Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

6. szám - Refuznyiki - Nyugat-európai Ipari és Kereskedelmi Kamarák Rajna-, Rhone- és Duna-melléki Szövetségének levele - A tudomány laple alatt – vagy fölött - „A Minisztertanács Beszámolója a nagymarosi munkálatok felfüggesztése alatt végzett vizsgálatok…” c. előterjesztés Határozata

Reíuznyiki 381 gazdálkodás eredményessége, komplex ökológiai értékelése. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bonatikai és Ökológiai Intézete 1986-tól folyamatosan vizsgálja illetékes szakmúzeumok és egyéb szervek bevonásával a természetes növény- ós állatközösségek állapotát. A BNV előkészítése során már az 50-es-óvek végén megrendelték a vízügyi szervek az összes központi és területi múzeum közreműködését a régészeti-történeti emlékek felkutatására, feltárására és a leletmentésre. A magyar régészetnek ós muzeológiának a történelem során még soha nem volt ilyen anyagi fedezete, mint amit a B(G)NV beruházás biztosított számára. Ennek a széles körű biológiai-ökológiai, illetve régészeti előkészítésnek, szakintézményeknek és szakembereknek a tudományos hitelét kérdőjelezi meg az „ökológiai szükséghelyzet". Kétségtelen, hogy a tudományos ismeretek, a technikai lehetőségek felgyorsult fejlődése szinte naponta megkérdőjelezhetné, hogy a tergnap eredményei elegendő biztonságot adnak-e ma a megvalósítandó tervekhez. De ilyen alapon az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadokban felépített minden építményünket, minden alkalmazott építő anyagot, minden technikát és technológiát is revízió alá kellene vonnunk. Vajon mennyi állná ki a próbát? Az Országház, a paneles lakótelepek megfelelnek-e a legújabb földrengésveszélyeztetettségi —• földrengésállósági tudományos — tehát elvi! — biztonsági követelményeknek? A mechanikusan ugyancsak igénybe vett aszfalt útburkolatainkról mennyi rákkeltő anyagot mos bo az eső a csatornákon keresztül az ivóvizünket biztosító Dunába? Soroljam tovább a „tudományos valószínűség adott fokai" alapján jogos kérdéseket? Egy biztos, az ökológia sőt az általánosabb biológia tudománya sem ismeri az ökológiai szükséghelyzet fogalmát. Környezetvédelmi szempontból pl. egy szmogriadó — amikor a közúti közlekedést, az ipari termelést egy időre leállítják — tekinthető szükséghelyzetnek is. Vízminőségvédelmi szempontból egy rendkívüli szennyezés haváriát jelent ugyan, de nem szükségállapotot. A szükséghelyzet legfeljebb a felszíni vízkivételre támaszkodó vízellátási rendszerben lép föl. Folyamatosan és dinamikusan változó biológiai környezetünkben — ahol a növény- ós állattársulások állandó változásban vannak napszak, évszak vonatkozásában is, nem csak több éves távlatokban — ez a „szükséghelyzet" egyszerűen érthetetlen ós értelmezhetetlen. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács (OKTT) és a Minisztertanács vonatkozó határozatainak megfelelően visszamenőleg összegyűjtöttünk és 1985-ig bezárólag közreadtunk minden mérési, megfigyelési, észlelési adatot a BNV hatásterületére. Az 1986. évi monitoring adatokat ugyancsak nyilvánosan közreadtuk. Hátha az ezekben szereplő vizsgálati tényadatok valóban igazolják, hogy mind a Szigetköz területén, mind a Gönyü-Nagymaros közötti Duna-szakasz mentén botanikailag rendkívül erős degradáció tapasztalható. A vadon élő növények kereken 50%-a mindkét területen eltolódott a szárazságtűrő fajok irányába, a védett és természetes fajok visszaszorultak. Ha netán ez ökológiai szükséghelyzetnek nevezhető, akkor egyértelmű, hogy ezt nem a BNV okozta, hanem a területhasználat, a mező- és erdőgazdaság, az üdülőépítés, parcellázás, az évtizedek óta elmulasztott környezetvédelmi intézkedések és egyéb tényezők. Sajnos elkerülhetetlen volt, hogy az „Összefoglaló"ban bizonygatott ökológiai szükséghelyzet értelmezését ezzel az inkább politikai színezetű áttekintéssel vezessem be. Értelemszerű ugyanis, hogy a szakmai olvasótábornak nem kell szakmai érvelésekkel, adatokkal bizonyítani az „Összefoglaló" szakszerűtlenségeit ós csúsztatásait. Viszont az is egyértelmű, hogy egy egész kötetet kitevő ismeretterjesztő összeállítást kellene készíteni ahhoz, hogy az „Összefoglaló"-t készítő szakbizottság is áttekinthesse az általa fölvetett kérdések szakmai hátterét, illetve cáfolatát. Az „Összefoglaló" szakmai szempontból ugyancsak eklektikus kérdéseket foglal össze az ökológiai megfontolások c. fejezetben. Az energiatermelési koncepció átértékelésével kapcsolatos kérdéseket korábban tárgyaltain. Ennek végkövetkeztetése éppen az, hogy talán legjelentősebb, önmagától folymatosan megújuló, környezetbarát természeti erőforrásunk, a legértékesebb vízerőpotenciál hasznosítása vész el számunkra a kialakult helyzetben. Az a megállapítás — bár ugyancsak nem ökológia — miszerint a gazdaságos üzemeltetés egyáltalán lehetséges-e, bizonyítja, hogy kizárólag energetikai megtérülésben gondolkodtak, amely pedig csak 60—66% között mozog a beruházási költségek tekintetében. Már az eddigiekből is kiderül, hogy az energiapótlás, a folyamszabályozás és hajóútbiztosítás, az egyáltalán nem említett ár-, belvízvédelem, a melioráció — öntözéses gazdálkodás feltételeit szolgáló főművek és vízkészlet biztosítások, a területfejlesztés, az üdülési potenciál növelése, a közlekedésfejlesztés stb. infrasutrukturális jellegű, valamint kvázi állami közszolgáltatásként megítélendő eredményeit nem vették figyelembe. Erről önálló fejezetben még szót kell ejtenem. Az Öreg-Dunán leboesátandó vízhozam talán az egész vízlépcsőrendszer legrégibb és legvitatottabb kérdése. Nem kívánok kormányzati szintű hivatalos iratokra hivatkozni, amelyek esetében az MTA egyetértett a tervekben meghatározott 50—200 m

3/s vízlevezetéssel. A természetes vízjárás azonban sokkal inkább felelős ökológiai szükséghelyzet kialakításáért. Pozsonynál ugyanis a Duna legkisebb vízhozama 1901 és napjaink között volt már 570 m

3/s is (1948. XII. 28.). Az 1901 — 1950 közötti évek közepes kisvize pedig 848 m

3/s, a 95% tartóssági hozama pedig 882 m

3/s. A századforduló óta eltelt időből kiválasztott száraz év (1934) 20%-ában a vízhozam 1000 m

3/s alatt maradt (73 nap.) Az 1950-es években megkezdett hidrológiai monitoring viszont egyértelműen bizonyította, hogy a Szigetköz talajvízkészlete a Dunából csak 2300 m

3/s-nál nagyobb vízhozam esetén kap utánpótlást. A mellék és holtágak frissvíz ellátása szintén hasonlóan alakul! Ennek átlagos tartóssága viszont 50 év alapján mindössze 30%, s erre vagy ennél nagyobb vízhozamra legfeljebb április— július hónapokban számíthatunk. Igaz, hogy ez a tenyészidőszak egy része, de a leürült tározókapacitás feltöltése miatt ennek közvetlen ós teljes ökológiai hasznosulására nem lehet számítani. A szivárgó talajvízmegtámasztó-vízpótló rendszer éppen ezt az időszakosságot kívánja kiküszöbölni, a jelenlegi 0—9 m talajvízszint ingadozást fogja stabilizálni 4 m-en belül, s az árvizek idején bejutó felszíni víz helyett szűrt, vagyis minőségileg tisztább vízpótlást biztosít. A vízpótló rendszer egy komplex és rugalmas vízkormányzási stratégiára támaszkodikí A Mosoni-Duna a jelenlegi átlagosan 8 m

3/s felszíni vízpótlás helyett 20—22 m

3/s vizet fog levezetni, amelynek egy része szűrt nyersvíz. Az így kialakuló, mennyiségében megháromszorozódó és minőségében is javuló vízmennyiség D-ről hozzájárul a Szigetköz talajvizének pótlásához. Az összefüggő rendszerbe kapcsolt mellék- és holtágak, belvízcsatornák a szivárgó csatornából folyamatosan szűrt nyersvíz utánpótlást kapnak. Amennyiben ez nem elégséges, a tározóból felszíni víz leeresztése is műszakilag biztosításra került. Az árvíz leeresztések idején, illetve az ökológiai igényeknek megfelelően a duzzasztómű tábláinak nyitásával a hullámtér teljes átöblítésére, elárasztására is van lehetőség a rugalmas üzemrend keretében. Az így kialakított rendszer egyben az öntözéses mezőgazdaság főműveit is szolgáltatja a Szigetközben. Ezt a tervezett új állapotot utasítja el az „Összefoglaló" megállapítva, hogy a vízpótló rendszerek elvileg is csupán csökkenteni képesek a víz- és a tápanyagszolgáltatást. A WWF pedig leszögezi, hogy a dinamikus változások (vagyis a Szigetköz esetében pl. a mellékés holtágak teljes kiszáradása a jelenlegi körülmények között) a folyóvizek ökoszisztémáinak meghatározó elemei. A Duna vízminőségének és biomassza-termelésének (értsd eutrofizáció) kérdései vonatkozásában nem kívánok részletkérdésekbe bonyolódni, hiszen a „Biotechnológia és Környezetvédelem ma és holnap" című lap 1989. augusztusi számában mindenki számára hozzáférhetően, adatokkal, grafikonokkal és táblázatokkal