Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

5. szám - Kruzslicz István: A hódmezővásárhelyi árvíz 1887-ben

KRUZSLICZ I.: Hódmezővásárhelyi árvíz 307 Gusztáv időközben, minden bizonnyal az idegi megterhelések következtében szívrohamban meg­halt, így ellene minden eljárást beszüntettek. Endre Andor később, mint a hódmezővásár­helyi szakaszmérnökség főmérnöke 1000-ig ered­ményesen vett részt a társulati és árvízvédelmi, valamint belvízvédekezési munkák irányításában. 1934-ben munkásságának elismeréséül a kis-tiszai csatornaőrháznál emléktáblát helyeztek el a kö­vetkező szöveggel „Endre Andor emlékére, aki e szakaszon dolgozott, tervezett épített és védett emberi életet és közvagyont". A korabeli sajtó sem látta bizonyítottnak az eljárás alá vont személyek bűnösségét, és akormány, illetve a kormánybizottságnak a zsilip építése és üzembe helyezése alkalmával elkövetett mulasztá­saival magyarázta a bekövetkezett katasztrófát. 1887 után a műszaki technika és egyéb feltételek fejlődése következtében sem zsilip-, sem gátszaka­dás nem történt. Mivel a száz év előtti katasztrófa bekövetkezése­kor nem volt magas vízállás a Tiszán, az árvíz egyedül a tervezés hibáira vezethető vissza. A nem megfelelő szilárdságú altalaj következtében hidraulikus talajtörés következett be. A helyreállítást a tavaszi ár- és belvizek előtt el kellett készíteni. Deutsch Emil vállalkozó a tár­sulat tervei alapján 1887. december 22-re végezte iil a helyreállítási munkákat. Források Blazovich L., Léhmann I., 1974. A Tisza-szabályozás és Hódmezővásárhely. Bethlen Gábor Gimnázium év­könyve. Hódmezővásárhely. 57—70. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevél­tára. Hód-Mező-Vásárhely thj. város polgármesteré­nek évi jelentése az 1887. évről. Hódmezővásárhely. 5—10. Vásárhely és Vidéke hetilap. 1887. Hódmezővásárhely. Városunk vízveszélyben. 6,2:2 Hm-Vásárhely, 1887. június 4. 6, 5: 1 Segélyt a károsultaknak. 6, 5:1 A zsilip. 6, 5: 1—2 (A zsilipet Fischer Henrik vállalkozó építette.) Városunk vízveszólyben. 6, 5: 2 Hm-Vásárhely, 1887. június 8. 6, 9: 1 Az árvíz ós a sajtó. 9,9:1 Az árvíz. 9, 9: 2—3 Hm-Vásárhely, 1887. június 14. 9, 16: I Az árvíz. 6, 23: 1 A Körös-Tisza-Marosi Arvízmentesítő Társulat. 6, 30: 1—2 (A jún. 26-i ülés tárgya a kis-tiszai zsilip bedőlése. Készlet Fekete Márton memorandumából.) A kis-tiszai zsilip. 6, 30: 2—3 (Szojka Gusztáv jelentése.) Az árvíz. 7, 7:3— 4 Főigazgatói jelentós az árvízről. 7, 7: 3—4 és 7, 14: 3—4 A kis-tiszai zsilipbeomlás. 7, 14: 2 Az árvíz. 7, 21: 2 ós 7, 28: 2 és 8, 4: 3 Kézirat beérkezett: 1987. július 16. Átdolgozás beérkezett: 1987. szeptember 29. Közlésre elfogadva: 1987. április 1.

Next

/
Thumbnails
Contents