Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

6. szám - Virág Mihály–Eszéky Ottó: Kisebb vízfolyások tényleges vízemésztő képessége

357 Kisebb vízfolyások tényleges vízemésztő képessége Virág Mihály Eszéky Ottó Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Pécs, Pf. 101. 7601 ' Kivonat: Kisebb vízfolyások vízemésztő képességét rendszerint az ismert hidraulikai képletből számolják, amelyben az érdességi tényező értékének táblázatokból való felvétele túlzott pontatlanságra vezet. A tanulmány mérési módszert ajánl, és ennek kialakítására mutat példát. Az ajánlott gyakorlati módszer a vízfolyás egyedi sajátosságainak az eddigieknél részletesebb figyelembevételét jelentheti. Kulcsszavak: vízhozammérós, érdességi tényező, vízemósztő képesség számítása. 1. Bevezetés A hidrológiai feldolgozásokkal szerzett tapasztalatok alapján a vízfolyások rendezésének tervezése során a meder méretek meghatározásához felhasznált vízhozam értékek jóval nagyobbak, mint az ugyanakkora átfolyási felülethez tartozó konkrét vízhozam mérések értékei. Elfogadva a meder hidraulikai méretezésének 1 Q=A — ./1/2 n formáját, ahol Q: a vízhozam A: az átfolyási felület R: a hidraulikus sugár I: a vízfelszín esése, a vízhozamok eltérését az „n" érdességi tényezőnek szakirodalmi értékek táblázatok alapján történő felvétele okozza. 2. Az „n" értékek mérése A Dél-dunántúli KÖ VÍZIG területén minden egyes vízhozamnyilvántartó szelvény alatt 100 m-re kijelöltük egy-egy 150 m-es vízfolyás szakaszt, ahol az érdességi tényezőt vizsgáltuk. Szintezéssel felvettük e szakasz legfelső teljes keresztszelvényét. Középvízhozam feletti tartományokban a vízhozammérő műtárgyakban vízhozamokat mértünk. Szintezéssel megmértük az ezekhez tartozó, műtárgy alatti 150 m-es szakasz vízszínesését, a teljes, előzőleg felvett vizsgálati keresztszelvényben az átfolyási felületet, továbbá szemrevételezéssel becsültük a mederszakasz benőttségét. A műtárgyakban mért vízhozamok, valamint a vizsgálati szakaszok A

i

y R

i

t I

t geodéziai módszerekkel mért adatai felhasználásával az (1) alapján az „rii" értékek számíthatók voltak. 3. A mért „n*" értékek értékelése Az ,,n" érték a víz és a meder közötti súrlódási ellenállást jellemzi. Nyilvánvaló, hogy növényzettel benőtt állapotú meder esetén — a vízsebesség növekedés miatt — változik a mederfenék súrlódási ellenállása. Kis vízállásnál, kis sebességnél kisebb, mint nagyobb vízállásnál, nagyobb sebességnél, Az általunk mért ,,n" adatokat a A

t n

t= összefüggés alapján számítható átlagmélységekkel hoztuk kapcsolatba, ahol az i-edik mérés esetén Li a víztükör szélessége, A

t a nedvesített terület, és így kaptuk az w = f (h) görbesereget (1. ábra). Az ábra tanúsága szerint a mért ,,n t" értékek a benőttség függvényében rendeződtek, külön összefüggést számítottunk tiszta, benőtt, közepesen benőtt meder esetére i időszakban. Lassú növényzetfejlődés esetén az érdességi tényező változását időbeni lineáris interponálással lehetne követni. A vegetáció azonban viszonylag rövid idő alatt gyorsan változik, és a hirtelen változás után beáll. Ezért csak néhány, durván elkülönülő n = i (h) görbe becsülhető a növényzet figyelembe vételével. A benőttség szélesebb skálájú figyelembevételéhez további mérésekre van szükség. 4. A medrek vízemésztő képességének becslése. A medrek geodéziai és benőttségi állapotfelvételei, valamint az 1. ábráról leolvasható érdességi tényező felhasználásával az (1) összefüggés alapján számítható az a vízhozam, amelyet a vízfolyás az állapotfelvétel idején szállítani tud