Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

2. szám - Andrik Péter: A Giardia lamblia terjedése ivóvíz útján. Irodalmi áttekintés. III. rész. A kórokozó viselkedése fertőtlenítőszerekkel szemben

ANDRIK P.: Giardia lamblia 95 3.2.6. A Giardia tiszták és más mikroorganizmusok eltérő rezisztenciája ózonnal szemben A 4. és 5. táblázatokból kitűnik, hogy a C-t' szorzatok alapján a G. lamblia, a G. muris és a Naegleria gruberi 5 °C-on rezisztensebb ózonnal szemben minden más, vizsgált mikroorganizmusnál, míg magasabb hőmérsékleten a polio II. vírus, a Mycobacterium fortuitum baktérium és az Entamoeba histolytica egysejtű ellenállóképessége megközelíti vagy túlhaladja ezt a rezisztenciát. 3.3. UItraibolya sugárzás Rice és Hoff (1981) laboratóriumi körülmények között Giardia lamblia cisztát és E. coli baktériumot kezelt UV-fénnyel, 254 nm hullámhosszon. A ciszták az UV-fénnyel szemben rezisztensnek bizonyultak: magas (42 000—63 000 \A\

T sec/cm

2) dózisra számuk mindössze egy nagyságrenddel csökkent, míg az E. coli baktériumok 99,9%-a már 3000 ixW' sec/cm

2 dózissal elpusztítható volt. Tekintettel a kereskedelemben (USA) kapható készülékek limitált dózishatárára (25 000—30 000 piW'sec/cm

2) is, szerzők az UV-sugaras vízfertőtlenítést alkalmatlannak vélik a giardiák elpusztítására. Carlson et at. (1985) G. muris ciszták inaktiválásához megemelték a kezelési dózist: 109 700 /iW -sec/cm

2 20 perc alatt 99%-os pusztulást idézett elő (7. ábra). Ez a besugárzási adag természetesen folyamatos vízfertőtlenítésre nem alkalmazható. Szerzők megállapítják, hogy az UV-fény hatását befolyásolja a fertőtlenítendő víz hőmérséklete, színe, zavarossága, áramlása, a légbuborékok, az organizmus mérete és kora, a fényforrás távolsága és az expozíciós idő. Az UV-fénnyel szembeni érzékenységi sorrend: legrezisztensebbnek a G. muris ciszta, majd a Yersinia és az Escherichia coli baktériumok bizonyultak. Túlélés % 0 27.lt 51,8 62,3 109,7 137,1 16Í. 5 191,9 UV dózis mW-sec/cm

z 7. ábra. Az UV-fény hatása a Giardia muris cisztára. Kísérleti körülmények: desztillált víz, 1 literes, 10 cm átmérőjű edény, 22,7—24,5 °C, a ciszta koncentrációja: 350/ml. (Carlson et al., 19S5.) 3.4. A Giardia tiszták inaktiválása egyéb fertőtlenítőszerekkel Jaroll et al. (1980) 6 különböző, kis vízmennyiség fertőtlenítésére használatos dezinficiens hatását vizsgálták Giardia cisztákra. A kísérleteket laboratóriumi körülmények között, zavaros folyóvízben ós tiszta, deionizált vízben (pH 7,2 ill. 7,1) végezték. A fertőtlenítőszerek koncentrációját és behatási idejét a gyártói előírások szerint alkalmazták, a kísérleti hőmérséklet 20 °C ós 3 °C volt. A fertőtlenítőszerek: Halazon tabletta (C,H

5C1.,N0

4S), NaOCl 5,25%-os oldata, Globalin [(NH

2CH,COOH)

äHI: 1,25 I„] ós EDWGT (összetétele megegyezik a Globalinéval) tabletták, 2%-os jódtinktúra oldat, szaturált jódoldat. 20 °C-on mind a felszíni, mind a deinoizált vízben a 6 fertőtlenítőszer hatásos ciszticidnek bizonyult. 3 °C-on — a szaturált jód kivételével — minden dezinficiens 99,8 %-os pusztító hatást gyakorolt a cisztákra, míg deionizált vízben hatékonyságuk —- különösen a nátriumhipoklorit és a jódtinktúra oldaté — csökkent. Azt, hogy a cisztaölő hatás a zavaros vízben miért lehetett jobb, mint a deionizált vízben, a szerzők nem magyarázzák. A jód fertőtlenítő hatásának hőmérséklet-függése Chang (1958) közlése alapján is ismert. 4. A (íiardia-eiszták indikációjának kérdése fertőtlenített ivóvízben A lezajlott Giardia ivóvíz járványok, valamint a különböző fertőtlenítőszerekkel, fertőtlenítési módokkal végzett laboratóriumi kísérletek bebizonyították, hogy a Giardia lamblia cisztája (ill. a modellként szolgáló más egysejtű ciszták) az ivóvizek fertőtlenítési gyakorlatában általánosan használt dezinficiensekkel szemben rezisztensebbek, mint a vízből elpusztítani kívánt baktériumok és vírusok. Különösen érvényes ez a megállapítás a bakteriológiai vízminőséget és a fertőtlenítés hatását jelezni hivatott Escherichia coli (és coliform) baktériumokra. Az a furcsa és tarthatatlan helyzet áll fenn, hogy az indikátor (?) E.coli (és coliformok) a vízben előforduló mikroorganizmusok közül a legérzékenyebbek a dezificiensekkel szemben, elpusztulásul vagy határérték alatti számuk tehát semmiképpen sem jelezheti a fertőtlenítés hatékonyságát más baktériumokra, vírusokra, egysejtűekre, stb. Más szóval, ha a coliform teszt az ivóvízben pozitív, feltételezhető mellette egyéb (esetleg kórokozó) mikroorganizmus is, ha viszont a teszt negatív, nem jelzi más baktériumok, vírusok, egysejtűek hiányát, lévén ez utóbbiak mindegyike rezisztensebb a coliformoknál. Idézett szakirodalom: Craun (1979a, b, c), Chev és Hart (1983), Hoff et al. (1984), Geldreich (1981, 1986a), Hoff (1979), Leahy et al. (1987), Lippy és Logsdon (1984), Meyer ós Jaroll (1980). Ezt a problémát hazai munkában korábban részletesen tárgyaltuk (Andrik, 1979 ós az ott idézett szakirodalom). Az elmondottakból következik, hogy a coliform baktériumokra beállított, limitált vízkezelés a rezisztensebb mikroorganizmusokra nézve hatás-