Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

2. szám - Vita - Goda László: „A kutatás irányítása, tervezése és finanszírozása a vízgazdálkodásban” – válaszok a hozzászólásra - Botár Imre: Adalékok Pietro Paleocapa működéséről

Ill Vita Válasz Goda László Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont, 1095 Budapest, Kvassay Jenő út 1. „A kutatás irányítása, tervezése és finanszírozása a vízgazdálkodásban" címmel 1987 elején cikket írtam, amely a főszerkesztő javaslata alapján vitairatként jelent meg a Hidrológiai Közlöny 1987,5—6. számában. A cikkhez három hozzászólás érkezett, illetve hozzászólás ürügyén hárman mondták el mindazt, amit belőlük a cikk olvasása kiváltott. Sajátos dolog ez a folyóirati vita az egyes számok megjelenésének jelenlegi gyorsasága mellett. Hogyan tudja követni az olvasó a vitát — ha egyáltalán van vita —, amikor a vitairat a hozzászólások, majd a válasz megjelenések között hónapok, fél évek telnek el. A jelen sorok olvasói közül ki lesz az, aki újból kezébe veszi a cikket, a hozzászólásokat, hogy igazságot tegyen a vitában? Ha lett volna vita! A cikk megjelenését ugyanis igazi vita nem követte. Ennek oka ugyan magyarázható azzal, hogy a cikk nyomdai átfutása időszakában a vízgazdálkodás mint önálló főhatóságú szakágazat megszűnt létezni és emiatt a vízgazdálkodási kutatás szervezeti feltételei is megváltoztak. Többségükben azonban itt vannak közöttünk mindazok, akiknek köze volt (vagy jelenleg is van) a vízgazdálkodási kutatás tervezésének, irányításának és finanszírozásának kérdéseihez. A válasz összeállítása idején (1988 májusában) még volt MTA— OVH Vízügyi Bizottság, amelyet annak idején éppen a vízgazdálkodási kutatások tudományos és gyakorlati kérdéseinek előmozdítása céljából hoztak létre. Az említett bizottság sem tartotta szükségesnek, hogy hozzászóljon a vitairathoz. Mi lehet a hallgatás oka? Érdektelenség ? Belenyugvás ? A nyomasztó csendet csak Szabó Lajos, a KVM Kutatási Főosztálya vezetőjének rövid levele törte meg, melyben értesített, hogy a cikkben foglaltakat hasznosítani fogja a KVM munkájában. A vitairathoz három „hozzászólás" érkezett. Azért vagyok kénytelen idézőjelbe tenni a hozzászólás szót, mert a hozzászólók mondanivalójukat egyáltalán nem korlátozták a cikk tárgyára, sőt nem is nagyon hagyták befolyásolni magukat a cikk által. Sok minden említésre került ezekben az anyagokban: kezdve a vízgazdálkodási kutatás általános kérdéseitől a márciusi ifjakra emlékeztető — független, szabad és demokratikus platformot követő — gondolatokig bezárólag. Mindezek a jelek arra mutatnak, hogy a vízgazdálkodási kutatással kapcsolatban már régen időszerű lett volna egy olyan széles körű vita, ahol az általános összefüggésektől kezdve a részletekig bezárólag minden kérdés napirendre kerülhetett volna. Ebből a szempontból vizsgálva a hozzászólásokat hasznosnak tartom még akkor is, amikor csapongásuk a népi sorskérdések mélységéig, vagy az egyéni sérelmek világáig hatol. Válasz Wisnovszky Ivánnak „En másként látom ..." kezdi mondandóját Wisnovszky és ez a megállapítás hozzászólása további részében egyértelműen magyarázatot nyer: Wisnovszky többségében nem a cikkemben körvonalazott témakört vizsgálja. A hozzászolás bevezető részében Wisnovszky azt a véleményt fejti ki — megítélése szerint a cikkemmel egybehangzóan — mintha a 60-as években a vízgazdálkodási kutatás fogalma egyet jelentett volna a VITUKI kutatómunkájával. Minthogy az említetthez hasonló megállapítást a cikkemben sem volt szándékomban tenni, az 1. táblázatban — amit az OVH által a Tudománypolitikai Bizottság részére készített előterjesztésből (1973) kölcsönöztem — bemutatom a kutatásra fordított eszközök felhasználási arányának változását 1965—71 között. A táblázat adataiból kitűnik, hogy amíg az időszak elején a központi pénzeszközökből fedezett vízgazdálkodási kutatási tevékenység (ami egyébként soha nem esett egybe a teljes vízgazdálkodási kutatással) zöme valóban a VITUKI-ban valósult meg, úgy a hetvenes évek elején ez a helyzet máijelentősen megváltozott. A 70-es években jelentkező kutatásirányítási nehézségek okait illetően továbbra is az a véleményem, hogy ebben nem annyira a Wisnovszky által említett tényezők (kutatótestület hiánya, műszaki fejlesztési feladatok előretörése) volt a döntő, hanem a kutatási tervek megalapozatlan öszszeállítása és következetlen végrehajtása okozta a fő bajt. 1. táblázat A vízügyi ágazat kutatás-fejlesztési ráfordításának arányai (Az OVH: A tudományos kutatás helyzete a vízgazrlálkodásban, 1972. e. anyag nyomán) (az összegek millió Ft-ban) Év Ágazati kutatási-fejlesztési keret 3-ból hasznosítva a 3-ból hasznosítva egyéb kutatóhelyen Kutatási-fejlesztési szükséglet ráfordítás VITUKIban 3-ból hasznosítva egyéb kutatóhelyen keret hiány 1. 2. 3. 4. 5. 6. 1965 61,8 33,2 31,0 2,2 28,2 1966 68,1 32,1 21,0 1,2 36,0 1967 80,(> 35,6 32,0 3,6 45,0 1968 93,3 49,1 43,0 6,2 44,2 1969 125,5 61,5 50,5 11,0 64,0 1970 126,6 67,5 52,5 15,0 59,1 1971 167,5 89,6 58,6 31,0 77,9 A hozzászólás második részében Wisnovszky megindokolja, hogy miért is látja másként és ennek az a lényege, hogy a vízgazdálkodási kutatásnak fontosabb problémái is vannak mint a tervezés, irányítás és finanszírozás. Hogy pontosan melyek is ezek, ez Wisnovszky hozzászólásából nem állapítható meg. Tételt állít fel, kérdéseket fogalmaz meg. Ezekben érthetetlen módon keverednek a vízrajzi tevékenység fejlesztésével, ellátásával kapcsolatos — egyébként kétségtelenül fontos — gondolatok általános kutatáspolitikai kérdésekkel. Tény, hogy a decentralizálást követően a vízrajzi tevékenység több mozzanata a vízügyi igazgatóságokon történik, így az adatgyűjtés és