Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

6. szám - Baranyi Sándor: A Balaton vízszintszabályozásának története

342 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVFOLYAM, 6. SZÄM Közben tovább szorgalmazták a Sió bővítését, ami az első világháborús események, és az azt követő rossz gazdasági helyzet miatt nem valósult meg. csak 1934-ben; pedig 1916-ban a szükséges leeresztőkapacitást 60 m

3/s-ben (Kolossváry, 1916), később 1930-ban pedig 50 m

3/s-ben állapították meg (Havaida, 1930). Az 1920-as években Iíavalda Endre új, a korábbihoz hasonló előrejelzési módszert dolgozott ki, a várható tavaszi maximális vízállásra, amit néhány évig sikerrel alkalmaztak, majd az előrejelzés készítését abbahagyták (Havalda, 1922). A Balaton vízállása egészen 1922-ig jelentősen ingadozott, előfordult a megengedettnél jóval alacsonyabb és magasabb vízállás is. Utoljára 1916-ban volt rendkívül magas +1,56 méteres és 1921-ben rendkívül alacsony, —0,39 méter vízállás. A szabályozási célkitűzések tehát csak részben teljesültek. A Balaton vízjárása csak 1923tól tekinthető kiegyenlítettnek. 3. Vízszintszabályozás 1940-től 1970-ig 1940-ben új zsilipkezelési szabályzatot fogadtak el, amelyben az alsó szabályozási vízszint 0,45 méter, a felső szabályozási vízszint pedig 1,15 méter lett és havonta megadták az alsó és a felső szabályozási vízszintet. Tehát a tó vízszintjét előre megadott sávban tervezték szabályozni (3. ábra; Ligeti, 1980). A Balaton megengedett vízszintingadozása a korábbi 0,95 méter helyett 0,70 méter lett. Az 1930-as évek végén a Sió felső torkolati műveire Kaáli Nagy Dezső és Szilágyi Gyula általános tervet készített. A munkálatokat 1941ben kedtók, de II. világháború alatt 1945-ben a zsilipet felrobbantották és azt csak 1947-ben építették újjá Pataky Béla és Ditroy János tervei alapján, amely kétnyílású acélszerkezetű táblás zsilip kézi működtetéssel. 1940-től még egyszer — a felrobbantott zsilip üzemképtelensége miatt — 1947-ben volt igen magas, +1,55 méteres vízállás, majd 1949-ben csapadékhiány miatt igen alacsony, +0,22 méteres vízállás, (2. ábra; Bárányi, 1975,1982). 1958-ban ideiglenes, majd 1960-ban újabb szabályozási vízszinteket vezettek be (3. ábra). Az utóbbinál a legkisebb vízszint 0,40 méter, a legnagyobb pedig 1,0 méter lett. Kár, hogy nem hagyták meg a korábbi 1,15 méteres legfelső szabályozási vízszintet, mert akkor nagyobb lenne a tó térfogata, a vízi élővilág élettere. A megengedett évi vízszintingadozás tovább csökkent 0,60 méterre. Ez az előírás 1977-ig volt érvényben. 1958-ban Szesztay Károly új hosszú távú előrejelzési módszert dolgozott ki a tavaszi maximális „természetes" vízállásra (Szesztay, 1962). A módszert egészen az utóbbi évekig használták, bár eredménye nem mindig vált be. 4. Vízszintszabályozás 1971-től Az 1970-es évek elején a Balaton újabb hidrológiai vizsgálata kezdődött 1921—1970. évekre vonatkozó havi hidrológiai, vízháztartási adatok alapján. A vizsgálatok célja a tó meteorológiai, hidrológiai és vízháztartási jellemzőinek meghatározása továbbá a vízszintszabályozás megalapozása volt, figyelembe véve a vízigényeket. A vizsgálatok alapján megállapították a tó természetes vízjárásának változékonyságát (Bárányi, 1975 a, b). A tó és vízrendszere lefolyástalan állpotra számolt, különböző előfordulási valószínűségű természetes vízkészletváltozás adataiból kitűnik, hogy a legnagyobb vízkészletváltozás márciusban ritka gyakorisággal elérheti a 0,45 méter vízoszlopmagasságot, ugyanakkor lehet —0,05 méter is, és július, augusztus hónapokban egyaránt lehet +0,15 méter, vagy—0,15 méter is (-1. ábra). A vizsgált ötven évben a természetes vízkészletváltozás legnagyobb évi érték +1,83 méter, a legkisebb pedig +0,06 méter volt. Tehát a Balaton természetes vízjárása igen változékony, ezt a változékonyságot kell vízszintszabályozással csökkenteni, és a vízjárást kiegyenlíteni. OM) 0,30 0.2 0 0,10 -0 10-0,20 II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI XII. Ihónapi 4. ábra. .1 Balaton havi természetes vízkészletvállozásának különböző előfordulási valószínűségű értékei a — előfordult. legnRgyobb érték b — előfordult legkisebb érték Az 1970-es évek elejétől elsősorban vízminőségi okok miatt főként a nyári kisvízi időszakban a korábbiaknál magasabb vízállások előállítása vált szükségessé, ezért újabb vízszint tartási előírást dolgoztak ki (VIZITERV, 1976) Az alsó szabályozási vízszint 0,70 méter lett, felső pedig 1,0 méter maradt , ugyanis a felső szabályozási vízszint nem emelhető, mert időközben annak figyelembevételével építették a partvédő műveket és állapították meg a tó jogi partvonalát. A megengedett évi vízszintingadozás 0,30 méterre csökkent. 1976-ban a Siófoki-zsilipet és a Sió felső szakaszát 80 m

3/s vízhozam levezetésére bővítették. A vízemésztő képesség növeléséhez a zsilip küszöbszintjét lesiilyesztették, új acélszerkezetű zsiliptáblákat készítettek elektromos meghajtású mozgatással. Ezzel megvalósultak az 1910—1920as évek javaslatai. A Balatonból a Kaposon levonuló rendkívül nagy vizek idején azonban 60 mVs-nél nagyobb vízhozam árvízi elöntés nélkül