Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)
3. szám - Refuznyiki - Gál Ferenc: Levél
192 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1990 . 70. ÉVF. 3. SZÁM Halottakról vagy jót, vagy semmit... (Osztrovszki György „végrendelete" a vízlépcsőről) A téma közérdekű volta és súlya miatt a Magyar Nemzet c. lap 1988. november 19-én megjelent „Nincs más lehetőségem" c., Osztrovszki György nevével jelzett véleménynyilvánításban foglaltak egyikének-másikának ellent kell mondanom. A címbeli nagyon igaz szólásmondás ellenére is, amelynek mindig igyekeztem is eleget tenni. A néhai Osztrovszki akadémikus talán soha nem járt a Duna problematikus szigetközi szakaszán és nem is ismeri az itteni Duna-vizet annyira, hogy „szakmai végrendelet"-szerű megnyilatkozása hibátlan lehessen. A Duna Rajkánál hazánkba belépő vize ugyanis nem szennyvíz, hanem II. oszt. tisztasági fokozatú. Jómagam 1949 és 1979 között, azaz kb. 30 éven át jártam ezt a vízilabirintust gyalogosan, szárazföldi és vízi járművekkel, évekig saját motoros csónakommal is. Az 50-es évek közepéig, ha a Dunára mentünk egész napos horgászkirándulásra, vizet sohasem vittünk magunkkal. A Duna vizét ittuk a parti homokban kapart kis medencéből. Később, a pozsonyi olajfinomító működése miatt annyi olajszármazék került a Duna vizébe, hogy még a kifogott halakat sem lehetett megenni. A 60-as években azonban elkészült a pozsonyi szennyvíztisztító, és a Duna vize újból jó minőségű lett. A halak nem kátrányízűek, s talán újból innék is belőle, úgy, mint 25 évvel ezelőtt. Azaz, most is iszom, mert a győri ivóvíz a szőgyei Duna szűrt vize. A néhai Osztrovszki akadémikus ennyire nem ismerhette a Dunánkat, és ezért kell néhány megállapítást megkérdőjeleznem : ad. 1. „A Duna felhagyott medrében 500 m : l/s vizet kell átbocsátani, mert a tervezett 50 m ils állandó és 200 mP/s időszakos vízhozam nem elég ahhoz, hogy az „öreg Duna" határfolyóhoz méltó élővízfolyás maradjon, és kisebb hajók közlekedését is lehetővé tegye." Ebben sok az igazság, de túlzásokra sincs szükség. Nem kell, hogy áthághatatlan „határ" legyen a Duna régi medre. Ott ugyanis a hajózáshoz még az 1000 m'/s vízhozam sem lenne elegendő, hiszen ennyi víznél a szigetközi zátonyokon eddig is fennakadtak a hajók. Az elhagyott Dunamederben az igen értékes kavicsot kell inkább kitermelni. ad. 2. „Bősnél és Nagymarosnál a duzzasztást addig nem lehet megkezdeni, míg az érintett vízgyűjtő területen — beleértve a Morva folyó völgyét is — a szennyvíztisztítást meg nem oldották. Továbbá, biológiai tisztítás is szükséges." Miért? A Duna nem szennyvíz! A folyóvizek öntisztulási képessége nagy. Ez a vízben abszorbeált oxigén mennyiségétől függ, hiszen a tisztítás a víz élőlényei és az aerob baktériumok végzik. Akkor szükséges a mechanikai tisztítóműveket elkészíteni, ha az élővíz 2—3 km-en belül már nem képes az öntisztulásra. A Duna már itt tart. De, a biológiai tisztítás feltétlen szükségességét még nem lehet sem megállapítani, sem indokolni. Emellett a turbinák forgó lapátjai még nagy mennyiségű oxigént is visznek a vízbe, ami az öntisztító képesség növelése irányában hat. így a vízlépcsők nem a vízminőség rontását, hanem némi javítását eredményezhetik. A mérgező, ipari eredetű szennyvizek kérdése, természetesen más. Ezeket eddig is a kibocsátó ipari üzemek voltak kötelesek megtisztítani. Az NSZK-ban pl. több olyan üzem összefogásáról is tudunk, amelyek hulladék és más káros anyag megsemmisítő üzemet létesítettek a mérgező vizek hatástalanítására. Az ipari szennyvizekért az azokat előállító üzemek a felelősek, nem a vízlépcsőrendszer. ad. 3. Ami az ún. „monitoring" — észlelő — rendszer szükségességét illeti, ebben tökéletesen igaza van a néhai Osztrovszki akadémikusnak, annál is inkább, mert Magyarország folyóvizeinek 94%-a külföldről érkezik, gyakran erősen szennyezetten. De hát, ezt nem vitatta senki! Hát, ennyit arról a szakmai végrendeletről, és lehetséges, hogy ez a pár sor is az. Kató Pál gyémántokleveles erdőmérnök (Győr) MAGYAR TELEVÍZIÓ Panoráma Szerkesztősége BVDAPEST Szabadság tér A november 6-án és 13-án sugárzott adásban elmarasztalták a csehszlovák hírközlő szerveket, hogy a bős—nagymarosi erőműépítéssel kapcsolatban csak az építést támogató tájékoztatók jelennek meg. Ez tényleg így van, de ugyanazt csinálják a magyar hírközlő szervek is, csak ellenkező előjellel. Ezért furcsának tartom, hogy az egyoldalúságot azok kifogásolják, akik maguk is egyoldalúak. Ez az egyoldalúság nem jellemző sem a közvéleményre, sem a szakmai körökre. [Ennek bizonyítására csatolok két cikket, amely szakmai lapokban jelent meg. (Gazdaság és energia). Mindkét cikk szerzője a szakma kiválósága.] Egy gondolatot hadd említsek meg a nagymarosi építés végleges leállításával kapcsolatban. A nagyrészt ellenzőkből összeállított bizottság is csak azt tudta bizonyítani — az általa vélt problémák felvetése mellett, — hogy a meg nem építés hosszú távon nem olcsóbb, mint a megépítés. (Magyar Hírlapban megjelent cikk). Ilyen esetben logikailag nem magyarázható a meg nem építés melletti döntés. Először azért nem, mert a semmi ugyanannyiba kerül, mint a valami. A megépítés esetén elkészült volna egy közúti Duna-híd is, amit ha önállóan kell megépíteni, 10 milliárd Ft-nál is többe kerül. Másodszor, ha nem épül meg az erőmű, sohasem lehet szakmailag eldönteni, hogy a támogatóknak, vagy az ellenzőknek volt-e igazuk. Ha megépülne a nagymarosi erőmű, akkor lehetne próbaüzemelést tartani, a jelenségeket és a változásokat lehetne figyelni és mérni. Ha az eredmények kedvezőtlenek lennének, akkor a duzzasztást meg kellene szüntetni és a rendszer tulajdonképpen csak közúti hídként működne. A közúti híd egyedül is nagy jelentőségű lenne a terület fejlődése és a közlekedés szempontjából. A Duna vize pedig szabadon folyna le a pillérek között duzzasztás nélkül, hasonlóan a jelenlegi viszonyokhoz. Szabad legyen a Magyar Tudományos Akadémia „sokszínű" véleményére is hivatkozni, amikor állítom, hogy egy természettudományi (műszaki) kérdésben sem szabad elvárni azt, hogy azzal minden szakember egyetért. Ilyen nem volt és nem is lesz.. A vélemények megítélésénél azonban azok véleményét kellene nagyobb súllyal figyelembe venni, akik a korábbi munkájukkal és tettükkel már bizonyítottak, és annak a szakmai területnek ismerői. Furcsának tartom, ha a pedagógus az orvostudományban, a történész a gazdaságtudományban, az orvos a műszaki tudományban tartja magát döntőbírónak. Az volna a helyes, ha mindenki a saját szakmai területén lenne tévedhetetlen. Szombathely, 1989. november 14. Gaál Ferenc
