Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
6. szám - Vörös Lajos: A pikoplankton jelentősége a Balatonban
VÖRÖS L.: A pikoplankton — Balaton f 325 képtelen Chroococcales fajokkal. A pikoalgák azonban számukra kedvező körülmények között eutróf. vizekben is lehetnek uralkodók és tömegprodukciót is létrehozhatnak (Bailey— Watts et al., 1968; Cronberg és Weibull, 1981). A korábbi fotoszintézis mérések során a pikoplankton termelését mérték ugyan a többivel együtt, de korábban a mért funkciót kizárólag a nano- és mikroplanktonnak tulajdonították, holott például jelen esetben a rájuk ruházott szerep feléért voltak csak felelősek. Ilyen és ehhez hasonló meglepetésekre más vizekben is számítani lehet. Mindezek ismeretében kérdésessé válik az algológiában elterjedt fordított planktonmikroszkópos rutin kizárólagossága, amelynek során fáradságos munkával faji szintű információkat gyűjtünk, esetleg csak az elsődleges termelés felét létrehozó szervezetekről, a másik feléről pedig tudomást sem veszünk. A 3 «m-nál nagyobb algák fajlagos felülete jelentősen eltért a két tóterületen. A Keszthelyimedencében a fonalas kékmoszatok fajlagos felülete és aktivitása (F/V átlag=1.40, P»ws átlag =4.0) mintegy kétszerese volt a Siófoki-medence nano- és mikroplanktonjának (F/V átlag=0.72, Piiwt átlag--1.98). A fenti adatok alátámasztják azt a korábbi, a nano- és mikroplankton struktúrájának elemzése során kapott megállapításunkat, hogy a Balatonban az eutrofizáció során a kisebb testű, következésképpen nagyobb fajlagos felületű és gyorsabb anyagcseréjű fajok szaporodtak el a nagytestűek rovására (Vörös, 1982), szemben azzal az általánosan elterjedt nézettel, amely szerint az eutrofizáció a nagytestű algák elszaporodásának kedvez (Kalff és Knoechel, 1978). Az előzőekkel ellentétben a pikoplankton aktivitása és fajlagos felülete nem különbözött érdemben a két tóterületen. de jelentősen meghaladta mindkét tóterület nagytestű algáinak megfelelő adatát (Keszthely F/V átlag=4.6, Tihany F/V átlag=5.0 Keszthely Pmar átlag-=7.79. Tihany Pmax átlag=7.95) (5. táblázat). A Pmax értékeket a sejtfrakciók F/V értéP max 18 16 U 12 11 10 8 6 4 2 0 1 2 3 l 5 6 7 F/V 3. ábra. A filoplankton méretcsoportok Pnmx értékei ( g C ,g a-klorofill óra) a frakciók felület/térfogat arányának (F V) függvényében kének függvényében ábrázolva jól megfigyelhető, hogy minden méretcsoport lehet alacsony aktivitású. de az aktivitásértékek maximumai az F/V értékek függvényei (3. ábra). Ez a szignifikáns függvénykapcsolat összhangban van azokkal a kísérleti eredményekkel, amelyek szerint az algák alapvető fiziológiai sajátosságai szoros kapcsolatban vannak a sejtek méretével és nagymértékben függetlenek a faji hovatartozástól. (Malone, 1980; Sournia 1981). A Pmar értékek maximuma 17 jng C/,»g a-kl/óra volt a balatoni pikoplanktonnál, amelyet ha oxigénre átszámítunk kb. 45 iigOilug a-kl óra értéknek felel meg. Ez jelentősen nagyobb, mint a mérsékelt égövön mért csúcsérték (20 ng Oj ug a-kl/óra) de másfélszerese a trópusi maximumnak is Reynolds, 1984; Harris 1980). Ez utóbbi maximumok azonban teljes planktonra vonatkoznak, amelyet nagyon különböző aktivitású fajok alkotnak. Az általunk mért maximumot jelentősen meghaladó értékeket is (24 jiig C/ug a-kl./óra) mérték az óceánok kistestű algáinál (Malone, 1980). Jelenlegi ismereteink szerint az óceánokban és mély tavakban a pikoplankton jelentősége fényszegény kürölmények között megnő, a vízmélységgel növekszik részesedésük az elsődleges termelésből (Craig, 1984; Glower et al., 1985). A sekély, állandóan felkeveredő Balatonban, az alkalmazott metodikával ezt a jelenséget nem tudtuk megfigyelni. Fotoszintézisük fényfüggésének megismerése további célirányos méréseket igényel, mint ahogyan egyebek között meg kell ismerni szerepüket a vízi táplálékhálózatban és a taxonómiai státusukat is tisztázni szükséges. 5. összefoglalás 1986-ban a Keszthelyi- és Siófoki-medencében mértük a fitoplankton két méretcsoportjának (3 ^/m-nél kisebb és nagyobb sejtek) populációsűrűségét és fotoszintézisét. Az alapterületre vonatkoztatott elsődleges termelés értékei az 1977. évi tihanyi és az 1979. évi keszthelyi mérésekhez képest nem mutatnak jelentős eltérést. Epifluoreszcens eljárással megállapítottuk, hogy mindkét tóterületen a túlnyomórészt 1 ,«m átmérőjű kokkoid sejtekből álló pikoplankton egyedszáma milliós nagyságrendet ér el milliliternyi vízben. A Siófoki-medencében a pikoplankton adta az össz fotosztintézisnek kereken felét, a Keszthelyimedencében a nyári nitrogénkötő kékmoszatok okozta tömegprodukció idején a pikoalgák menynyisége és szerepe elhanyagolhatóvá vált. A pikoalgák részesedése a plankton össz fotoszintéziséből arányos volt a fotoszintetizáló felületből való részesedésükkel. A fitoplankton egyes méretcsoportjainak aktivitása arányosnak mutatkozott a frakciók felület/térfogat hányadosaival, legaktívabb volt a pikoplankton, ezt követték a Keszthelyi-medence fonalas kékmoszatai és a legkevésbé voltak aktívak a Siófoki-medence nagytestű algái.
