Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

5. szám - Refuznyiki - Gálos Miklós–Kertész Pál: Mérnökgeológiai értékelés a Nagymarosi Vízlépcső előkészítő munkáiról - Lorberer Árpád: Észrevételek Erdélyi Mihály HITEL-ben megjelent kijelentéséhez - Liebe Pál: Megjegyzések Erdélyi Mihály HITEL-ben közölt vitacikkéről

320 HIDROL

OGIAI KÖZLÖNY 198!). 69. ÉVF., 6. SZAM szerzők között egyforma súllyal szerepel a ma már klasszikusnak számító őepek professzor az amatőrcsillagász Hédervári Péter újságíróval! Nincs tudomása arról, hogy a vízlépcső környezetének konkrét szeizmológiai vizsgálatával magyar részről Egyed L. (1954) foglalkozott. Az alfejezethez illusztrációként közölt térkép-kivágat nem hegységszerkezeti vázlat, hanem Balla Zoltán (MÁELGI) és Czakó Tibor (MÁFI) Dunazug-hegységi 1 : 50 000-es fedetlen földtani térképének kivonata. (Ebben az esetben a szerzők nevét közli és a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézetről feledkezik meg). Nem érthető, miféle tájékoztatást kíván nyújtani ezzel az ábrával — anélkül, hogy részletesebben ismertetné az alcímben beigórt hegységszerkezeti viszonyokat? (Még a tervezett erőmű szelvényét sem jelölte bei). A ,,Budapest jövőbeli víztartalékai" (28. oldal), valamint az ,,Ivóvíz-ellátási helyzetünk" és „Áttekintés Magyarország vízellátási helyzetéről" című alfejezetekben írottak nem hozhatók semmiféle kapcsolatba a nagymarosi vízlépcsővel, ezért a bennük foglaltakra Liebe Pál tudományos főmunkatárs, osztályvezető külön válasz-anyagot készített. Dr. Lorberer Árpád tudományos főmunkatárs az 1978. óta megjelent karsztvízszint-térképek szerkesztője, az 1987-ben megkezdett, 7012/1/427. sz. „A Duna folyam és a GNV hatásterületére kiterjedő karsztviztároló rendszer kapcpolatának vizsgálata" című kutatás témafelelőse a VITUKI Hidrológiai Intézetében Kézirat lezárva: 1989. május 23. A HITEL-nek közlésre elküldve: 1989. május 30. Megjegyzések Erdélyi Mihály: A Dunaalmás és Nagymaros közötti terület liidrogeolófriája című, a HITEL című folyóirat 1989/10. szám 26—29. oldalain közölt vitacikkéhez (Budapest és Magyarország ivó vízellátási helyzetével és perspektíváival kapcsolatos kérdések) A szigetközi kavicstestben lévő víz, illetve annak a Duna felől folyamatosan megújuló készlete jelenleg alig hasznosul. Áz Országos Vízgazdálkodási Kerettervben [OVK] (1984) a terület kitermelhető parti szűrésű- és rétegvízkészletét 950 ezer m

3/napban határozták meg. Ennek távlati igénybevételét a BNV megvalósítása megnehezíti, de nem akadályozza meg. A cikkben ezzel kapcsolatban nem esik szó a tervezett vízpótló mű szerepéről — amely azzal, hogy az eredeti talajvízszintek és ezzel együtt a talajvízszintesések fenntartását célozza, elvileg megoldja a kavicstest vízutánpótlásának kérdését is. Természetesen a gyakorlatban sok kérdés felmerül: milyen lesz pl. a vízpótló rendszer vízminősége, a parti szűrésű folyamatok ugyanúgy fognak-e végbemenni, mint jelenleg az Öreg-Duna medrében stb.? Azzal is foglalkozni kellene, hogy az említett 1 millió m

3/nap körüli készlet gyakorlati hasznosítása hogyan történne? Célszerű lenne a Duna közelében telepíteni kutakat, mivel ebben az esetben a települések és a mezőgazdaság a Dunától távolabb fellépő szennyező hatása kiesik — feltéve, hogy a nagymértékű ivó vízkivétel nem fordítaná meg az áramlást. Ha mindazt alaposan nem vizsgáljuk meg, akkor azt sem mondhatjuk ki, hogy a vízkészlet teljes egészében elveszett. Amennyiben a Dunától távolabb tervezzük a készletek kitermelését, akkor a szigetközi területek felszín alatti vízkészletének vízminőségvódelmót már most meg kellene oldani a települések csatornázásával és a mezőgazdaság korlátozásával. Meggondolandó: amennyiben a cikk szerinti 1 millió m

3/nap Szigetköz felé áramló készletet a Dunánál termelnénk ki, akkor megszűnne a D-felé történő áramlás, megszűnne a vízszínesós és nagymértékű talajvízszintsüllyedések jönnének létre, amelyek megakadályozására a BNV-tői függetlenül is vízpótló rendszerre lenne szükség. Valójában azonban a dunamenti vízkivételek a jelenlegi, Duna felőli utánpótlódásnak csak egy kisebb részét vonnák el, s zömében a Duna medre felől beszívott járulékos többlet-vízkészletet termelnék, mint más parti szűrésű vízbázisaink esetében. A BNVvel kapcsolatos munkálatok természetesen ennek feltételeit is befolyásolják de nem szüntetik meg a készlet kitermelésének lehetőségét. A cikk további részében a szerző azt vizsgálja, hogy Budapest vízellátása szempontjából hol vannak tartalék-területek, mivel a Szentendrei-szigeten nincsenek tartalékok és inkább a kitermelhető parti szűrésű készlet csökkenésére kell számítani; Budapest belterületén a talajvíz szennyezett, Budapesttől délre pedig kedvezőtlenebbek a parti szűrési adottságok. Nagyobb készlet — amely Budapest számára még szóba jöhet, — a Csepel szigeten van (az OVK szerint 680 ezer m

3/nap); ezt a főváros már részben hasznosítja, másrészt itt valóban több a vízminőségi probléma. Egyet kell érteni a szerzővel azzal a példákkal illusztrált megállapításával, hogy a Duna—Tisza-közi rétegvizek sem tekinthetők Budapest vlztartalókának, mivel az átlagos vízszintsüllyedós valóban eléri a 0,5 m/ó vet. Véleményem szerint Budapesten a helyi — Szentendrei és Csepel szigeti — vizbázisokat kell minden körülmények között megvédeni. Amennyiben a Duna szennyezettsége olyan mórtékben fokozódnék, hogy a parti szűrésű vízbázisok tönkremennónek, akkor ez a probléma a Szigetközi Duna-szakaszon is fennállhat. Ha pedig a tárolt 5,4 km

3 — jelenleg még zömében jó minőségű — vízre számítunk, mint tartalékra; akkor ezt a helyi szennyezésektől meg kell óvni és a kitermelési feltételeit, pl. a talajvízszintre gyakorolt hatás szempontjából meg kell vizsgálni. Figyelembe kell venni, hogy 1 millió m

3/napos tartalék vízbázis és a távvezeték több tízmilliárd Ft-ba kerülne, s az említett tárolt készlet ilyen igénybevétel esetén kb. 15 évre lenne elegendő, ha a Dunából történő utánpótlódással a rossz vízminőség miatt már nem számolhatnánk. Az előbbiekben elmondottakkal azt kívánom érzékeltetni, hogy a szigetközi felszín alatti víztartalék és Budapest vízellátásában való felhasználása részletes elemzést kíván, amelynek eredménye valószínűleg az lesz, hogy az említett vízkészletet nem kell teljes egészében feladni, és hogy a Budapest számára reálisan szóba jöhető vízmennyiség kitermelhető lesz a BNV megvalósítása esetén is, — bár ez kétségtelenül ront a helyzeten, viszont a mennyiségi és minőségi szempontból megfelelően méretezett vízpótló mű ezt a kárt jelentősen mérsékelheti. Liebe Pál tudományos főmunkatárs Budapest, 1989. május 23. (A HITEL-nek elküldve 1989. május 30-án)