Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

4. szám - Vita - Váradi József Gyula: Hozzászólás Pálfai Imre: „Vízelvezető rendszerek felhasználása öntözővíz-szállításra az Alföldön” című cikkéhez - Pálfai Imre: Válasz Fehér Ferenc és Váradi József hozzászólására

242 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVFOLYAM. 3. SZ

ÄM radi Józsefé. Fehér Ferenc alapvetően egyetért a tanulmány megállapításaival, hozzászólása kiegészítő jellegű. Váradi József viszont — a javaslatok egyedi, gondos elbírálását hangsúlyozva — több részkérdésben aggályainak ad hangot. Válaszom ezért főként az ő hozzászólásával foglalkozik. A vitaindító tanulmány abból a tapasztalati tényből indul ki, hogy hazánkban, s különösen az Alföldön, a fölösleges vizek elvezetésére és az öntözésre egyaránt szükség van, de nem egyidejűleg, hanem időben eltolódva. Ezért kézenfekvőnek és gazdaságosnak látszik az a gyakorlatban régóta alkalmazott megoldás, amely szerint a két funkció ellátására egyetlen, kettős rendeltetésű (egyesített) rendszert hoznak létre. A tanulmány ezeknek a rendszereknek az előnyeit és hátrányait taglalja, utóbbiakkal kapcsolatban javaslatokat ad azok kiküszöbölésére, illetve csökkentésére, s e rendszerekről — több hátrányos tulajdonságuk ellenére — végső kicsengésében olyan képet fest, amely az eddigieknél szélesebb körű, de nem erőltetett alkalmazásukra ösztönöz. A tanulmány szerint az egyesített (kettős rendeltetésű) rendszereknek a különálló vízelvezető és öntözőrendszerekkel szemben a következő előnyei vannak: jóval kisebb beruházási költség, sokkal rövidebb építési idő, mérsékeltebb termőföldigénybevétel, kisebb fenntartási költség, jobb vízszolgáltatási hatásfok (a kisebb szivárgási veszteség és a vízgyűjtőn összegyülekező, egyébként elfolyó vizek hasznosítása következtében). A hátrányok pedig: a belvízelvezetés esetenként bonyolultabbá válik, a szinte állandóan telt csatornák miatt nehezebb a fenntartási munkákat elvégezni, a vízgyűjtőről bejutó, különböző szennyező anyagok az öntözővíz minőségét jelentősen leronthatják, az öntözővizet többször kell szivattyúzni, emiatt az energiafelhasználás nagyobb. E hátrányok csökkentése érdekében mindenekelőtt nagyon körültekintő, a káros következmények tudatos megelőzését szem előtt tartó tervezésre van szükség. Ehhez a hozzászólók fölvetései és javaslatai is hasznos ötletekkel szolgálnak. Amint a tanulmány végén hangsúlyoztam, az a célszerű, ha kettős rendeltetésű rendszereket lehetőleg csak ott hozunk létre, ahol erre kedvező adottságok vannak. Ez a feltétel tehát az ilyen rendszerek alkalmazási körét leszűkíti. Fehér Ferenc hozzászólása a tanulmány gondolatait főként a kettős működtetés mezőgazdaságiüzemi kérdéseivel egészíti ki. Az egyesített rendszerek fönt említett előnyeit még jobban kidomborítja, és néhány újabb szemponttal toldja meg, a hátrányokat részben más megvilágításba helyezi. A hozzászóló véleménye szerint az újabb öntözési technológiák csökkentik a vízelvezető rendszer öntözésre történő felhasználásának veszélyét, a vízminőségi problémák azonban változatlanul fönnállnak. Sokféle lehetséges szennyezőforrást sorol föl, de a vízszennyezés elkerülésének módozatait is. Figyelemre méltó megjegyzése, amire az eredeti tanulmány nem eléggé hangsúlyosan utal, hogy a vízelvezető csatornákat vízpótlásra hatékonyan úgy lehet felhasználni, ha azokban a fenékesés irányában mozog a víz. Ez hidraulikai szempontból és a levezetési biztonság szempontjából is kedvező. Arra kell tehát törekedni, hogy az öntözővizet a vízelvezető rendszer magasabb fekvésű pontjához vezessük, ahonnan a víz továbbszállítása és szétosztása praktikusan megoldható (a tanulmányban ismertetett fejlesztési elképzelések is ezt az utat követik). Ilyenformán végül is olyan vegyes rendszerek alakulnak ki, amelyeknek egyes szakaszai csak a vízelvezetésre vagy csak az öntözővíz-szállításra, más szakaszai viszont mindkét funkció ellátására is alkalmasak. Váradi József hozzászólása arra hívja fel a figyelmet, hogy ha a vízelvezető rendszereket nem kellő körültekintéssel használják fel öntözővíz-szállításra, illetve, ha a kettős rendeltetésű rendszereket erre a célra nem kedvező adottságok közepette hozzák létre, akkor az ilyen rendszerek általános előnyei vitathatóvá válnak, s a tanulmányban fölsoroltakon kívül további hátrányai lehetnek. Ügy érzem, hogy a köztünk levő nézetkülönbség abból eredt, hogy a hozzászóló általában a meglevő vízelvezető rendszerek egyszerű, átalakítás nélküli felhasználását tételezi föl (ez esetben észrevételei jogosabbak), míg a vitaindító tanulmány a kettős rendeltetésű rendszerek tervszerű létrehozásával is számol (ilyenkor több lehetőség van az előnyök kihasználására és a hátrányok elkerülésére). Váradi elsőként fölhozott aggálya, hogy a belvízcsatornák öntözővíz-szállításra történő felhasználásával lemondunk a tisztán gravitációs úton történő öntözésnek még a lehetőségéről is. Ez majdnem mindig valóban így van, mert a belvízcsatornákban rendszerint csak terepszint alatti üzemvízszint állítható elő, tehát az öntözés végrehajtásához szivattyúzásra van szükség. Kivételnek számítanak az övcsatorna jellegű belvízcsatornák mélyártéri, töltésezett szakaszai, ahol — mint pl. az algyői főcsatornán — jóval a terepszint fölötti üzemvízszint is tartható. Gravitációs öntözésre egyébként — a felületi öntözés háttérbe szorulása és az esőszerű öntözés széles körű elterjedése miatt — ma már a magas vezetésű öntöző főcsatornákkal ellátott rendszerekben is alig találunk példát, sőt több helyen azt látjuk, hogy a magas vezetésű földmedrű öntözőcsatornákat — a szivárgási veszteségek megszüntetése és a töltések fenntartási munkáitól való szabadulás érdekében — mély vezetésűvé alakítják át (pl. a tiszalöki öntözőrendszerben a derecskei öntözőcsatornát). Természetesen azokban a rendszerekben, ahol nagyobb arányokban megvan, illetve meglesz az igény és a lehetőség a tisztán gravitációs vízellátására, ott azt kell szorgalmazni. A költségekkel kapcsolatban Váradi fölveti, hogy ha a meglevő belvízcsatornákat üzemszerűen öntözővíz-szállításra vesszük igénybe, akkor az esetleg évi többszöri feltöltéssel és leürítéssel a vízügyi költségvetésre háruló terheket növeljük. Ilyen okból többletköltségek kétségtelenül fölmerülhetnek, de ezek — véleményem szerint — az évi összes vízelvezetési és öntözővíz-szállítási üzemköltséghez