Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
4. szám - Katona Zsolt–Deli András–Lamper László: Szivornyás talajcsövezési rendszer szimulációja
212 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVFOLYAM. 3. SZ ÄM 2SOO m 200 j 200 2 00 ^ 200 'fy 200 ^ 200 200 ^ 20 0 20 0 ^ 200 ™ 2 0 0 ^ 200__ 20 I 6 IS ^Szivattyúakna 79,90 IA1I 1. ábra. Hosszanti elrendezésű szivornyás drénrendszer helyszínrajzi kialakítása és hossz-szelvénye látott szivattyútelepekről vezérelve, önműködő légtelenítők segítségével biztosítható. A szivornyaként kialakított csővezetékek tulajdonképpen a vízszállító fővezeték szerepét töltik be. A talajcső-szívók által szállított vizeket a mellókvezetékek gyűjtik össze, melyek csatlakoztatása a rendszerhez az ellenőrző aknákon keresztül történik (.Katona et al., 1985).Az 1. ábrán egy ilyen szivornyás rendszer helyszínrajzi kialakítása látható. A szivornya folyamatos üzemeléséhez az aknában adott minimális vízszint tartása szükséges. Ez a szivattyúaknába megfelelő koronaszintű bukófal beépítésével érhető el. A rendszer feltöltődésének üzemállapotában a szivornyák gravitációs csővezetékként működnek. A gyűjtőaknákban a mellékgyűjtők vízszállításának megfelelően emelkedik a vízszint, és a szivornya fenékszintjének legmagasabb pontját elérve, az alacsonyabb vízszintű aknák felé — gravitációs üzemmódban — áramlás indul meg. Ennek következtében az aknák vízszintjei kiegyenlítődnek és a szivattyúbekapcsolási szintet már közel ugyanazon időpontban érik el (1. ábra). A szivattyú bekapcsolásának pillanatában az aknák vízszintje a szivornyák tetőpontjához viszonyítva minimálisan 20 cm vízoszlopnyomást jelent. Ez teszi lehetővé a tetőponton kiképzett automatikus légtelenítőszelep üzemelését. Az 1. ábra hossz-szelvényén feltüntettük a légtelenítőszelep szintjének (csőtetőszint) és az akna fenékszintjének az aknánál lévő terepszinthez viszonyított relatív magasságát is. A rendszer légtelenedése és a szivattyú üzembe lépésének hatására a gravitációs üzemmód fokozatosan a csőszivornya üzemmódjára áll át. 2.2. Tervezés Tervezés során első lépésként meg kell határozni, hogy a rendszert — a mellékgyűjtőkön keresztül — aknánként mekkora mértékadó vízhozamok terhelik. A helyszínrajzi kialakításból adódik az egyes szivornyatagok hossza, a tervezési segédlet (Katona et al., 1987) alapján pedig átmérője. Ezután számíthatók a szivornyákat működtető vízszintkülönbségek, tehát az al- és felvízi aknák közötti mértékadó magasságkülönbségek //' ma x (2. ábra). Ezen adatok alapján a hossz-szelvényen történő magassági tervezéssel meghatározható a szivattyúaknában elhelyezésre kerülő bukófal koronaszint magassága. 3. SZ. 2. ábra. Hossz-szétvényi tervezés H' m& x és i n alapján
