Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

6. szám - Vita - Kontur István: Hozzászólás Goda László „A kutatás irányítása, tervezése és finanszírozása a vízgazdálkodásban” című vitairatához

Vita 379 demokratikus viták, kritikai észrevételek vagy személyeskedésbe fulladnak, vagy az intézményi monopólium nehéztüzérségével döntetnek el. Ezért jó lenne ha a kutatás eredményeit — vagy részeredményeit — kivihetnénk a szabad levegőre, ahol csupán maga a kutatási eredmény a fontos és nem a kutatóhely, vagy az azt képviselő személy. Ilyen független, szabad és demokratikus platformoknak látnám kiépíthetőnek mint korábban említettem a Magyar Tudományos Akadémiát, és a Magyar Hidrológiai Társaságot, tehát, amely csak szellemi közösség intézményesült, érdekorientált szervezet nélkül. A hazai vízügyi kutatásban a VITUKI vitathatatlanul monopolisztikus helyzetet élvez, úgy ember-anyagban, mint anyagi háttérben stb. és a vállalati nyereségérdekeltségi rendszer a legtermészetesebb módon a monopolisztikus előnyök minél teljesebb kiaknázására sarkallja. Teljesen egyértelmű, hogy egy olyan kis országnak, mint hazánk, mégha rengeteg vízügyi problémával küzd is elegendő egyetlen központosított kutatóintézet (a rosszmájúak szerint még sok is) amely a feladatokat ellátja. A központosítás bizonyos formája mindenképpen helyes, hiszen ez az erők koncentrációját ós hatékonyabb működtetését teszi lehetővé. Mindazonáltal csupán egyetlen szempont veendő figyelembe, ami minden monopolisztikus hatalom szükséges velejárója kell legyen, s ez az önkontroll. Az önkontroll természetesen az erkölcs és az etika birodalmába tartozik és nem választható el az egyéntől, az embertől. Az önkontroll persze nem könnyű dolog és ezért a független, szabad és demokratikus szakmai viták lehetnek a fejlődés elősegítői. A kutatás két „vége" közül az egyik az elméleti, és alapkutatásokhoz kapcsolódik, a másik a gyakorlathoz, a tervezéshez és kivitelezéshez. Tulajdonképpen mindkettő leválasztható, illetve kiterjeszthető. Például úgy értem ezt, hogy az alapkutatásokra külön akadémiai intézményt lehetne létrehozni, akár a VITUKI területén belül, de elkülönült szervezeti egységben, tehát nem csupán kihelyezett akadémiai kutatói státuszokban megjeleníteni az akadémiai intézményt. A másik végén a tervezés irányába való nyitással a vállalati jelleg erősödését, az adatok, kutatási eredmények közvetlen hasznosulását lehetne elérni, esetleg valamely tervezőintézettel való szorosabb kooperálás, leányvállalat alapítása révén. A kutatás nemzetközi tapasztalataiban világosan kell látni azt, hogy a vízügyi, hidrológiai kutatás specifikuma éppen abban áll, hogy míg egyes részei bárhol kutathatók a világon és más kutatóhelyek eredményei átvehetők, a kooperáció folytatható; addig a hidrológia és a vízgazdálkodás területhez kötöttségéből adódóan egy részét más nem végezheti^el: csak mi magunk. A nemzetközi kooperációnak egy speciális formája amit a kutatás sem hagyhat figyelmen kívül az, hogy a víz nem ismer országhatárokat és így a szomszédos országokkal való együttműködés számos kutatási területen elengedhetetlen. A nemzetközi együttműködésben éppen a kutatás financiális szemléletét is figyelembe véve olyan kutatási együttműködésekre kell törekedni, amelyek harmadik országbani eladásokat tesznek lehetővé. A vízügyi kutatómunkáról beszélve nem lehet szótlanul elmenni egy fontos momentum mellett és ez az adatok. Adatok nélkül a kutatás lyukas léggömb. Adatokhoz pedig úgy juthatunk, ha mérünk. Ahogy Lászlóffy fogalmazta meg a hidrológiában a cselekvés irányát: mérni, mérni, mérni. És ehhez csak annyit tennék hozzá: de ésszel. Még a pontos és jó adatokon alapuló kutatás is sok buktatóval terhes, de a rossz adatokkal végzett kutatás maga az ördög iszákja. Az ország vízgazdálkodásához és hidrológiájához szükséges adatokat nekünk magunknak kell begyűjteni és itt óriási szerep hárul a kutatás egyszerű kétkezi harcosaira a végeken, a kutatómunka mezítlábas és gumicsizmás szegénylegényeire, akik a konkrét méréseket végzik. Mert nagyon téved, aki azt hiszi, hogy a mérés a rutinmunka imamalma, még az „egyszerű" vízállás észlelés sem olyan pofon egyszerű, elemit sem igénylő feladat, ha belegondolunk a vízmérce magassági elhelyezésének pontatlanságába a hullámzás hatásába stb. Továbbá nem fölösleges adatokat kell mérni, hanem olyanokat amire szükség van. Tehát a kutatás alapja a mérés: a mérőeszközök és a mérő személyzet. Végül az oktatásról néhány szót. Wisnovszky (1987) hozzászólásában már érintőlegesen említette az oktatást is és jelezte, hogy szerinte elengedhetetlen lesz a központi vízügyi kutatóintézménynek és a vízügyi oktatási intézménynek az azonosulását jelentő együttműködése. Mindenesetre a jelenlegi oktatás —- a Budapesti Műszaki Egyetemet értem ezen — meglehetősen válságos korszakát éli át. A pénzügyi kormányzat olyan mértékig megvonta a támogatást az oktatástól, hogy az egyetem költségvetésének több mint felét a KK (/fcülön költségvetés) munkából való megbízásból bejött összegből kell hogy finanszírozza. Tehát előállt az a helyzet, hogy az egyetem oktatóinak KK-zrá kell, hogy oktathasson, hiszen a TÍÁ'-bevételek nélkül az egyetem pénzügyileg ellehetetlenül; nem lesz világítás, fűtés, oktatási felszerelés stb. tehát megszűnik, meg kell hogy szűnjön az oktatás. Ma még nem világos a kiút, hogy az egyetem oktatási intézmény lesz-e, amelyik az oktatás mellett KK-'/Ak is, vagy pedig kutatást és tervezést, szellemi terméket termelő vállalat, amely emellett még oktat is. Mindkét irányzat mellett lehet felhozni érveket és ellenérveket, annyi bizonyos, hogy a múlt az első változatot testesítette meg; míg az utóbbi idő a második változat tendenciáit mutatja, anélkül, hogy az intézményesült keretek ehhez idomulva megváltoztak volna. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az egyetemi oktatásnak integrálnia kell a hazai kutatás eredményeit, sőt a cél az lenne, hogy a világ élvonalának tudományos eredményeit közvetítse a hallgatóknak és azokat követelje is meg. Világosan kell természetesen látnunk, hogy az egyetem az