Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)
1. szám - Gulyás Pál–Vermes László: Szemlecikk: Biológia a vízgazdálkodásban
Ű ULY Á S P.—VERMES L.: Biológia a vízgazdálkodásba!! ii tartózkodás alatt a hígtrágya KOI értéke 97— 99%-os, a BOI5 98%-os, az összes sótartalom pedig 75—83%-os mértékben csökkent. Napjainkban egyre nagyobb problémává válik a szennyvíztisztítás kiküszöbölhetetlen melléktermékeként keletkező szennyvíziszap kezelése, elhelyezése. Az iszapkezelés egyik fontos folyamata a stabilizálás és a sűrítés. Takács és Darázs e folyamatok egyidejű megvalósulását éri el az új rendszerű, levegó'ztetett stabilizálómedencében, ahol az aerob és anaerob folyamatok egymás mellett zajlanak le. Üzemi méretű, 9 hónapos kísérletük eredményeit ismerteti a dolgozat. Sáry a szennyvíziszap feldolgozás irányított biotechnológiai módszereinek fontosságát, az ilymódon készített iszapkomposzt gazdaságos előállításának lehetőségeit emeli ki dolgozatában, és az erre irányuló fejlesztési program megindításáról számol be. Végül Bitskey és munkatársai dolgozatát említjük, amely az ultrahangos szennyvíziszap kondicionálás előnyeit, a kidolgozott eljárás üzemi kipróbálása során nyert kedvező eredményeket ismerteti. Ezek az eddig ismert módszerekhez képest az ultrahangos iszapkondicionálás több tekintetben is nagyobb hatékonyságát és gazdaságosabb voltát igazolják. 3.3 A tisztított szennyvíz- és szennyvíziszap-elhelyezés biológiai módszerei A természetes biológiai folyamatok ós az ökológiai rendszerek tisztító, anyagátalakító, lebontó ós tároló, valamint az új növényi termékek előállításában felhasználó szerepót használják ki azok a módszerek, amelyek a szükséges mértékben előtisztított szennyvizek ós előkezelt iszapok elhelyezését és hasznosítását valósítják meg. Ezeknek a technológiáknak leghatékonyabb változatai azok, amelyek a fenti tisztításielhelyezósi-hasznosítási funkciókat az agrár-ökoszisztémákhoz kapcsolva teljesítik. Ilyen rendszerekre számos példát találhatunk szerte a világon, amint erre az előző témakörben már említett több dolgozat is rámutatott. Az agroökológiai rendszerekben történő szennyvízelhelyezésre mutat be további két példát Tihanyi és Komái két közös dolgozata is. Mindkettő a gyulaihoz hasonló, a nyárfaültetvényben való szennyvízelhelyezés technológiáját adaptáló megoldás. Az egyik a Zalakaros üdülőközség települési jellegű, mechanikailag előkezelt szennyvizeit elhelyező hasznosítótelep, amely 1976. óta kiváló paraméterekkel, igen alacsony (2,8 Ft/m 3-es) üzemeltetési költséggel működik, a Balaton vízgyűjtőjének legjobb hatásfokkal üzemelő telepe. A másik a hernádi nyárfaültetvény, amelyen részlegesen előtisztított húsipari (baromfifeldolgozói) szennyvíz elhelyezésére kerül sor, ugyancsak kedvező tapasztalatokkal. Mindkét telep követésre méltó példaként állítható a hasonló települések, illetve üzemek elé szennyvizük elhelyezésének megoldására. A már említett gyulai természetes szennyvíz- és iszapelhelyező rendszerről Obert és Orí nyújt részletekbe menő tájékoztatást. Érdekes, figyelemre méltó eredményeket ismertet Füri és munkatársa dolgozata is, amely az előtisztított kommunális szennyvízzel Badacsonyban végzett szőlőöntözési kísérletekről számol be. Az eredmények azt mutatják, hogy a szennyvízöntözés hatására a talajban csekély mértékű humusztartalom növekedés, valamint N és P, ill. sótartalom növekedés volt tapasztalható. A nitrogénformák a talajban megváltoztak. A levélanalízisek nem jeleztek jelentős változást a tápanyagtartalomban, de a Zn, Cu és Pb tartalmak kismértékben növekedtek. A szenny vízöntözés nem volt hatással a szőlő és a bor minőségére. Az eredmények alapján — a vonatkozó egészségügyi előírások megtartásával — komolyan szóba jöhet a szőlőültetvények öntözővízzel való ellátása tisztított szennyvíz felhasználásával. Az agroökológiai rendszerekben történő szennyvíziszap elhelyezésre, a biológiai körfolyamatba való visszajuttatásra is minden országban — így hazánkban is — sok helyen folynak próbálkozások. Sok szempontból az egyik legkedvezőbb megoldás erre a faültetvényben vagy meglévő faállományban való iszapelhelyezés. Sem a kórokozók, sem a káros, toxikus összetevők (pl. nehézfémek, egyes szerves szennyezők) nem juthatnak így be a táplálékláncba, és az elhelyezés technikailag is viszonylag előnyösen megvalósítható. Ennek lehetőségeit keresi a többi közt a Vas megyei Víz- és Csatornamű Vállalat is, amely a totáloxidációs elven működő szennyvíztisztító telepek sűrített, stabilizált iszapjának meglévő erdőben való elhelyezésére indított el kísérleteket. Németh István dolgozata a kísérlet első fázisának kedvező tapasztalatait, eredményeit foglalja össze. Az iszap elhelyezésének másik elterjedt módja a szántóföldi elhelyezés és hasznosítás. A számos hazai példa közül az egyik legsikeresebbel, a szombathelyi víztelenített iszapelhelyező rendszerrel ismerkedhetünk meg Kovács János dolgozatából. A komplex kísérletek és széleskörű vizsgálatok alapján kialakított módszer a hasonló körülményekkel és adottságokkal rendelkező tisztítótelepek számára adaptálásra javasolható. Világszerte kedvelt megoldás a toxikus anyagokat nem tartalmazó szennyvíziszap komposztálása és ilyen formában való elhelyezése, hasznosítása. Kovács és Németh közös dolgozata a faipari hulladékokkal való iszapkomposztálásra irányuló kísérletekről ad számot. Az anaerob jellegű, lúgos pH-tartományban lezajló komposztálási folyamat csak részleges eredményt hozott: a tápanyagok tekintetében a komposzt minősége megfelelő volt, de a nehezen lebontható komponensek (pl. cellulóz, lignin) csak részleges átalakuláson mentek át, és a pH is a kívánatosnál magasabb értékű maradt. Bascháné és munkatársa dolgozata is az iszapkomposztálás kérdéséhez kapcsolódik. A Badacsonyi Állami Gazdaság biotechnológiai laboratóriumában végzett vizsgálatok és kísérletek során megállapították, hogy melyek az iszap azon fizikai és kémiai paraméterei, amelyek a komposztálás követelményei szempontjából a szennyvíziszap komposztálásra való alkalmasságát jelzik. A komposztáláshoz aerob termofil fermentációt alkalmaztak, amely kedvező a patogén hatások megszüntetése szempontjából is.
