén, pontosabban azt követően terjedt el a valószínűleg a Szovjetunióban keletkezett általánosítás, amely szerint minden „jobboldali" diktatúrát „fasizmus"-nak neveztek.Mais sokan vannak, akik a,.fasizmus" 1930-asóvekre vonatkozó emlegetésénél Németországra és a német imperializmusra gondolnak, holott Kállay ez idő szerinti írásaiban ez az általánosítás még nem volt ismeretes. Amikor Kállay 1937 ós 1940 között a fasiszta gazdasági berendezést méltatja, akkor az olasz — gyakran még a fasizmus előtti -— műszaki létesítményrendszert ismeri el, ós a műszaki fejlődóst, vagy az az által megkövetelt gazdasági szervezést tartja példaértékűnek. Honnan is tudhatta volna, hogy az olasz fasiszta állam majd később maga is belép egy háborúba? Kállay maga is írja, hogy Magyarországon híve volt a földreform valamilyen fajtájának, de addig is, amíg azt végrehajthatónak tartotta, a törvényhozás útján vélt megvalósíthatónak fontos kezdeményezéseket, mint pl. az öntözési törvényt is. A műszaki élet vízügyi képviselői között is többen voltak, akik nemcsak azt tartották fontosnak, hogy a közösség (az „állam") támogassa a helyes gazdasági kezdeményezéseket, hanem úgy vélték, hogy ott, ahol még ez a kezdeményezés is hiányoznék, azt is „fölülről" pótolják. Keynes szemléletében az 1930-as évek elején gazdasági világválságát is enyhíteni, vagy akár megszüntetni is hivatott lett volna, ha beruházások támogatásával „pénzt szivattyúznak" a pangó gazdaságba. Magyarázó megjegyzéseink nyomán, most máibizonnyal könnyebben érthetők a most következő idézetek az 1939-ben kiadott es az Öntözésügyi Hivatal 1948. évi megszüntetéséig fennálló Öntözésügyi Közlemények első számából (Kállay, 1939): „Új folyóiratunk indul meg, melynek feladata elsősorban az öntözés problémáival foglalkozni. Az öntözés azonban nemcsak műszaki kérdés, hanem belenyúlik a gazdasági, társadalmi és szociális élet számos vonatkozásába. Hogy mennyire így van ez, azt az öntözés atyamestereinek, az olaszoknak a példáján láthatjuk, akik a fusizmus rendszerében új hatalmas, művekkel gazdagították az évszázados öntözési, vízpolitikai fejlődésüket, és alapjává a munkának a „Bonifica integralc" rendszerét tették. Ez azt jelenti, hogy ahol a vizeket rendezik, ahol az öntözést bevezetik, ott teljesen irányításuk alá veszik az életnek, lehet mondani, csaknem minden vonatkozását. Rendezik a tulajdonjogot, tagosítanak, telepítenek, tanyát, falut, várost építenek, utakkal hálózzák be a rendezés alá vett vidéket, és mindenekelőtt teljesen vezetik a gazdálkodást egészen az értékesítésig. így létesülnek csodálatos egységek, melyeket, mint általában mindent, egy célnak, a nemzet egészséges fejlődésének érdekében állítottak be. Nincsen különböző szervek egymásközötti huzavonája, egymással ellentétesen, vagy párhuzamosan futó intézkedések, és ez a titka a biztos sikernek. Mi ezt nem vihetjük ennyire keresztül. Mi még nem jutottunk el odáig, ahol az olasz nép van, még nem ismertük fel kellően a jelentőségét az öntözéses gazdálkodásnak. Az eltérést talán úgy fejezhetem ki, hogy a magyar ember nem vízben, hanem földben gondolkozik. Az olaszt jobban érdekli, hogy van-o vize a termeléshez, mi a nagy darab földnek vagyunk a rajongói. Ha az Alföldön öntözni akarunk, lassú, következetes munkával kell irányítanunk a víz jelentőségének felismerése felé a gazdát, a földtulajdonost és a földmunkást egyaránt.". . . üe, mégsem idegen — olasz — minta másolásáról van szó. Mert a folytatás Széchenyi Istvánhoz vezet. „Ha a vízimérnöki tudomány és a közgazdasági nézetek mai szemüvegén keresztül vizsgáljuk a dolgokat, ma sem tudnánk mást csinálni, mint amit Széchenyi akkor elgondolt. Az ő munkaterve röviden a következő volt: először a Tiszának és mellékfolyóinak szabályozása, árvizek, kiöntések megakadályozása, szabad lefolyások megteremtése. Ezt követi a belvizek rendezése, csatornázása, a mezőgazdasági művelésre alkalmas területeknek mentesítése, és végül a vizek hasznosítása, vagyis a hajózás és öntözés lehetőségének a megteremtése. ... Az előforduló szárazságokat, aszályos éveket sokan a víztelenítés terhére írják. Ez tudományosan meg van cáfolva, de itt csak arra akarok utalni, hogy ha valaki olvasott régi könyveket, vagy a megyék felirataival és a diéta tárgyalásaival kicsit is foglalkozott, láthatta, hogy a mainál súlyosabb