Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
1. szám - Szalai György: Szemlecikk: A domb- és hegyvidéki melioráció időszerű kérdései
10 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVFOLYAM. 3. SZ Ä M 6. ábra. Az árkos-mttlcs' talajművelés sémája velés esetén 9,3—114,2 m 3/haév volt a talajlemosódás. Ugyanez füvesített soroknál 0,03—0,4m ;! /haév, füvesített sorközökkel 0,06—0,6 m 3/haév értékek között változott. Érdekes kísérletről számolnak be Hautala és Menefee (1978). Rizs vagy gabonaszalmából kémiai eljárással cellulóz xantátot állítottak elő, amelyet azután a talaj felső néhány cm-es rétegébe kevertek. A vegyület a talaj finom szemcséivel rögöket képez, amelyek tartós vízhatásra sem esnek szét, elősegítik a beszivárgást, és nagymértékben csökkentik az eróziós talajlehordást. A hektáronkénti kezelési költség kb. 80 USD, szemben az egyéb lehetséges kémiai beavatkozások kb. 200 USD költségével. 2.2.4. A mélységi erózió elleni védelem A korszerű vízgazdálkodás az egy-egy vízgyűjtőn komplex módon végrehajtott vízrendezési tevékenységet, a vízgyűjtő-rendezést tartja célravezető megoldásnak. Ennek két fontos eleme dombvidéken a vízmosáskötés és a kisvízfolyások rendezése, amelyek beletartoznak a vízgyűjtőn egységes elvek alapján végrehajtott műszaki, agrotechnikai, erdészeti és egyéb összefüggő tevékenységek rendszerébe. Kaliczka (1987) ilyen megközelítésben foglalkozik a két témakörrel. A termőföld védelme mellett a vízmosások rendezésével további károkat, illetve azok elhárítására fordítandó költségeket takaríthatunk meg. A vízmosáskötésnek jól kialakult műszaki gyakorlata van. A vízmosásokban megépített kőből, vagy vasbetonból készült hordalékfogó művek jól üzemelnek (hasonló mondható el a faanyagú tűsgátakról is). A hordalékfogó művek közül igen kedvező tapasztalatokat szereztek a KDT-elemekből épített vasbeton szerkezetű gátakkal, takarékos anyagmennyiségük, kis helyszíni betonigényük miatt, ami ilyen építési körülmények között különösen fontos szempont. A kivitelt azonban nagyon gondosan kell elvégezni. Az elkészült vízmosáskötő gátak építés utáni fenntartása a jelenlegi gyakorlat szerint megoldatlan. A fenntartási munkák elmaradásának okai elsősorban a kezelői kérdések rendezetlenségében gyökereznek. E nagyértékű létesítmények kezelése, karbantartása is igényli a jogi, pénzügyi problémák rendezését. Kaliczka részletesen foglalkozik a vízgyűjtőrendezés fontos alapfeladatával, a vízgyűjtő terület vízfolyásának rendezésével, elemezve mindazt a sokféle szempontot, amit a vízrendezőnek figyelembe kell vennie, illetve ki kell elégítenie, még ha e szempontok nem egy esetben ellentmondanak is egymásnak. A vízmosáskötési munkák végrehajtásának több akadálya van: ezek közül legjelentősebbek a tulajdonjogi problémák. A gyakorlati tapasztalatok szerint a vízmosás területe több tulajdonost, kezelőt érint (egyén, termelőszövetkezet, állami gazdaság, tanács), és az elméleti birtokhatár valahol a vízmosásban van. A vízmosás elvezető csatornájának sincs önálló helyrajzi száma, azaz valamelyik birtoktest, vagy birtoktestek része. Ezek után önként adódik a kérdés: kinek a feladata a vízmosáskötési munka végrehajtása? A vízfolyásokra vonatkozó érvényes jogszabályok szerint, ha egy vízfolyás vízgyűjtőterületén legalább két érdekelt van, az közcélú vízfolyásnak minősíthető, tehát tanácsi vagy társulati kezelésbe tartozik. Az általában helyes ós jó jogszabály alkalmazásával felmerül a kórdós, hogyan érvényesíthető ez az elv a 0,05— 0,15 ha nagyságú zártkertekben, illetve hasonló birtokviszonyokkal rendelkező területen? Ha a vízfolyásokra vonatkozó kezelői elvet érvényesnek tartjuk, akkor a területen működő vízitársulatot hozzuk nehéz helyzetbe, mert az érdekeltségi terület után járó társulati hozzájárulás összegéből (50—75 Ft/ha) a vízmosáskötés költségei (milliós nagyságrend) egyáltalán nem biztosíthatók. Ha pedig nem érvényes a jogszabály, ki a több tulajdonost érintő vízmosás kezelője, kinek a feladata a vízmosáskötési munka végrehajtása? A másik kérdés: a vízmosás megkötése beruházási, vagy fenntartási feladat-e? A jelenlegi pénzgazdálkodási rendszerben nem mindegy a műtárgy-minősítés, mert a hitelfedezetet ennek megfelelően kell, lehet biztosítani. 2.2.5. Speciális meliorációs problémák domb- és hegyvidéki területeinken A VI. ötéves terv elején először a síkvidéki, kötött, kedvezőtlen vízháztartási tulajdonságokkal rendelkező talajokkal borított területekre koncentrálódott a térségi megvalósítás. A lejtős területeken további károsodásokkal kellett számolni. Ezért vált szükségessé, környezetvédelmi meggondolásokból kiindulva, a program kiterjesztése a Velencei-tó ós a Balaton vízgyűjtőjére is. A 2003/1983. (III. 3.) MTSz. határozat végrehajtására 1984—85-ben elkészült a Balaton vízgyűjtő környezetvédelmi szempontokat elsődlegesen figyelembe vevő térségi komplex meliorációs tanulmányterve. A terv célja a Balaton vízminőségének védelmét szolgáló beavatkozások rendszerébe illeszkedő meliorációs fejlesztési program megalapozása. A melioráció feladata itt a Balaton vízgyűjtőn sajátos, mivel a tó vízminőségvédelmének és a termőterületen a termelésfejlesztésnek az összhangját kell megteremteni (Horváth, 1985). A térségi tanulmánytervből egyértelműen megállapítható, hogy a tó vízminőségvédelmében területi arányukat többszörösen meghaladó jelentősége van a kisüzemi területek talajvédelmének. Sajátosan alakul a Balaton vízgyűjtőn a melioráció abból a szempontból is, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a talajvédelmi berendezést ki kell terjeszteni a lakó- és üdülőterületeken, valamint a zártkertekbenelhelyezkedő termőterületekre is. Ezeken a terű-
