Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

6. szám - Hírek

370 HIDROLÖGJLAI KÖZLÖNY 1990. 70. ÉVF. 6. SZÁM és az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Dévény István emléktábláját Szegeden, az újszegedi Vízügyi Emlékhely falán helyezték el. Az avató beszédet — az MHT Szegedi Területi Szervezetének vezetősége ós tagsága, az Ati-Kövizig vezetői, ós a MTESZ Csongrád megyei vezetőség képviselője, valamint a családtagok jelenlétében — dr. Vágás István, a Területi Szervezet alelnöke mondta. Az avató beszédet követően Boga Tamás László, a Területi Szervezet titkára elhelyezte az MHT és az Ati-Kövizig koszorúját az emléktábla alatt. V. I. „Vitális Sándor Szakirodalmi Nívódíj, 1990." ( A bírálóbizottság határozata) A Vitális Sándor Szakirodalmi Nívódíj bírálóbizottsága 1990. májusában kelt döntése szerint az 1990. évre kiadható mindkét nívódíjat odaítélte: — az egyiket, közös szakcikkéért dr. Dévai István hidrobiológusnak, dr. Pelföldy Lajos hidrobiológusnak, dr. Wittner Ilona hidrológusnak és Plósz Sándor ökológusnak; — a másikat dr. Laczay István vízépítő mérnöknek. Dr. Dévai István, dr. Felföldy Lajos, dr. Wittner Ilona és Plósz Sándor az 1990. évi Vitális Sándor Szakirodalmi Nívódíjat a Nature 1988. május 26-i, 333. kötetében megjelent „Detection of phosphine: new aspects of the phosphorus cycle in the hydrosphere (Foszfát kimutatása: a vizek foszforforgalma új megvilágításban)" című szakcikkéért kapta. A cikk a vizek foszforforgalmának és foszformórlegének értékelését helyezi új megvilágításba. A téma igen időszerű ós fontos. A vízellátás mennyiségi gondjai mellett egyre komolyabban jelentkeznek a minőségi problémák, a természetes felszíni vizek eutrofizációja. Ebben a tekintetben kiemelkedő jelentőségű a növényi tápelemek, ezeken belül is a foszfát szerepe. így a foszfát élővizekre gyakorolt hatásának az elemzéséhez, és az élővizekkel kapcsolatos bármilyen célú beavatkozáshoz (pl. a foszfor-eltávolításhoz) a teljes foszformérleg ismerete szükséges. A munka érdeme, hogy az abban közölt vizsgálatokkal elsőkónt tisztázták a foszformérlegekben eddig következetesen meglévő dificit okát. A cikk — kimutatta, hogy a hiányzó foszformennyiség foszfát formájában, gázalakban távozik a rendszerből, — bemutatta a foszfát meghatározásának megbízható, korszerű analitikai módszerét. Ilyen módon a cikk elsőként ad megfelelő gyakorlati analitikai módszerrel együtt olyan elvi alapot, amely teljesen új megvilágításba helyezi a vizek foszformérlegét. A szakcikk az elgondolás helyességét, és az ezt igazoló mérések gyakorlati végrehajtását két eltérő vírustípusban, természetes vízben és szennyvízben végzett vizsgálattal is szemlélteti. A cikk szerkezete világos, gondolatmenete jól követhető, lónyegretörő, felesleges részleteket nem tartalmaz. Hasznos lenne, ha magyarul, hazai folyóiratban is megjelenne. Dr. Laczay István az 1970. évi Vitális Sándor Szakirodalmi Nívódíjat a Vízügyi Közlemények 1987. 3., 1988. 4. ós 1989. 3. füzetében megjelent „Folyószabályozás, ipari kotrás és a partiszűrésű vízbázis", „A folyószabályozás ós az ipari kotrás hatása a Nagymaros— —Budapest közötti Duna-szakasz mederviszonyaira", az „Ipari kotrás hatása a Komárom—Nagymaros közötti Duna-szakasz mederviszonyaira" címekkel megjelent cikksorozatáért kapta. A dunai szabályozási munkák elemzése keretében kezdődött el az ipari kotrások hatásának vizsgálata is az 1970-es években. Korábban ez az igény fel sem merült, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a Duna kavicsvagyona „kimeríthetetlen". Az építőipari, ezen belül is a házgyári kavicsigóny nagymértékű növekedése miatt fokozták a kavics kitermelését a Duna medréből, és 1960-tól 1985-ig a Gönyű—Dunaföldvár közötti szakaszon közel 90 millió m

3 mederanyagot kotortak ki. A kotrások hatására 50—100 cm közötti meder- és kisvízszint süllyedések következtek be. Szükségessé vált tehát az ipari kotrások hatásának a vizsgálata nemcsak a víziút, de a partiszűrésű vízbázis szempontjából is. A tanulmányok ezek eredményeit ismertetik,a Komárom—Nagymaros, a Nagymaros— —Budapest és a Budapest—Tass közötti szakaszra. A vizsgálatokhoz — a mederfelmórés mellett — összegyűjtötték a folyószabályozási művek és a kotrások adatait. Közel 800 mederanyag mintát vettek, s azokat összehasonlították egy korábbi, 1969. évi — a kotrások megkezdése előtti — adatokkal. A tanulmányok igen részletesen mutatják be a medernek és a meder anyagának a változását, összegzi ezek általánosítható következményeit, amelyek alapján gyakorlati intézkedések (kotrások leállítása, illetve korlátozása) nemcsak hogy tehetők, de történtek is. A cikksorozat kimutatja, hogy a Gönyű alatti Duna-szakaszon a kikotort, görgetett hordalóknak csak egy kis része töltődött vissza, ami nagyon lényeges a hasznosítható kavicsvagyon megítélésénél. Ugyancsak lónyeges, hogy a régebbi kotrások helyén a visszatöltődő mederanyag finomodott, a friss kotrások helyét pedig a durvább szemcseösszetótel jellemzi. A tanulmányokban bemutatott eredmények, és a részleteiben is rendelkezésre álló adatok a Duna vizsgált szakaszán a folyóval kapcsolatos minden gyakorlati munka alapjául szolgálhatnak. A tanulmányok szerkezete világos, fogalmazásuk gondos, magyaros, jól követhető. Dr. Szigyártó Zoltán, a bírálóbizottság elnöke A tiszaalpári öntözőrendszer bemutatása A Magyar Hidrológiai Társaság Szegedi Területi Szervezete, valamint az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 1990. június 19-én előadó ülésen és helyszíni bemutatón ismertette meg a résztvevőkkel Tíszaalpár nagyközségi tanácstermében, illetve az öntözőrendszerben a nemrégiben elkészült öntözőrendszert. Az ülés elnöke dr. Vágás István, a területi szervezet alelnöke volt. Dr. Páljai Imre, az Ati—Kövizig osztályvezetője előadásában elmondta, hogy a hetvenes évek végén fordult a mezőgazdasági üzemek figyelme az intenzívebb kutúrák felé, így az idő tájt érhették meg a tiszaalpári környék öntözésének feltételei. Ezt a vidéket a rossz vízgazdálkodású homoktalaj, az alacsony talajvízszint ós a hazánkban legaszalyosabb éghajlat jellemzi. Hátrányos vonatkozás volt az is, hogy az öntözővizet adó Tisza szintje 30 m-nél mélyebb az öntözendő terep szintjénél. 1987-ben készült el a beruházási program az öntözőrendszer létesítésére, amit az 1983 óta rendkívül száraz időjárás sürgetett. Az eredeti, 1992. évi befejezést is sikerült előre hozni — néhány ideiglenes megoldás közbeiktatásával. Patak Lajos, a Tisza—Kunsági Vízgazdálkodási Társulat igazgatója kifejtette, hogy az öntözőrendszer építésével egyidejűleg végezték el a terület gazdasági a meliorációs munkákat és a szükséges tározók megépítését. Az öntözéshez szükséges gépeket is jórészt sikerült beszerezniük. Kádár Mihály, az Ati—Kövizig üzemmérnöke videofilmet mutatott be az öntözőrendszer építésének legérdekesebb munkálatairól. Ugyanezeket az építéseket, most már elkészült műtárgyak állapotában a helyszíni bemutatón is tanulmányozni lehetett. Az elhangzott előadásokhoz fűzte hozzászólását Kovács Józsefné (volt Környezetvédelmi- és Vízgazdálkodási Minisztérium) és Labancz Antalné (Bács-Kiskun megye mezőgazdasági osztálya). Mindketten