Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
4. szám - Juhász Endre: Az ivóvízellátás mennyiségi és minőségi kérdései Magyarországon
JUHAsz E.: Ivóvízellátás Magyarországon 195 hátterében a településfejlesztés és vízműfejlesztés aránytalansága és nem utolsósorban a víz alacsony fogyasztói ára áll. 3. Az ivóvízkészletek minősége és az ivóvízminőség biztosítása Legutóbb a Magyar Tudományos Akadémia Vízellátási és Csatornázási Albizottsága foglalkozott a vízellátás közegészségügyi helyzetével. Az ivóvízellátásra felhasznált vízkészletek minősítését egészségügyi szempontból az egészségügyi szervezet, míg a vízkezelési technológiák üzeme szempontjából a közüzemi vízművállalatok végzik. A lakossághoz jutó víz minőségének ellenőrzését — a vízművállalatok rendszeres vizsgálatain túlmenően — úgyszintén az egészségügy látja el. Ivóvíz útján terjedő fertőzések hazánkban ritkán fordulnak elő. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint ezeket elsősorban az ipari víz ivóvízhálózatba való téves bevezetése, vagy a csőtörések során hálózatba jutó, kórokozókkal szennyezett talajvíz okozza. A jelenlegi vízminőségi gondok a kitermelt vízben lévő kémiai anyagok miatt lépnek fel. A vízkezelés hiánya vagy hiányos volta azonban a hálózati vízminőségre is hatással van. Az egészségügyi szolgálat tapasztalatai szerint a szolgáltatott vízből vett minták 25—30 %-a kifogásolható bakteriológiai szempontból. A felszín alatti vízkészletek egy része, főleg a Dél-alföld térségében, a szabványban szereplő értékeknél lágyabb. Helyi beavatkozásra emiatt általában nem kerül sor, legfeljebb a kedvezőtlen keménységű vizet adó kút kikapcsolása történik meg. A kiépítés alatt álló kistérségi, térségi vízművek kevert vize megfelel az előírásoknak. Vizsgálták a magas szervesanyag-tartalmú (főleg huminsavtartalmú) vizeket és a policiklikus aromás szénhidrogének (PAH) alakulását mind a felszíni, mind a felszín alatti vizeknél. Megállapítható, hogy a szervesanyag-tartalom miatt e terhelés mértéke nem számottevő. A magas szervesanyag tartalmú vizek szabad aktív klórral való fertőtlenítése miatt a trihálometán (THM) értékek alakulásának vizsgálata is indokolt. A legmagasabb THM-érték az észak-magyarországi tározókra települt vízművek rendszerében és a nagy szervesanyag-tartalmú dél-alföldi mélységi vizekre települt vízművek hálózatában volt tapasztalható. A dél-alföldi térségben a mélyfúrású kutak vízének szervesanyag-tartalmát döntően huminsavak adják. A heterotrof baktériumok ezt közvetlenül felhasználják, és így hozzájárulnak a vízhálózatban bekövetkező másodlagos szennyződés kialakulásához. A felszín alatti vizek — elsősorban a felszín közelinek minősülő talajvíz és parti szűrésű víz — nitráttartalmának növekedése korábban megkezdődött, s az utóbbi évtizedben felgyorsult folyamat. A talajvíz gyakorlatilag már elszennyeződött, s néhány, időben védelemben részesített vízbázist kivéve, ivóvízellátásra nem vehető igénybe. A talajvíz elszennyeződését többféle szennyezőforrásra lehet visszavezetni, így a csatornázatlanságra is. A 60-as években nagy lendülettel elindult vízellátás-fejlesztést a csatornázás sokkal kisebb ütemben követte, s arányaiban az ezredfordulóig sem valószínűsíthető a lemaradás általános felszámolása. A talajvíznél nagyobb gondot jelent, hogy a nitrátszennyezés a parti szűrésű vizekben is növekszik. Eddig mintegy 200 000 m 3/d vízműkapacitásról kellett lemondani, s ugyanennyi veszélyeztetett készletről van tudomásunk. A talajvízen keresztül az alsóbb rétegekben elhelyezkedő vízadókban is megjelent a nitrát. Borsod megye 6 községében végzett OKI-vizsgálat szerint a nitrátkoncentráció 1972 és 1978 között 8,4 mg/l-ről 56 mg/l-re emelkedett. A felszíni vizeknél is hasonló folyamatok figyelhetők meg. Egyes becslések szerint a Duna vizében a növekedés 2—7 %, a Tisza vizében 10 % évente, s a Duna vizében a nitráttartalom a 12—15 mg/l-t is eléri. A felszíni vizek ammónia- és nitráttartalmának növekedése a felszíni vízkivételeken kívül a parti szűrésű vízkészletek használatánál is kárt okoz, mert csökken a vízkeveredés nitráttartalom szempontjából előnyös hatása. A parti szűrésű vízkészletek nitrátterhelését elsődlegesen a háttér felől érkező vizek szennyezettsége okozza. A termelő területekről a szennyezés a műtrágyahasználattal, a településekről pedig a szennyvíz szikkasztásával és egyéb tevékenység révén (pl. állattartásból) jut a talajon keresztül a vízkészletbe. A Budapest feletti Duna-szakasz parti szűrésű vízkészleteiben 1968—78. között a nitrátszennyezés erőteljesen növekedett. A Csepelszigeti vízmű kútjaiban a nitráttartalom növekedésének a veszélyét jelzi a háttérterületek vízkészleteinek szennyezettsége. A Fővárosi Vízművek tájékoztatása szerint pl. Szigetújfalu térségében 50—100 mg/l, Halásztelek térségében: 100— 200 mg/l, Szigetszentmiklós környezetében: 200— 300 mg/l. A közüzemi vízművek nitrátszennyezettségének első teljes körű felmérését 1979—80-ban végezték. A 2. ábrán a felmérés eredményei láthatók. Az Alföld térségében megjelölt vízműveknél a rétegeredetű ammóniumtartalom jelent gondot. Az 1985-ben megismételt felmérés a lassú romló tendencia megállapítása mellett lényegében megerősítette a közel 10 éves vizsgálati eredményeket. A nitrátszennyezés technológiai úton történő csökkentése a kisebb kapacitású vízműveknél ioncserés eljárással megoldható. Tapasztalat szerint azonban a magas költségek, továbbá az egyéb járulékos problémák miatt a módszer nem terjedt el. Azok a települések, ahol a nitráttartalommal szennyezett helyi felszín közeli vízkészletek nem használhatók, új, jó minőségű vízbeszerzéssel próbálkoznak, vagy a regionális vízellátó rendszer kiépítésére számítanak.