Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

2. szám - AZ 1838. ÉVI NAGY DUNAI ÁRVÍZ 150. ÉVFORDULÓJÁRA - Bodolainé Jakus Emma: Az 1838. évi dunai jeges árvíz időjárási feltételeiről

BODOLAINÉ: Az 1838. évi dunai jeges árvíz 73 nem mérték, csak az előfordulást és a halmazállapotot jegyezték fel. E tanulmány valamennyit SI rendszerben, az időjárás jellegére vonatkozó megfigyeléseket a napjainkban használt szimbólumokkal közli. Az alábbi vizsgálat meg kívánja haladni azt a lehetőséget, hogy az említett észlelések alapján az 1838. évi árvíz egyszerű időjárási krónikájára szorítkozzék. A dolgozat célul tűzi ki, hogy az árhullámok szinoptikus klimatológiai feltételeinek ismereteit bevonva, annak fogalomrendszerével és néhány más jeges árvíz időjárási eseményeinek összehasonlítása segítségével értelmezze az 1838. évi árvíz időjárási folyamatait. 2. Árhullámokat okozó időjárási típusok A célkitűzés érdekében, emlékeztetőül szükséges az árhullámokat okozó időjárási rendszerek rövid áttekintése. A már korábban idézett monográfia (Bodolainé Jakus, 1983) szerint a Duna vízgyűjtőterületének árhullámait hat időjárási típus okozza. Ezek a típusok, röviden jellemezve a következők: I Vest típus (W). A west típusú időjárást W—N W irányú nagyon intenzív áramlás jellemzi. A cirkulációt lebonyolító ciklonok a 60-as szélességi kör fölött haladnak. A folyamatok a normálnál magasabb hőmérsékleten játszódnak le, ami az intenzív áramlással együtt a hirtelen, gyors olvadást és az abból származó árhullámokat okozhatja. West peremháborgási típus ( H p). Ezt a típust SÍI', WSW irányú áramlás jellemzi. Az irányító ciklon az Északi-tenger felett helyezkedik el, miközben hideg frontján az Alpok előterében a Pó-síkság fölött peremháborgás képződik. Ez a típus még az előzőnél is magasabb hőmérséklettel jár együtt. Potenciális vízkészlete igen magas, áramlási rendszere a Földközi-tenger felől szállítja a meleg, nedves levegőt a vízgyűjtők fölé, miközben csapadókrealizáló dinamikai folyamatai is nagyon intenzívek. Minden évszakban veszélyes, nagy csapadékmennyiséget okozó időjárási típus. Zónális típus (Z). A légáramlás ennél a típusnál a talajközeli rétegekben SIV, W a közép troposzférában JVIT. A típus jellegzetessége, hogy Nyugat-Európa fölött a hőmérséklet a normálnál magasabb. A meleg előnyomulása következtében a kontinonst kitöltő hideg levegő kelet feló húzódik vissza. Tólvégi, koratavaszi időszakban mindig jelentős enyhülést eredményez a Duna bajor és osztrák vízgyűjtőin, ugyanakkor a Kárpát-medencében még egy ideig negatív maradhat a hőmérséklet. A zónális típus potenciális vízkészlete kevés, csapadókaktivitása gyenge. A tólvégi, koratavaszi olvadásos árhullámok sokszor ezzel a típussal vannak kapcsolatban. Vonuló mediterrán ciklon (M). Ez a típus a klasszikus V/b ciklonnal azonos. SW—NE irányban halad át a Kárpát-medencén. A Dánia felett elhelyezkedő alapörvény peremháborgásaként keletkezik. A Duna bajor és osztrák vízgyűjtőin a ciklon hátoldali csapadóktevékenysége érvényesül, ezért itt nagy csapadékmennyiség akkor található, ha a ciklon hátrahajló okklúziója is az említett területen található. Legnagyobb gyakorisággal áprilisban és novemberben fordul elő. Centrum típus (C). A centrum típus olyan ciklonális helyzetet jelent, amelyben a Kárpát-medencében keletkezett vagy oda helyeződött ciklon feltöltődése ós leépülése is ugyanezen a területen játszódik le. A típus a talajközeli nyomásmezőben skandináv anticiklonnal párosul, ami a ciklon áthelyeződósét leblokkolja. A centrum helyzetek potenciális vízkészlete valamennyi típusónál nagyobb. A ciklon cirkulációja ezt a vízkészletet a medencén belül tartja, az utánpótlást pedig mind délnyugatról, mind délkeletről a Földközi-tenger medencéjéből pótolja. A centrum típusú időjárási helyzetek a Duna ós a Tisza vízgyűjtőterületének az árhullámok kiváltása tekintetében legveszélyesebb időjárási típusai. Nyugati ciklon helyzet (C

w). E típust az határozza meg, hogy a nagy kiterjedésű talajközeli ciklon centrális területe Ausztria vagy Németország, a magassági ciklon pedig Franciaország fölött található. A típus főleg a Duna vízgyűjtőjén veszélyes. A ciklon csapadókhatékony meleg szektora igen nagy vízkészlottel rendelkezik, amelynek forrása a Földközi-tenger nyugati medencéje. 3. A jeges árvízi helyzetek elemzése Az 1838. évi jeges árvíz igen hideg január és február után alakult ki. Jellemzésként az 1. táblázat az 1838. évi januári és februári havi középhőmérséklet mellett néhány más nevezetes jeges árvizes év és az emlékezetes 1929-es év budapesti középhőmérsékletét, valamint az 1870—1950 közötti 80-éves normált (Bacsó et al., 1953.) tartalmazza. A táblázat adatainak tükrében látható, hogy az 1838-as két téli hónap középhőmérséklete jelentősen az átlag alatt volt, de az is szembetűnő, hogy négy február jóval hidegebb volt, mint az 1838. évi. Itudapesti januári és februári közí'pböniírsékletek^ 1. táblázat I. II. 80—óvos átlag —1,1 0,8 1838. —6,7 —3,6 1876. —4,6 —0,7 1929. —3,8 —7,6 1940. —7,0 —4,8 1966. 1,6 —7,6 1963. —6,9 —5,6 A jeges árvizek, árhullámok hőmérsékleti feltételei két fő időszakkal jellemezhetők. Ezek, a jégtakarót kialakító időszak és az olvadási, felmelegedési periódus, ami a tetőzés napjával két részre, a tetőzés előttire és az azt követő árhullám levonulási időszakra osztható. Az 1. és 2. ábrán a jégtakarót kialakító időszakot a pentád középhőmérsékletek, az olvadási periódust a napi középhőmérséklet, a szél és az időjárási események szimbólumainak menete jellemzi. Az 1940., 1956. és 1963-as árhullámok esetében a szimbólumok alatt az időjárási típusok betűjelei is láthatók. Az 1. ábra az 1838. évi árvízi helyzet meteorológiai jellemzőit az 1940. ós 1963. évivel tünteti fel, mindhárom március 15-én tetőzött. A 2. ábra szintén két kemény jeges árvíz, az 1876. és 1940. évi karakterisztikáit tünteti fel. A jégtakarót kialakító pentád középhőmérsékletek menete, az 1956. évitől eltekintve a negatív tartományban marad mindkét hónapban. 1956-