Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

4. szám - Orlóci István: Rendszerelvű kutatások a Tisza hazai vízgyűjtőjén

ORLOCI I.: Rendszerelvű kutatások a Tisza vízgyűjtőjén 205 változása. Alig van a világon olyan, az Alfölddel azonos nagyságú síkság, amelynek vízháztartása, talaj és növényzete ehhez hasonló mértékben változott volna. És kevés ilyen kiterjedésű terület van, amelynek térszíni vízforgalma ilyen mértékben szabályozott lenne. A világméretű hivatkozások sorából azonban elsősorban nem a mértékes összevetésnek kell jelentőséget tulajdonítani, hanem sokkal inkább annak, hogy az ökológiai változások miként rögzítődnek a társadalmi tulajdonban, és hogyan hatnak a területhasználati döntésekben. A tapasztalatok szerint mind a Tisza-völgy lakosainak, mind az országrésznyi terület gazdaságpolitikusainak tudatából hiányzik egyfelől annak érdemleges felismerése, hogy az árés belvízmentesítéssel a veszélyeztetettség nem szűnt meg, sőt fokozódott. Másfelől általában nem közismert, hogy az Alföld nagy térségi ökológiai folyamatai alapvetően szabályozottak, azaz az „új honfoglalás" nem befejezett tény, hanem egy — a belvízi-árvízi és öntözőrendszerek folytonos üzemével fenntartott — művi állapot. A Tisza 47 ezer km

2-es hazai vízgyűjtő területéből 31 ezer km'-' a 100 m. A. f. alatti síkság, amiből 16 ezer km- a védett és közel 1000 km'-' a nyílt (hullámtéri) ártér. Ezt az ÉK—DNy irányban mintegy 280 kmen (csak hazánkban) elnyúló és közel 150 km legnagyobb szélességű medencét 600 km folyó, illetve nagyméretű csatorna keresztezi, és több mint 30 ezer km belvízcsatorna szabdalja. A medence vízháztartását egyfelől az átlagos évi 16 milliárd m'

!-es csapadékmennyiség és a közel 6 milliárd m

:

1-es sokévi átlagos éghajlati vízhiány jellemzi. Másfelől, a belvízrendszer évi vízforgalma milliárd m

:

1 nagyságrendű. A torkolati szivattyútelepek kapacitása jelenleg 500 m

3/s, ami megközelíti a Duna kisvízi hozamának értékét, és kétharmada a Tisza (szegedi) közepes vízhozamának. Az Alföld geológiai adottságának és különösen térszínének és élővilágának kialakulásában meghatározó szerepe volt a peremi hegyvidék vízbőségének és az ebből származó felszíni lefolyásnak. A külső vízpótlás hatására a Tisza-völgy, arid, szemiarid éghajlata ellenére a folyó- és állóvizekkel tarkított területén a liget-erdős-réti növénytársulás alakult ki. Évente átlagosan 2—3 milliárd m

:

! árvíz ömlött ki a területre, aminek egy része a kedvező térszíni adottságok között lassú áramlásban vonult végig a völgyben, más része a mocsarasokban tűnt el, és táplálta a környezete talajvizét; harmadik és lényegében nagyobb része pedig elpárolgott, csökkentve a légkör párahiányát. A gondolatok igazolásáért és formálásáért elsősortős tényezője a hidrogeológiai szerkezete és mechanizmusa. A több száz méter vastagságú, jelentős arányban homokos és folyami eredetéből következően változatos elrendezésű medenceüledék nemcsak tárolja, hanem vezeti is a vizet. Amíg a folyóvölgyekben általában csak a fedőréteg (a talajvíz) kapcsolódik a térszíni (és a folyóbeli) vízforgalomhoz, addig a Tiszavölgy egésze az alföldi medence egységes a hegylábakból és a Duna völgyéig nyúló hidrodinamikai rendszeréhez tartozik. A 3. ábra érzékelteti, hogy a fennsíkokon és a hegylábaknál beszivárgó csapadék a vízvezető ülelékben a gravitáció, valamint a térszíni párolgás révén kialakuló kapilláris erő által meghatározott mértékben változatos áramlási rendszerben mozoghat. Az áramlásban két regionális irány jelölhető meg, az egyik a Tisza-árok vonalába mutat, a másik pedig helyenként a mélység, máshol ugyanakkor a térszín felé. Tényszerű, hogy az Alföld nagyobb részén a rétegvizek piezometrikus szintje a mélység felé haladva növekszik, és ahol nincs vízzáró fedő, ott a peremi beszivárgásból a talajvizet tápláló, felfelé irányuld szivárgás alakulhat ki. Az Alföld vízforgalmának és vízháztartásának ezeket a — regionális — sajátosságait a 4. ábra szemlélteti. rázáró, vojf jrengen átereszt) iiedekes kézét vizvezetó iiedekes tózítck 3. ábra. Az Alföld felszín alatti áramlási rendszerének elvi szelvénye (Erdélyi M., 1972., átdolgozás: 1977)