Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

5. szám - Déri József: A magyarországi Duna- és Tisza-szakaszok nagyvizeinek változási tendenciái

255 A magyarországi Duna- és Tisza-szakaszok nagyvizeinek változási tendenciái Déri Jozseí Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont 1095 Budapest, Kvassay J. út 1. Kivonat: Az elmúlt száz óv alatt megvalósult folyószabályozási, vízgazdái kotlási ós környezetfejlesztési hatások módosították folyóink egyes vízjárási jellemzőit. A vízjárás változási tendenciája mértékének a meghatározására alkalmas módszerek segítségével feltárták a Duna, a Tisza ós néhány mellókvízfolyás nagyvízi tartományában bekövetkezett változások jellegét és mértókét. A 100 éves vízállásidősorok felhasználásával összehasonlító vizsgálatokat végeztek a mellékvízfolyásokkal befolyásolt ós befolyásolatlan folyószakaszok nagyvízi vízjárásváltozási tendenciáinak alakulásáról. Kulcsszavak: Duna, Tisza, nagyvizek, árhullámok időtartama, árhullámok levonulási sebessége, folyószabályozások hatásvizsgálata, nagyvízi jellemzők változási tendenciái, sebességváltozási mátrix 1. Bevezetés Vedres István 160 évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza felsőbb szakaszainak szabályozása növelheti az alsóbb szakaszok árvízi veszélyeztetettségét. Erre a tényre később a Tisza-szabályozás tervezője, Vásárhelyi Pál is rámutatott. Az árvízszintek emelkedését és a Csongrád alatti Tisza-szakaszon kialakuló árvizek időtartamának a növekedését már 1830 utáni szabályozási munkálatok hatásaként észlelték (Botár és Károlyi, 1971). Különös kockázatnövelő hatásokat eredményezett a hullámtér helyenkénti leszűkítése ós általános csökkenése. Később, 1876-ban Katona Antal — a szegedi árvízkatasztrófa előtt három évvel — az átvágások hatására bekövetkező mederesés-növekedések árvízveszély-növelő hatásaira hívta fel a figyelmet. Rámutatott arra, hogy a Felső-Tiszán bekövetkezett nagyobb mértékű esésnövekedés következtében gyorsabban lefutó árhullámok az Alsó-Tisza vidékének árvizeiben rejlő veszélyeket fokozza az árhullámok feltorló. dása miatt. A magyarországi folyók lefolyási és a vízjárási viszonyait javító hatások a fejlesztés extenzív szakaszában többnyire hosszú élettartamú, de térben korlátozott mértékű változásokat eredményeztek. A magyarországi folyószakaszokon az árvízvédelmi rendszer az 1850-es évek elejétől lényegében az 1930-as évek végéig épült ki (Zorkóczy, 1987). Ezt az extenzív szakaszt az 1930-as évek után napjainkig tartó, és a jövőben folytatódó intenzív fejlesztési szakasz egészíti ki, ami az árvédelmi biztonság fokozását eredményezi. A Magyarország feletti külföldi folyószakaszokon a folyószabályozási és vízgazdálkodási fejlesztések extenzív szakasza lényegében még napjainkban sem zárult le, bár a Duna esetében az extenzív szakasz vége felé közeledik, ami azt jelenti, hogy a korábban korlátozott folyószakaszokra kiterjedő szabályozások és fejlesztések hidrológiai hatásai tartósan összekapcsolódnak és egységes rendszerré válnak. Ez a szabályozott egységes rendszer a lokális vízjárás-módosító hatásokat a korábbiaktól eltérő módon halmozza egymásra. Ezek a hatások a magyarországi folyószakaszokon is átvonulnak. Többféle érdek fűződik e változásoktendenciájának és mértékének a fel méréséhez. Magyarországon az árvizek szintje alatt lévő területeken jelenleg 1000 'milliárd forintra becsülhető nemzeti vagyon van, amely tovább gyarapodik. A nemzeti vagyont veszélyeztető árvízi kockázatok a vízjárás külföldi eredetű módosítása következtében növekedtek és növekedhetnek. Erre mutatott rá több tanulmány (VITUKI, 1976; Zorkóczy, 1987). Felhívták a figyelmet arra, hogy a vízgyűjtő területeken végrehajtott fejlesztések megváltoztatták a természetes lefolyási viszonyokat. A vízjárás-módosító emberi tevékenységek közül ki kell emelni a művelési ágváltozását, az erdőterületek csökkenését, az árterületek bevédését, a belvízlevezetés fokozását, a kisvízfolyások szabályozását. Mindezek összességében az árvizek magasságában és időtartamában növekvő tendenciát eredményeztek (Zorkóczy, 1987). Ennek megfelelően az Országos Vízügyi Hivatal a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont (VITUKI) vizsgálatai alapján új mértékadó előírásokat vezetett be folyóink árvizei elleni beavatkozások biztonságának növelése érdekében (VITUKI, 1976). Később rámutattak arra is, hogy árvízvédelmi rendszerünk védőképessége helyenként erősen korlátozott. Az indokolt és előirányzott árvédelmi biztonság elérését szolgáló fejlesztések —- a jelenlegi ütemezés esetében — 30—40 év időt igényelnek. Mindezek összességükben az árvízi kockázatok kritikus tényezőinek a további feltárását és elemzését igénylik. A következőkben a vízjárásváltozás bemutatására kerül sor. Ez döntő módon a folyószabáyozáshoz és a területhasznosítás módjában és mértékében bekövetkezett változásokhoz kapcsolható. A folyók vízjárásában bekövetkezett változások nem csupán a folyószabályozási tevékenységek hatásaira vezethetők vissza. Bencsik (1979, 1984) mutatott rá arra, hogy a korszerű mezőgazdasági termelés által támasztott követelmények érvényesítése eredményeként hatékonyabbá tett vízlevezetósi rendszerekben a vizek összegyülekezési ideje rövidül, a fajlagos lefolyási hányad