Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

6. szám - Pálfai Imre: A belvizek hidrológiai jellemzése

322 , HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1988. 68. ÉVF., 5. SZÄM 2. táblázat Az évi legnagyobb fajlagos elöntések Magyarország síkvidéki vízgyűjtői

n Fajlagos elöntés (ha/km

3) Év I. Kisalföld II. Dunavölgy III. FelsőTisza vidéke IV. KözépTisza vidéke V. Körösök és BeretyVI. AlsóTisza vidéke IV. KözépTisza vidéke tyó v. VI. AlsóTisza vidéke 1961 0.00 1,31 1,45 0,58 0,73 1,07 1962 0,00 0,26 1,14 0,43 0,72 0,61 1963 0,09 2,62 1,38 9,00 1,71 1,82 1964 0,35 0,13 0,12 0,08 0,33 0,75 1965 10,00 2,62 3,41 4,08 1,22 1,70 1966 2,44 7,95 6,33 8,11 9,83 10,02 1967 1,48 2,69 15,95 5,66 5,08 3,88 1968 0,13 0,00 0,00 0,06 0,09 0,00 1969 2,10 3,75 1,93 3,85 5,31 3,15 1970 1,97 8,23 2,34 4,13 5,83 6,07 1971 0,00 1,03 7,68 4,18 2,62 3,52 1972 0,22 0,18 0,00 0,00 0,00 0,27 1973 0,09 0,00 0,00 0,34 0,00 1,14 1974 0,35 3,68 3,90 1,28 1,96 2,67 1975 5,00 1,77 0,59 0,58 3,69 9,46 1976 0,09 0,17 0,63 0,06 0,08 0,85 1977 1,18 2,88 6,79 5,02 5,60 2,91 1978 0,00 0,00 2,70 0,72 2,98 2,06 1979 1,44 0,00 11,73 3,25 11,42 3,18 1980 0,09 0,00 12,03 2,07 3,69 0,64 1981 0,52 0,13 5,95 3,07 9,72 1,76 1982 0,61 0,00 3,00 2,71 4,41 1,18 1983 5,13 0,00 0,48 0,04 0,00 0,00 1984 0,00 0,00 0,43 0,00 0,00 0,00 1985 0,26 0,00 5,62 3,96 2,32 0,44 Is jelent. A 2. táblázathat, bemutatjuk, hogy hazánk hat nagyobb síkvidéki vízgyűjtőjén (2. ábra) 1961—1985 között mekkorák voltak az évi legnagyobb fajlagos elöntések. Ha a fajlagos elöntést nem a teljes vízgyűjtőterületre, hanem esak a mezőgazdaságilag művelt területre vonatkoztatjuk, akkor — az erdők, a települések és egyéb „kivett" területek nagyságától függően — 20—30 %-kal nagyobb értékeket kapunk. A vizsgált vízgyűjtők teljes kiterjedése az alábbi: I. Kisalföld 2 292 km» II. Dunavölgy 7 635 km

2 III. Felső-Tisza vidéke 6 068 km

2 IV. Közép-Tisza vidéke 12 502 km

2 V. Körösök és Berettyó vidéke ' 6 416 km

2 VI. Alsó-Tisza vidéke 8 243 km

2 Az I. vízgyűjtő az Észak-dunántúli VÍZIG belvízrendszereinek síkvidéki részét, a II. vízgyűjtő a Középdunavölgyi ós az Alsódunavölgyi VÍZIG belvízrendszereit, valamint kisebb jobb parti öblözeteket foglal magában. A III. vízgyűjtő a Felső-tiszavidéki VÍZIG rendszereiből ós az Észak-magyarországi VÍZIG Bodrogközi és Taktaközi belvízrendszeréből tevődik össze. A IV. vízgyűjtőhöz lényegében a Közép-tiszavidéki és a Tiszántúli VÍZIG területe tartozik (a folyók hullámterét természetesen nem számítva), de ide csatoltuk a HevesDélborsodi belvízrendszert is, viszont az Alsó-Nyírvízi ós a Berettyó-Sebes Körösi rendszert — a Körösvidéki VÍZIG területével együtt — az V. vízgyűjtőbe soroltuk. A VI. vízgyűjtő azonos az Alsó-tiszavidéki VÍZIG belvízgyfijtő területével. A vizsgált hat tájon kívül csak a Dráva mentén ós a Balaton környékén vannak belvízi szempontból síkvidékinek minősített térségeink. A 2. táblázatból látható, hogy a fajlagos elöntések tájanként és évenként lényegesen eltérnek. Az egyes tájakon a legnagyobb elöntések a következő években fordultak elő: a Kisalföldön 1965ben, a Dunavölgyben 1970-ben, a Felső-Tisza vidékén 1967-ben, a Közép-Tisza vidékén 1963ban, a Kőrösök és a Berettyó vidékén 1979-ben, az Alsó-Tisza vidékén 1966-ban. Feltűnő a Dunavölgy 1978 óta tartó belvízmentessége, mely főképp időjárási okokkal magyarázható, de nincs kizárva bizonyos, a vízrendezés körén kívüli emberi beavatkozások hatása sem. Az egyes tájak „belvizességét" leghívebben a fajlagos elöntések eloszlásával (Gamma-eloszlás) jellemezhetjük (3. ábra). Eszerint leginkább belvizes a Felső-Tisza, valamint a Kőrösök és a Berettyó vidéke, közepesen belvizes a Közép-Tisza és az Alsó-Tisza vidéke, legkevésbé belvizes a Dunavölgy és a Kisalföld. 20 30 40 50 60 70 80 Előfordulási valószínűség [%] 90 700 3. ábra. Az évi legnagyobb fajlagos elöntés előfordulási valószínűsége Magyarország síkvidéki vízgyűjtőin 2.2. Az elöntés tartóssága A belvízi elöntés csúcsértékein kívül fontos jellemző az elöntés tartóssága is, mely lényegesen befolyásolja a belvízkárokat és a belvízvédekezés költségeit. Az Alsó-tiszavidéki VÍZIG elöntési adataiból szerkesztett tartóssági felületet — példa gyanánt — a keretterv és korábbi beszámolónk is közölte. Most —- ugyancsak az ATIVIZIG adataiból szerkesztve — az 1970. évi (zömében téli-tavaszi) és az 1975. évi (zömmel nyári) elöntés tartóssági görbéjét mutatjuk be (4. ábra), annak illusztrálására, hogy a téli-tavaszi belvizek rendszerint jóval tartósabbak, mint a nyáriak. Az el-