Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

2. szám - Refuznyiki - Szöllősi-Nagy András: Oculos habent - Kontur István: Hulljon le a kombiné!

REFUZNYIKI 125 cikke következő mondatának olvastakor ért: „A [BNV-vel szembeni] valóságos ellenérveket dr. Kovács György akadémikus, a Vízgazdálkodási Kutatóintézet [VITUKI] azóta sajnos elhunyt igazgatója állította össze, és publikálta a Magyar Tudomány 1986/4. számában" („Tervek, aggályok, jeladatok", MT, 1986/4, pp. 249— —271). És ezután következik nyolc ellenérv — melyekkel Kovács soha nem értett egyet! Sőt, éppen ilyen aggályok/tévhitek eloszlatása érdekében irta ismeretterjesztő jellegű és célú cikkét! Rosszul emlékeznék, vagy talán Perczel Károlyt hagyta cserben memóriája? Gyorsan elővettem a hivatkozott cikket, s újra figyelmesen elolvastam, hátha ón tévedek, ami ilyen súlyú ügyekben már több, mint nem illendő. Kovács György ezt írta: „Szükségessé valt ezért, hogy közvéleményünk reális képet kapjon a vízlépcsőrendszer építésének következtében válható környezeti változásokról, a vitatott természeti ós társadalmi hatások tényleges mértékéről. Minthogy 1951 óta, a tervezés megindulásától vagy közvetlenül, vagy közvetetten, részt vettem az előkészítő munkában, a kutatásban és a tervezésben, teljes elfogulatlanságot nem ígérhetek olvasóimnak, csupán azt, hogy az egyes témákat tárgyalva — amelyeket a leggyakrabban jelvetett problémák szerint csoportosítok (Kiemelés tőlem. SzNA.) — megkísérlem azok tárgyilagos ismertetését." Ezek után sorra cáfolja mindazt a nyolc pontot, melyet Perczel Károly különös idózéstechnikával neki tulajdonít, mint a „valóságos ellenérvek" összeállítójának. Az összes válasz a cikkben megtalálható — mindösszesen 23 nyomtatott oldalon. Ismeretterjesztő lóvén, a rövid cikk természetesen nein tér(het) ki a partikuláris szakmai részletekre — több diszciplínáról esvén szó, Kovács ilyesmire nein is vállalkozott volna. Kovács György a,z általa tíz pontban felsorolt veszélyeket nemcsak, hogy „kiküszöbölhetőnek ítéli" (Perczel szerint nem közölvén, hogy ennek mekkora a költsége), hanem egyenesen azt írja, hogy „...nem találhatunk olyan szigorú, és eddig a védelmi rendszer kialakítása során figyelembe nem vett környezetkárosító hatást, amely szükségessé tenné a megkezdett építkezés leállítását, vagy a tervek alapvető módosítását. Ezt a tézist kiegészíthetjük a gazdasági mérleg elemzése alapján azzal, hogy gazdasági szempontok sem indokolnak lényeges tervváltoztatást". Perczel nemcsak, hogy kiragadja a szövegösszefüggésből Kovács György mondatait, hanem saját ízlése szerint még ki is bővíti azokat — például: Kovács utolsó „ellenérvéhez" hozzáteszi a sajátját: „A gátrendszer átszakadása... Győrt, Komáromot és Esztergomot el is pusztítja ."Ilyet Kovács soha nem mondott, s rosszul hivatkozott mondataiban sem írt! Én megértem, ha valaki hajlik arra, hogy fixa ideáját minden eszközzel védeni próbálja, azonban legalább jól kell emlékeznie, hiszen az irodalmat más is olvashatja. Márpedig a csinált filológiai pontatlanság már több mint bűn: az hiba! Mindezekből következik: dr. Perczel Károly kandidátus — tévedésből, vagy akarattal — rosszul hivatkozik Kovács György akadémikus állásfoglalására. Tévedésből vagy akarattal ellenkező értelművé hamisítja Kovács véleményét. Teszi ezt — tévedésből, vagy akarattal — egy olyan emberrel, aki már nem tud kiállni igaza védelméért. És ez így nem igazságos — még ha tévedésből történik is. A másik változatra móg rágondolni is rossz. (Közbevetőleg, de nem mellékesen: Kovács György cikkében a Szász Imre cikkben („Legalább kérdezzünk" — Űj Tükör, 1988. május 15.) felvetett kérdésekre adható válaszok is megvannak. Már csak ezért is érdemes lett volna átlapozni.) Hic Iiaeret aqua Borzasztóan sajnálom, de így utólag megértem, hogy elkedvetlenítettem Szász Imrét a Magyar Hírlap 1988. július 16. számában a Lipták Béla-féle pontokra adott válaszunkkal. (Hogy miért „válaszunk"-at mondok, s nem >,válaszom"-at, az hamarosan kiderül.) Sajnálom azért, mert a szándék máa volt. Megértem azért, mert a válaszokból éppúgy hiányzott a formális logika érvrendszere, mint Lipták Béla állításaiból. Sajnálom ós megértem azért is, mert géppuska-ropogásra géppuskával válaszoltunk. Talán hiba volt — bár ezt még nem látom egészen tisztán. íme a történet: Értesülünk a Nyilatkozatról, amelyet Lipták Béla az amerikai Magyar Környezetvédelmi Alap nevében az Elnöki Tanácshoz eljuttat. A szakma felhördül. (Kéretik a „szakmán" ezentúl nem csak vízmérnököket érteni — sőt!). Majd néma csend — ki fogja megválaszolni? A hivatalosság nem válaszol — tán magyarázható, hisz ez implicite a Lipták-féle társaság elismerését jelentené — a szimmetria szabályai szerint éppúgy, ahogy Lipták deklaráltan legitimálja a rezsimet. De akkor mégis ki fogja megválaszolni? A hangulat feszült -— néhányan már a „hócipőt" ós a hatalom szándékait kezdik emlegetni. Meg hogy kiszállnak. A saját szakterületre adandó válaszokat persze ki-ki már mórlegeli, ízlelgeti, formálgatja. Tegyük hát össze, amink van: vízgazdálkodók, közgazdászok, jogászok, energetikusok, hidrológusok, hídrogeológusok, hidraulikusok, hidrobiológusok, vízkómikusok, kutató, tervező és kivitelező vízmérnökök. Egy viszonylag szűk, pro-társaság. A válasz összeáll. Van, aki belemegy a hirtelen változó nem-permanens vízmozgás (gátszakadás hatása) parciális differenciálegyenlet-rendszerének megoldásába; van, aki azt mondja „Ez úgy ostobaság, ahogy van, és hagyjatok engem békén"-, van, aki azt mondja: próbáljunk tán hasonló stílusban válaszolni. Röviden ós negálva, de utalva arra, hogy később a részletes válaszokat is megadjuk. Elkészül az ellenpontok listája. A lista egyelőre név nélkül tekereg, mint úgynevezett „szakértői " válasz. Bekerül a sajtó malmaiba. Valaki bedobja az ón nevemet. Zürichből hazafelé repülve olvasom, mit nyilatkoztam. Hát így történt. Mindezt azonban vállalom, mert felelős vagyok az ellenpontozásórt. Közben Lipták Béla is megérkezik. Érthető okokból és szelíd nógatásra a Magyar Hidrológiai Társaság „hívta" meg. A látogatás csőd. Süketek párbeszéde. Elszabadulnak az indulatok. Érthetetlen, vagy nagyon is érthető okokból a hivatalosság mégis beszól Liptákkal. A fél magyar sajtó a Yale Egyetem professzorára hivatkozik — finoman célozva arra, hogy hogy is merhetne egyáltalán szembeszállni bárki is egy közepesen fejlett kelet-európai ország úgynevezett szakértői közül egy ilyen kvalitással. (Azóta kiderült: Lipták Béla messze nem professzor a Yale Egyetemen — de ez már nem is biztos, hogy érdekes; a dramaturgia jól működött: a hatásos entré után a cselekményt a nemzörögaharaszt viselkedése irányítja.) Az ellenpontok összeállításából formálisan is megalakul a Vásárhelyi Pál Társaság, mint civil egyesület, amely a tudományos tisztesség eszméjével két irányban jól működő hidat kíván építeni a vízzel foglalkozó szakmák és a társadalom között. Nem ismeretterjesztő, de nem is tudományos társaság. Valami más, ami eddig nem volt, de talán kellett volna legyen, hogy a BNV „helyzet" ne olyanná alakulhasson, amivé alakult. Közben a Társaság kidolgozta a részletesebb — és a publikum számára móg követhető — válaszokat is. melyek hamarosan egy kis füzetben látnak napvilágot. * Teljesen egyetértek Szász Imrével: ón is megvetem a politikai maffiamódszereket — minden lehetséges irányban. De egyet, kérem, higgyen el: a szakma becsületes részének ez nem érdeke. (Ha most azt kérdezné, vajon a VITUKI bevételeinek hány százaléka származik a BNV-ből, ki kell ábrándítanom: „jó" években 3—5 százaléknyi — sajnos, mert még mindig lenne ós kellene mit kutatni.) Azzal is egyetértek, hogy hagyjuk abba a milliárdokkal való dobálódzást. Bár nem szokás, de érdemes lenne nyilvánosságra hozni a szerződés összes gazdasági adatát, ha másért nem akkor az erkölcsi tőke vissz»-