Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

5. szám - Kiss István†: A vízfeltörések formái és szerepük a szikes területek kialakulásában

KISS I.: A vízfeltörések formái 285 munkájában (1923) mondja a következőket: „Ámde a gyakorlati gazdák gyakran megfigyelték e vidéken, hogy a partosabb részek akárhányszor szikesebbeik, mint a laposabb fekvésűek. Békéscsabán is így van ez. A legszikesebb táblák egyszersmind a legmagasabb fekvésűek." Ez a népi tudás a Dél-Alföldön általánosan elterjedt lehetett. Pusztaföldvár és Kardoskút környékén hallottam, hogy „a szik partosabbján hamarabb kiéghet a fű"; Békéssámson és Mezőhegyes határában pedig arról beszéltek, hogy „az égvényesebbje igencsak az oldalakon van." Hazánk legjellegzetesebb szikes területeit bejárva arról győződtem meg, hogy a talaj sóit nemcsak a kapilláris vízmozgás emelheti a talaj felszínére vagy felsőbb rétegeibe, hanem a talajvíz helyenkénti feltörései is, amelyeket a nép fakadó vizeknek vagy forráskáknak is nevez. A vízfeltörések szikesítő szerepét különösen Kakasszék és Kardoskút—Pusztaközpont területein tanulmányoztam, mivel legtípusosabb formáit ezeken észleltem, s részemre ezek voltak legjobban megközelíthetők. A talaj szikesedésének foltonkénti jelentkezését is ezeken a területeken tudtam legjobban és hoszszabb időn át figyelemmel kísérni. Nyár végén a kakasszéki tó-sor és a kardoskút— pusztaközponti Fehér-tó kiszáradt medreiben igen élesen elkülöníthető volt a sós regradáció kétféle formája: a terjedelmes homogén és a foltosán heterogén forma. A sós regradáció homogén formáját a kapilláris vízemelkedés, a foltosán heterogén formáját pedig a vízfeltörés hozza létre. A viszonylag sekély, asztatikus tavak medréből nyár elejére vagy közepére legalább részben eltűnik a víz, s a sötétsáros meder felülete száradni kezd, sötétszürke színt ölt, s amikor a kiszárad mederben veszélytelenül járni lehet, a mederfelület világosszürkévé válik. Ez nevezhető a sós regradáció homogén formájának. E világosszürke felületen, vagy valamivel korábban sötét-sáros foltok jelennek meg, a vízfeltörések kezdetei. Ezek a víz felnyomódásának megszűntével kiszáradnak, s néhány hét múlva homogén regradációtól szürke mederfelületen hófehér foltak tűnnek elő. Ezt nevezhetjük a sós regradáció foltosán heterogén formájának. A hófehér színárnyalatot a kristályosodott sók mellett finom csillám- és kvarcrészecskék is okozzák. Az ismertetett két regradációs forma szikes legelőkön és szikesedő szántóföldeken nem mutatkozik ilyen éles elkülönülésben. A vízfeltörés működésének és szikesítő szerepének értelmezésében jelentős segítséget nyújtanak Sümeghy, Rónai és Kreybig korszerű hidrogeológiai kutatásai. Az a tapasztalat,- hogy 1942-ben Orosháza és több dél-alföldi település tanyavilágában számos ásott kút vize megváltozott, olykor ihatatlanná vált, főként Sümeghy felfogásával értelmezhető. Volt olyan tanya, amelynek ásott kútjából húzott vizet csak a szarvasmarhák ihatták meg, de a lovak és a tanya lakói számára nem, vagy kevésbé volt iható. Rónai kutatásai az Alföld talajvizének a környező hegyvidékről való származtatása, valamint annak megmagyarázása. hogy a talajvíz az egykori ősfolyók mélyben levő feltöltődött medreiben haladhat előre, értékes tájékoztatást nyújtanak. Részünkre igen értékesek továbbá Rónainak az Alföld talajvíztérképéből levont következtetései. Az a körülmény, amely szerint a hegyvidéki csapadék egy-egy kis területen gyűlik össze, talán magyarázza azt, hogy viszonylag egymáshoz közel levő vízfeltörések nem egy időben jelentkeznek. A talajvíznek az ősfolyók mélyben levő feltöltődött medreiben való előrehaladása pedig magyarázatát adhatja annak, hogy számos szikes tó környéke igen gazdag vízfeltörésekben. E tavak medrei régi folyók felszíni maradványai, s ezek alatt az ősfolyók feltöltődött maradványai rejtőzhetnek. Rónai András a Magyar Hidrológiai Társaság egy régebbi szegedi ülésén is előadta szemléletét. Hozzászólásomra adott válaszában hangsúlyozta, hogy a felemlített kardoskúti példák: a kutak vízfeltörései és a száraz tómeder sötét-sáros, majd fehérré váló foltjai tudományos szempontból igen fontosak, s ezek az ő elméletét is közelről érintik. Ez is egyik oka volt annak, hogy Kardoskút—Pusztaközpont területének hidrológiai és pedológiai feltáró kutatását több alkalommal is javasoltam. Ez vonatkozik Kakasszékre is, vízügyi és talajtani szempontból egyaránt. A foltos vízfeltörések nyomában jelentkező foltonkénti szikesedés az állandóan megművelt szántóföldeken nagyon feltűnő. A vízfelnyomódások egy-egy folton többnyire éveken át rendszeresen ismétlődnek, miáltal e foltok a sók és a felhozott talajrészecskék gócpontjaivá válnak. A kakasszéki szántóföldeken is észlelhető, hogy a talajvíz a sókat nemcsak kapilláris úton, hanem helyenkénti vízfeltörések által is a felszínre hozhatja. Ez utóbbi nem mutatkozik ugyan olyan élesen, mint a száraz tómederben, de huzamosabb időn át végzett megfigyelésekkel azt is megállapíthattuk, hogy a vízfeltörés nyomán felkerült sókat a csapadékvíz szétmossa, s így a sókból a vízfeltörés nélküli helyekre is jut. így a vízfeltörés által létrehozott heterogén regradációs folt oldalirányban időlegesen degradálódik, de az újabb vízfeltörésekkel a regradáció mindig bekövetkezhet. Ezáltal a vízfeltöréses folt a szikesedés folyamatát állandóan fenntartja, s azt fokozatosan nagyobb és nagyobb területekre is kiterjeszti. A termőföld pedig hazánk nagy kincse, amelyre a kutatómunka segítségével is vigyáznunk kell. A vízfeltörések nyomában kialakuló szikes foltok többnyire csoportosan találhatók. Jellemző ez a Kakasszék környékén levő szántóföldekre is (4. kép). A fényképfelvételt 1968 tavaszán egy magányos szénaboglya tetejéről készítettem, hogy a szikes csoport jól áttekinthető legyen. Az ottaniak 4. kép. Vízfeltörésck nyomán kialakult szántóföldi szikes foltok Kakasszék határában