Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

4. szám - Karászi Kálmán: Gondolatok a vízügyi ágazati politikáról, az ágazati szemléletről

KARÁSZI K.: Vízügyi ágazati politika 201 kül állapítható meg az is, hogy az ágazat e téren előtte járt az 1985-ben megjelent településfejlesztési törvénynek, mely ekkor tűzte ki célul (a korábbi szemléleten gyökeresen változtatva) a falusi települések lakosságmegtartó szerepének növelését azáltal is, hogy a falvak infrastrukturális ellátásának színvonalát a városokéhoz hasonlóvá tegye. 3.2.2. Csatornázás, szennyvíztisztítás, környezetvédelem A településeken a vízellátás fejlődése nem járt együtt a második főirányként megjelölt csatornázás és szennyvíztisztítás fejlesztésével. Ennek következtében a lagossági víziközmű-ellátottságon belül nem jött létre az arányos fejlesztés, sőt a közműolló sok helyen tovább nyílt. A helyzet következménye és ellentmondásossága közismert, s felszámolása vagy legalábbis enyhítése az ágazati fejlesztési politika évtizedes meghirdetett, propagált célja. Realizálásának elmaradása — a szennyvízkezelés drágasága, tehát gazdasági okok miatt — elsősorban annak tudható be, hogy az ivóvízellátás fejlesztésének igénye olyan erős, az ágazatra olyan nagymértékben nehezült, hogy egyegy konkrét esetben lehetetlen volt annak kielégítésétől elzárkózni akkor is, ha az ilyen esetek halmazatából az ismert veszélyeztetés (felszíni és főleg felszín alatti vízkészletek fokozódó elszennyeződése a szennyvízkezelés elmaradása miatt) következett be. E téren tehát nem sikerült az ágazati politikát teljes hatékonysággal érvényre juttatni. Mindezt amellett lehet megállapítani, hogy önmagához viszonyítottan a szennyvízelvezetés szintje jelentősen növekedett. A lakossági, ipari és mezőgazdasági vízszennyezések ártalmatlanításának foka elsődlegesen határozza meg a környezetvédelem, szorosabban véve a vízi környezetvédelem helyzetét. Emellett azonban a kérdéskörben nagy jelentősége van egyes vízügyi beavatkozások környezetformáló szerepének is. (Tározók, vízlépcsők, a szabályozási művek megjelenési formája stb.). Ez az ügy és a szolgálat erre irányuló politikája a figyelem középpontjába került, több okból is. Ezek közül egynéhány: — Nálunk is, mint világszerte, a környezetkárosodás egyre súlyosbodó veszélye, joggal és okkal került az emberi lét minőségét is egyre inkább fenyegető tényezők sorába. — Több élővízfolyás a szennyeződések következtében valóságos szennyvízfolyássá változott (Sajó, Séd —Nádor). — Az ismétlődő halpusztulások sokszor túldramatizált bemutatása újabb és újabb impulzust adott a közvéleménynek. — A vízparti üdülés erőteljes felfutása milliók érzékenységét fokozta fel a vizeket érő károsodás, a vízminőség romlása iránt. — A folyami nagy létesítmények — közöttük a tiszai vízlépcsők — kétségtelenül jelentősen átformálták környezetüket, s az átformálódásban káros elemek is jelentkeztek (pl. talajvízszint-emelkedés). Bár ezek hatása egyrészt kiküszöbölhetővé vált, másrészt az általuk okozott, vélelmezett kár a művek hasznosságához képest nagyságrenddel alacsonyabb, mégis nagy teret kapott a káros jelenségek hangsúlyozása. Ennek eleven példája a bős—nagymarosi vízlépcső létesítése körül napjainkban folyó, erősen politikai töltetű, de szakmainak álcázott vita. — A szolgálatban kétségtelenül több helyen érvényesült — s itt-ott mostanság is jelen van — bizonyos konzervatív szemlélet egyes létesítmények kivitelezési formájánál. A szabályozás során kiegyenesített vízfolyások és tópartok, egyes anyagok (kő, beton, előregyártott elemek) alkalmazása ott, ahol a biológiai védelem is megfelelne és az belesimulna a környezetbe, egyáltalán a „műviség" túlzó megjelenése, azt a fals látszatot ébreszti, mintha a vízimérnök gondolkodásmódja nem tudna a „betonszemlélet"-ből kilépni. — A vizek minőségének romlását a nem kellőképpen tájékozott közvélemény a vizek kezelőjének, tehát tulajdonképpen a „kárvallottnak" rótta és sokszor még mindig rója fel, holott a minőségromlás már csak valamilyen — általában a vízügyön kívüli — külső hatás eredménye. E legutóbbi körülmény is azt látszik igazolni, hogy az ágazat környezetvédelemre irányuló politikájában gyenge láncszemnek bizonyult, s sok kívülálló ok következtében is, még ma is az, a közvélemény formálása és a propaganda. 3.2.3. Vízkárok elhárítása A vízkárok megelőzésében és elhárításában megjelölt harmadik főirány megvalósításában határozott törekvések jelentek meg a nagyobb távú, az egységes és a kockázatot is figyelembe vevő fejlesztési célok meghatározása és rendezett (megfelelően sorolt) végrehajtására. Céltudatos fejlesztés következett be a védekezőszervezet kialakításában. Itt teszünk említést a nem főirányok közé sorolt öntözésről. Több ok miatt, az időszakban megindult az öntözés visszafejlődése. A nyolcvanas évek már korszerűen kiépített és — ezzel ellentétesen — nem kihasznált öntözési infrastruktúrát, csökkenő öntözési üzemi igényt találtak. Ez tulajdonképpen az ágazati politika és a gazdaságpolitika egyes vonatkozásainak konfliktusát jelentette. 3.3 Az ágazati politika konfliktusai Az előzőekkel már át is tértünk az ágazati politika konfliktusainak témakörére. A vízgazdálkodás legjelentősebb belső ellentmondásai és konfliktusai zömmel — a hagyományos tevékenységek műszaki orientáltsága és az újabb elvárások (gazdasági, érték és társadalmi érdek) orientációja közötti szemléleti és informatikai különségekböl, valamint a víz tartalmi egységnek és a vele való való gazdálkodás társadalmi megosztottságának ellentmondásából származnak. A felszíni és felszín alatti vízrendszerek és vízgyűjtő területek váltak leghamarabb a fizikai (hidrológiai) egység és a társadalmi (közigazgatási) megosztottság ellentmondásából származó ütközések hordozóivá. Az érdekütközés megjelent egyegy vízkészlet használatának irányát (ivó-, ipari, mezőgazdasági víz, üdülés), de a felhasználás helyét illetően is. Az elsődlegesség meghatározása az ágazati politika kereteiből kilépő, helyi vagy országos politikai üggyé vált és válik. Konfliktus a közigazgatási szervek és a vízügyi szolgálat között például abban a kérdésben keletkezett, hogy adott közigazgatási egységen belül fakasztott vízkészlet milyen mértékben szolgálja más térségek vízellátását akkor, amikor vízellátási gondok vannak az adott közigazgatási területen belül is (Veszprém megye — Kaposvár). A sokféle és nagyszámú konfliktusból szemelvényként említünk meg még néhányat. — A vízigénybevétel és vízfogyasztás szabályozásából konfliktus. Például, hogy a vízellátás szociális szolgáltatás maradjon-e továbbra is, vagy alakuljon át árutermeléssé a gazdasági szabályozó-