Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

3. szám - Sárváry István: A hidrometriai hálózat felülvizsgálatának tapasztalatai Algériában

150 HIDROLÖGIAI KÖZLÖNY 1990 . 70. ÉVF. 3. SZAM mint ami a hálózat állomásain fennállt. Ezzel szemben a korábbi időszakhoz képest a rendelkezésre álló gépkocsik száma és teljesítőképessége (terepjárók!) romlott, tehát az amúgy is nehezen megközelíthető állomások „még távolabbra kerültek". — A 70-es évek elején helyreállított mérőhálózat állomásait az európai mérsékelt éghajlati övben használatos hálózatok állomásainak mintájára szerelték fel, főleg a francia gyártmányú berendezésekkel. A hozammérés a szelvény fölött átfeszített drótkötélen vontatott forgószárnyas sebességmérővel történik. Algériában azonban a hozamok ingadozása sokkal szélsőségesebb, az uszadék- és hordalékmozgás összehasonlíthatatlanul nagyobb, tehát nem lehet megfelelően mérni az Európában használatos módszerekkel. Ezt a tényt az Észak-Afrikában dolgozó gyakorlati hidrológusok többször hangsúlyozták (Roche 1963, Remenieras 1964). A hatékonyság növelésének feltétele tehát azoknak a tényezőknek (földúton történő megközelítés, komplikált mérőeszközök, nehézkes módszerek) kiküszöbölése volt, amelyek megbénították a hálózat működését árvízi körülmények között. 4. A szükséges módosítások 4.1 A mérések helyének megváltoztatása Ideális esetben az állomásokat ott kellene felállítani, ahol a vízfolyás jellege élesen megváltozik: tehát ahol pl. kilép a vízgyűjtő hegyvidéki részéről, vagy ahol a síkságon haladva ismét hegyek közé kerül, illetve a nagyobb mellékágak betorkolásánál stb. Reális esetben viszont azokon a helyeken kell elvégeznünk megfigyeléseinket, melyek minden körülmények között gyorsan elérhetőek: tehát ott, ahol a közutak keresztezik a vízfolyást. A vízgyűjtőterület különböző szakaszaihoz tartozó hozamok szétválasztását pedig az irodában kell elvégezni. Csaknem minden esetben lehetett találni olyan közúti híd- vagy gázlószelvényt a hidrometriai állomástól néhány kilométerre, amely a legroszszabb árvízi viszonyok között is gyorsan elérhető volt, és amelyben a méréseket biztonságos körülmények között lehetett elvégezni. 4.2 A mérési módszerek módosítása Az európai folyókon ideális körülmények között végzett, gondosan végrehajtott észlelések tapasztalatai szerint forgószárnyas sebességmérővel 5—8%-os pontossággal lehet a vízhozamot megállapítani. Az arid éghajlatú országok nagyesésű vízfolyásain azonban egészen mások a mérés körülményei. A száraz évszak során felaprózódott talajt és növényzetet az első őszi záporok hatalmas erővel sodorják a teljesen kiszáradt folyómedrekbe (wadi, Algériában: oued). A sokszor torrens jellegű vízfolyásokban nem ritka a 300—400 gr/l hordaléktöménység, ezen felül nagy tömegű felszíni uszadékot szállítanak. 2,5—5 m/s vízsebesség felett a drótkötél-áthidalásra függesztett forgószárnyas műszert még 100 kg-os fenéksúllyal sem lehet használni, mert a levonuló uszadék fennakad a függesztőkábelen, és meggátolja a műszer forgását, mielőtt egyetlen függélyt is sikerülne végigmérni. Ehhez járul, hogy leeresztéskor a fenéksúly a víz színén ugrál és a függesztőkábel hajlásszöge is állandóan változik. Az algériai hidrometriai hálózaton rendszeresített, mérőkabinba telepített csörlős-forgószárnyas mérési rendszer minimum 3 személy közreműködését igényli, akiket egy képzett technikus irányít. A mérés pontossága ideális körülmények között sem éri el a 10—15%-ot, jelentősebb árvizek mérésére a módszer akkor is használhatatlan lenne, ha az állomásokat sikerülne kellő időben elérni. A kémiai (vegyianyag-híguláson alapuló) vízhozammérés a közlekedési és szállítási nehézségek miatt ugyancsak megoldhatatlan. Kézenfekvő volt viszont, hogy az egyébként úgyis használhatatlan műszeres mérés helyett a felszíni vízsebességek és a hozzájuk tartozó vízmérce-megfigyelések segítségével próbáljuk megbecsülni a vízhozamokat, hiszen nagyobb vízsebességnél a turbulens mozgás miatt a szelvényközépsebesség csak kismértékben tér el a felszíni sebességtől (Roche, 1964). Ez olyan módszer, amit kellő előkészítés esetén egyetlen ember is sikeresen végezhet, és mivel rövid időt vesz igénybe: egyetlen árvíz alatt is nagyszámú megfigyelést eredményez. 5. Az árvízi mérőhelyek felszerelése a felszíni vízsebességek megfigyelésére Az árvizek méréséhez a kiválasztott új mérési helyeket úgy kellett felszerelni, hogy a közelben lakó észlelő egymaga is elvégezhesse a szükséges megfigyeléseket a híd szelvényébe eső vízfolyásszakaszon. A mérés eszközei az alábbiak voltak: — két vízmérce-sorozat, a megfigyelési szakasz elején és végén, melyek úgy voltak beállítva, hogy azokat egyetlen pontról távcsővel lehetett leolvasni. — távcső, — két stopperóra, — állandósított jelzőkarórendszer, mely segítette a felszíni uszadék, vagy az úszók áthaladásának ellenőrzését. — nagyszámú (árvizes időszakonként legalább 100 darab) sárga színű, ötliteres műanyag kanna, amelyben egyébként az étolajat hozták forgalomba, tehát csak össze kellett gyűjteni, és vízzel félig töltve úszóként lehetett használni. Az úszók dobásának helyeit a hídra felfestetjtük, a méréshez űrlapokat készítettünk. Az észlelőknek két-két alkalommal bemutattuk a mérés módját a helyszínen, kisvízi periódusban.