Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

1. szám - Mosonyi Emil: Műszaki tevékenység, vagy művészet a vízépítés?

MOSONYI E.: Műszaki tevékenység, vagy művészet a vízépítés? 3 lógiábaii és a hidraulikában, mind pedig a vízfolyások szabályozásában múlhatatlan érdemeket szerzett. Látóköre igen széles volt. Röviden összefoglalva: neki kell, hogy köszönje a magyar nép, hogy a Tisza széles völgye védett a pusztító és igen gyakran visszatérő árvízi katasztrófák ellen. Sem Tulla, sem Vásárhelyi nem érhette meg tervei megvalósítását, Tulla egészségét hivatására áldozta, és 1828-ban, három évvel életművének, „A Rajna kiegyenesítésének" előterjesztése után meghalt, Vásárhelyi pedig 1846-ban, a Tisza szabályozására vonatkozó átfogó általános tervének megvédésekor halt meg hirtelen. Megromlott egészséggel, időnként pénzügyi nehézségekkel küszködve nemcsak a természet, az árvizek romboló erői, hanem az emberi bizalmatlanság, gáncsosodás, irigység és meg nem értés ellen is hősi harcot kellett vívniuk. Ennek következtében érthető, hogy terveiknek legalábbis az utódaik általi megvalósítását csak azért tudták elérni, mert elgondolásaikért mindketten tántoríthatatlan szakmai meggyőződéssel, távolba tekintő művészi előérzettel, rendíthetetlen lelki állhatatossággal és önfeláldozással harcoltak. Eredményeik, sikereik alapja a szellem élessége és a lélek szilárdsága volt. 3. A nehézségek is alkotó tevékenységet kívánnak Mi lett volna azonban a vízépítés említett és sok más kiemelkedő személyisége által kifejtett tevékenység eredménye, ha ők csak lángszerű szakmai adottságokkal lettek volna felvértezve, de jellembeli szilárdságuk hiányzott volna? Akkor ezek a tervek csak álmok maradtak volna, és Európának nagy ós termékeny része, a FelsőRajna völgye, Hollandia, a Pó menti síkság, a Rhone völgye, a Duna vízgyűjtőjében levő sok terület, a Tisza völgye hosszú időre, sőt talán még napjainkban is lakatlan pusztaság és mocsár lenne. Ha ma valaki azon töri a fejét, hogy mi történne akkor, ha a Felső-Rajna szabályozását visszacsinálnák, annak azt kívánom, hogy legyen akkora képzelőereje, hogy képes legyen szemei elé idézni a Felső-Rajna eredeti állapotát és az árvizeket, valamint azokat a pusztításokat, a pusztítások következményeit, amelyek a mai sűrűn lakott és nagyon fejlett területen bekövetkeztek volna. Biztos vagyok abban, hogy az illető Johann Gottfried Tullá-núk. a legmélyebb háláját fejezné ki! Amikor egyszer egy rendezvényen tőlem kihívóan azt kérdezték, hogy nem volt-e hibás lépés Tulla Rajna-szabályozási munkája, egy példát említettem hirtelenében, hogy a választ hozzá nem értő számára is kevés szóval érthetővé tegyem: Egy apa kisfiával egy szép vasárnap délelőttön a Rajna partján sétál. A fiú, hogy egy pillangót megfogjon, kirántja kezét az apjáéból. Elfut a partélig, megcsúszik és beesik a vízbe. Az erős sodrás a gyereket gyorsan távol viszi a parttól. A gyerek Idabál, az apa bénultan áll a parton, mivel nem tud úszni. Hirtelen ott terem egy bátor fiatalember, beugrik a vízbe, eléri a gyereket és kihúzza a vízből. A fiút az apához viszi, aki először örülni látszik, de rögtön azt követően gorombán szidni kezdi a fiatalembert. „De hát mégis csak megmentettem a fia életét", mondja felháborodottan a fiatalember. „Igen — mondja vádlóan az apa —, de a sapkáját bennhagyta a vízben". A vízépítés igazi úttörőinek minden nagy tettével kapcsolatosan ez a helyzet: sok embernek, sőt millióknak megmentik az életét, de nem hozzák ki a vízből a sapkáját, mert arra akkor nem voltak képesek. Azért azonban, hogy megelőzzem az indokolt ellenvetést, szeretném hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem az a véleményem, hogy a Rajna szabályozásának kedvezőtlen következményeit nem kell komolyan venni: egyes szakaszokon a veszteség kétségtelenül nagyobb, mint — az előbb említett példa szavait alkalmazva —, az elveszett sapka. A gyerek hagyhatta a vízbe veszni az apja számára nagyon fontos, sőt nélkülözhetetlen értékes holmit, de az életét megmentették.* Nincs erkölcsi jogunk arra, hogy a megmentőt és annak életművét felületesen és indokolatlanul bíráljuk, sokkal inkább kötelességünk azonban az, hogy a Rajna szabályozásának elkerülhetetlen hiányosságait feltárjuk, elemezzük és az egész szabályozásnak — nem csak a Tulla által végzett rendezésnek — a következményeit, amelyek a tudomány és a műszaki gyakorlat jelenlegi állása szerint tovább már nem viselhetők el, a lehető leggyorsabban és a legnagyobb mértékben kiküszöböljük. A középvízi meder kiigazítását a kisvízi meder hajózás céljára való szabályozása követte. A Rajna szabályozásának ez a második szakasza az akkori építési főigazgató, Honsell nevéhez kapcsolódik. A tapasztalt, bíráló szellemű és előrelátó vízépítő mérnök, Honsell 1902-ben, Friedrich nagyherceg uralkodásának ötvenedik évfordulója alkalmából a karlsruhei műszaki főiskola aulájában, a Fridericiana-ban tartott ünnepi beszédében Tulla Rajnaszabályozásáról a következőket mondta: „Bár az elmúlt évszázad első felében elvégzett folyószabályozások nem minden részletükben váltak be teljes mértékben és bár az utóbbi évtizedekben folyószabályozásunk néha másképpen haladt előre, mint ahogyan azt Tulla és követői tették volna, emiatt azoknak a mérnököknek a teljesítményét senki sem fogja kisebbre értékelni. Műveikből tapasztalatokat gyűjthetünk, a tapasztalatokból visszatértünk a megfigyeléshez, amelyek értékeléséből következett a tudomány 19. századbeli haladása. Mindenekelőtt be kellett látnunk, hogy a hidraulika tudománya nem ad kezünkbe elegendő eszközt ahhoz, hogy elérjük azt, amire az emberek Tulla idejében magukat feljogosítva érezték, vagyis hogy a természetben mozgó vizeket matematikailag jellemezhessük. A folyósza* Sajnos, a mai magyar vízimérnök a történetben szereplő, a kisfiú életét megmentő fiatalembernél is hátrányosabb helyzetben van. A mesét és hasonlatot folytatva: ő már elrohan, be a legelső közeli boltba, vásárol saját pénzén gyorsan egy új sapkát az elveszett helyett, s azzal együtt viszi a fiút az apjához. Mire az apa most sem békül meg: „Miért kék színű sapkát hozott, amikor a másik piros volt?" — mondja ezúttal is elégedetlenül. (A főszerkesztő megjegyzése.)