Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)
4. szám - Liška, Mirosláv Boris: A Gabčikovo–Nagymaros vízlépcsőrendszer problémája
200 HIDROLÖGIAI KÖZLÖNY 1991. 71. ÉVF. 4. SZÁM ezáltal jelentősen lecsökkenő kamionforgalom kiváltása nagy mennyiségű üzemanyag megtakarításával és a légszennyezés csökkenésével jár együtt. 3. A Kisalföld komplex regionális fejlesztése az árvízi és belvízi biztonság jelentős fokozása, a mező- és erdőgazdaság hozamának 30%-ra becsült növelése, a régi műszaki és társadalmi infrastruktúrájának javítása és a duzzasztott szakaszok, tiszta vizű mellékágak mentén új üdülési lehetőségek teremtése révén. Az idegenforgalom várható fellendülése a helyi iparok és szolgáltatások fejlődését ösztönzi, új munkaalkalmakat teremt és ezáltal javítja a lakosság jólétét ezen az elmaradt területen. Országaink egyike sem rendelkezik elegendő energiaforrással és rákényszerül atomerőművek építésére (még az energiaracionalizálási javaslatok maradéktalan megvalósítása esetén is). Ezek számára azonban a vízenergia nem versenytársat, sokkal inkább együttműködő partnert jelent a villamos hálózatban. A Kisalföld Duna menti területeinek jelenleg tapasztalható leromlási folyamata a vízszintek folyamatos csökkentésének következménye. A mellékágak vízfelülete érzékelhetően csökkent, az ártéri erdők a meder mélyülése és a talajvízszint ezzel járó süllyedése folytán kiszáradás jeleit mutatják. (A kavicsrétegbe süllyedő talajvíz kapilláris emelés hiányában elérhetetlen a növényzet számára, tekintet nélkül arra, hogy 1,5 vagy akár 10 m mélységbe süllyedt. Ezt az 1990. évi aszály is bizonyítja.) A hajózás számára legalább 2,0 m vízmélység biztosításához szükséges, folyamatos kotrás ezt a folyamatot csak felfokozná. A vízlépcső megépítése és a hajózás átterelése az üzemvíz-csatornába lehetővé teszi a talajvízszint szabályozását, és ezzel nemcsak megmenti az ártéri erdőket, de javítja az élővilág életfeltételeit. 4. A megvalósítás alatt álló GNV gazdaságossági kérdései A beruházások befejezésének gazdaságossága (és fordítva: a késedelmes üzembe helyezés által okozott veszteségek mértéke) a beruházás nagyságával és a megvalósítás időtartamával együtt nő. Ez lehet egyik oka annak, hogy a cseh- és szlovák fél, miután a hatalmas beruházási költségek ráeső részének több mint 90%-át a 13 éves kivitelezési idő alatt elköltötte, nem tekinthet el könynyelműen annak befejezésétől — annál kevésbé, mert annak szükségessége és előnyei vitathatatlanok, és a befejezés minden más beruházással szemben prioritást élvez. Ugyanezzel magyarázható azonban az is, hogy a magyar fél, amely a ráeső hányadnak csak kb. egyharmadát ruházta be, fele olyan hosszú kivitelezési időszak alatt, lényegesen eltérő gazdasági helyzetben van, és szerződéses partnerének befejezést sürgető érvei nála süket fülekre találnak. Minden év, amellyel a kivitelezés elhúzódik és az üzembe helyezés késik, súlyos terhet jelent az államháztartásnak, csökkentve a környezet állapotának javítására fordítható kereteket, mivel köztudottan hiány esetén ezeket szűkítik először. A GNV esetében az üzembe állítást követő években termelt jövedelem a szükséges környezetvédelmi beruházásokra lenne fordítható, és minél előbb lépne be kapacitása, annál korábban lenne a közép-európai térség levegőjét súlyosan szennyező hőerőművek termelése csökkenthető. 5. A GNV környezeti hatásai A hazai (szlovák) környezetvédőkkel folytatott eszmecserék alapján a GNV környezeti hatásaival kapcsolatos aggályok két fő csoportba sorolhatók: — a felszíni és talajvizek megváltozott hidrológiai viszonyainak környezeti hatásai az üzemvízcsatorna menti ártér és csatlakozó alföldek, továbbá a nagymarosi duzzasztott szakasz mentén, — a GNV lehetséges káros hatása a talajvíz minőségére a hatásterületen. Az üzemvízcsatorna mentén, a régi Duna-mederben kb. 350 m : ,/s vízhozam mellett, az 1350 m ! ,/s természetes vízhozamnál előálló vízszint biztosítható, olyan áramlási sebességekkel, amelyek megakadályozzák a meder kiülepedő hordalék által okozott kolmatációját (szigetelődését). Ez a megoldás az energiatermelés elfogadható mérvű csökkentése árán nemcsak kiegyenlíti az alvízcsatorna alacsony vízszintjének hatását és biztosítja a jelenlegi növény- és állatvilág legnagyobb részének fennmaradását az árterületen, hanem javítaná is a fennálló helyzetet. (A magyar oldalon a Mosoni-Dunába vezetett 20 m : t/s élővíz és a mellékágrendszerbe táplált 100 3/s vízhozam hasonló hatást fejtene ki.) A Nagymaros feletti duzzasztott szakaszon a talajvízszint káros megemelkedésének hatása (elsősorban a sós talajú öblözetekben) mély lecsapolással és vízpótlással ellensúlyozható, amennyiben a szivárgó-gyűjtő csatornákkal és szivattyúzással a talajvízszint szabályozása nem bizonyulna kielégítőnek. A talajvíz minőségében a GNV által előidézett változásokat illetően eltérő vélemények hangzottak el. Akik gyors elszennyeződést jósolnak, szerves iszaprétegek feltételezéséből indulnak ki. Kedvezőbb azok véleménye, akik figyelembe veszik, hogy a Duna-víz minősége jobb a nitrátokkal és mezőgazdasági vegyszerekkel erősen szennyezett talajvíz felső, mintegy 40 m-es rétegének minőségénél. Valószínűtlen tehát, hogy a szennyezett felszínközeli réteg kedvező hígulása gyorsabb ütemben károsítaná a mélyebb rétegek minőségét, mint azok a tényezők, amelyek jelenleg is fokozatos minőségromlást idéznek elő és nincsenek a GNVkapcsolatban. A talajvíz minőségének romlása azonban — bármilyen hátrányos legyen is az — nem tekinthető a GNV által előidézett váratlan és hirtelen környezeti katasztrófának. A kitermelt talajvíz ugyanakkor megfelelő minőségre tisztítható, és a jövőben is zavartalan, folyamatos ivóvízellátást biztosít.
