Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

6. szám - Kaliczka László: Gondolatok a vízrendezés és a tájvédelem problémáiról

360 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVFOLYAM, 6. SZAM úton, mind a telepítés után kialakult faállomány nagyon sok esetben a táj meghatározó elemévé vált. A mederrendezés során a mederben és a meder közvetlen környezetében lévő fák, fasorok a gépi munkavégzésnek akadályt jelentenek. A korábbi gyakorlat szerint a meder melletti növényzetet kitermelték. A fák, fasorok kitermelése eredményeként a táj képe jelentősen megváltozott. A vizsgálatok felvetődő kérdése: Miért volt szükség a fák kitermelésére, miért nem kerestek olyan mederrendezési módszert, amellyel a fák megmaradását biztosítani lehetett volna? Külső szemlélők e tevékenységben látják a vízrendezést végzőtől a táj, a környezet érdekeinek egyik legnagyobb megsértését. E kérdésben a mederrendezést végző egyik ellentmondásos feladata, megoldani a vízrendezés műszaki feladatát, megvédve a természeti környezetet jelentő növényzetet. A kérdés megoldására a következő lehetőségek vannak: A faállomány elhelyezkedése, sűrűsége, csak úgy teszi lehetővé a mederrendezést, ha a mederből, ill. a parti sávból a fákat kivágják. Ez esetben a mederrendezés műszaki munkái után, a földvédelmi előírásokat figyelembe véve, a parti sávban célszerű fásítást tervezni. A faállomány, a fák távolsága lehetővé teszi, hogy a fák között dolgozva, esetleg egyes fák kivágásával oldható meg a feladat. Ez az állapot a vízrendezés végrehajtása során olyan kényszermegoldás, amely lehetővé teszi a mederrendezést, de a későbbi fenntartási feladatokat zavarhatja. Ilyen esetekben, ha erre lehetőség van, a meder mellett a fenntartó sáv szabadon hagyásával célszerű fatelepítést végezni, a fák megerősödése után a meder rézsűjében lévő fákat a táj sérelme nélkül eltávolíthatjuk. További megoldás lehet, ha a mederrendezést csak egy oldalról hajtjuk végre. Ez esetben a másik parton megmaradó fák, bizonyos mértékig megtartják a tájképet meghatározó jellegüket. Ekkor is célszerű a rendezett oldalon a fenntartó sáv szabadon hagyásával a fásítást végrehajtani, majd meghatározott idő után a mederszelvényt szabaddá tenni. Elképzelhető a rendezett medernek, a rég

1 meder melletti megépítése is. Ez esetben az új mederből kikerülő földdel fel kell tölteni a régi fák közötti medret. A fák, fasorok ez esetben gyakorlatilag érintetlenek maradnak. Kompromisszumos megoldás az előző változatok közös alkalmazása (egy-egy mederszakaszon a megfelelő változatot alkalmazzuk). A megoldásoknál általában kompromisszumokat kell kötni. Tájvédelmi körzetben fokozott gondossággal kell eljárni. A fák telepítése során a tájjellegű fák telepítésére célszerű törekedni. A korábbi gyakorlat során szinte kizárólag nyárfatelepítések történtek. Termőhelyi adottságoktól függően a jövőben más fajtákat is, pl. éger, juhar, kőris stb. számításba kell venni. A telepítendő fafajta kérdésben az erdőmérnök véleménye a döntő. Szakaszos rendezés A korábbi években a vízfolyás teljes hosszán (kezelésben lévő szakaszán) közel azonos időben hajtottuk végre a vízrendezési munkát. Az esetek zömében a tox-kolattól kiindulva valósult meg a meder rendezése, mert így biztosítható a mértékadónak minősített árvízi vízhozam kártétel nélküli levezetése. (Vízjogi engedélyezés előfeltétele, a torkolat és a rendezett mederszakasz felső végjxmtja között az árvízi vízhozamot vezető meder létrehozása.) Ennek eredményeként közel hasonló meder kiépítésére került sor a szóles völgyfenéken és a szűk völgyszakaszokon, az erdő művelésű parti területek mellett ugyanúgy, mint a szántóterületek között. E korábbi felfogás felülvizsgálatát szükségesnek tartjuk. A vízfolyást csak oly mértékben szabad rendezni, hogy külterületen a művelési ágakat és az árteret is figyelembe véve, biztosítsa az árvizek levezetését, oly módon, hogy az erdő, rét és legelőterületeknél számolunk az esetenkénti árvízi elöntésekkel. A hegy- és dombvidéki vízfolyásokon az árvizek levonulása általában rövid időtartamú, ezért az elöntésből származó kár viszonylag kismértékű lehet, ha a művelési mód figyelembe veszi az ártér jellegét. Az új elveken alapuló vízrendezésekkel elnyújtható az árvizek levonulási ideje, növelhető a beszivárgó víz mennyisége, jelentős mennyiségű hordalék ülepíthető ki az ártéren. A szakaszos rendezés során a különböző méretű mederszakaszok közötti megfelelő átmeneteket biztosítani kell (Pl. terelő töltések, depóniák). Szűk völgyekben, erdős területeken átvezető mederrészeken, a mederrendezés mindössze a mederben lévő vízlefolyást gátló akadályok eltávolítására terjedjen ki. Rét- és legelőterületeket átmetsző mederszakaszok esetében káros a mederfenék terepszint alá, 1,5—2,0 m mélyre történő süllyesztése. Rétés legelőterületeken a növényzet számára kedvező lehet a teriilet időnkénti elöntése. A hegy- és dombvidéki vízrendezéseknél, ha a tájvédelem érdekei ezt megkívánják, nem szabad figyelmen kívül hagyni a kézi erővel végzett földmunkát sem. Tudjuk, hogy a kérdés felvetése jelenleg indulatokat szabadíthat fel, de ezeknél az érzelmeknél jóval nagyobb az a visszhang, észrevétel, amely egy-egy fasor kivágása eredményeként jelenik meg a közvéleményben. Ezekre számos példa volt az elmúlt évek során. A változó gazdasági viszonyok, a más területről felszabaduló munkaerő, a korábbiaknál kedvezőbb lehetőséget biztosítanak esetleg il\

Ten feladatok elvégzéséhez is. 3. Összefoglalás A hegy- és dombvidéki vízfolyások rendezését csak a táj értékeit figyelembe véve szabad végrehajtani. A táj értékei közé tartozik a vízfolyás élővilága, növényzete, a völgy erdői, fasorai, az ott élő madárvilággal és más élőlényekkel. Kerülni