Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

4. szám - Vita - Borbély György: Miért cianobaktériumok a „kékalgák” – gondolatok Felföldy Lajos „hozzászólása és általános morgolódása” kapcsán

VITA 241 Miért cianobaktériumok a „kékalgák"? -gondolatok Felföldy Lajos „hozzászólása és általános morgolódása" kapcsán Borbély György MTA Szegedi Biológiai Központ, Szeged, pl'. 521. Felföldy Lajos (1987) a Hidrológiai Közlöny vitarovatában Gorzó György (1987) dolgozata kapcsán szóba hozza: „Cianobaktérium vagy kékalga

1.". Gorzó dolgozata — mint írja — „...nagyszerű, eredeti, kitűnő kutatómunka igen értékes, elméleletileg és gyakorlatilag fontos eredményeinek foglalata". .., — véleményével e sorok írója is örömmel osztozik és messzemenően egyetért. A „cianobaktérium" elnevezés okoz gondot Gorzó cikkében, mert „A kékalga magyar fogalom egyértelmű" és a ,,. . .szó nem felel meg a mai nomenklatúra-szabályoknak — taxonómiai értéket nem nyert." A továbbiakban úgy érvel, hogy „...a fogalom egyértelmű, félreérthetetlen és találó, helyes szakkifejezés: gyakran zöld, sárga, kék, lila vagy bíborszínű prokarióta algát jelent. . . hiszen nem baktériumok". A Balaton iszapjában nitrogénéhezés körülményei között a heterocisztát fejlesztő cianobaktériumok spóráinak csírázásával foglalkozó Gorzó-dolgozattól számon kéri a prokarióta cianobaktérium—kékalga gubancot" ami az említett dolgozatban nem lehetett Gorzó feladata. A „gubanc" ürügyén néhány gondolat, amely remélhetően segíthet a tájékozódásban és a cianobaktériumok biológiai természetének megértésében. A hozzászólás célja az, hogy felhívja a problémával foglalkozók figyelmét arra, hogy az elnevezés „polgárjogot nyert", elfogadott — a valósághoz hűen leírja a szóban forgó organizmuscsoport természetét és a kékalga (kékmoszat) elnevezés helyett legitim módon használható. Miért cianobaktériumok a ,,kékalgák'"

1. — ha röviden próbálunk válaszolni a rendelkezésre álló tudományos ismeretek alapján azt mondhatjuk mert prokarióták. A Földön jelenleg élő organizmusok között sejtszinten ismerhető fel az alapvető diszkontinuitás. A sejtszerveződés alapján könynyedén elkülöníthetők a prokarióta (sejtmag nélküli) és az eukarióta (sejtmaggal rendelkező) szervezetek. A tudomány történetében gyakran megtörténik, hogy az előrelépések a technika fejlődésének következményei és eredményei (liernal, 1963). így történt ez a cianobaktériumok esetében is. A cianobaktériumok prokarióta természetének felismerése már a XIX. század közepén megtörtént, de az elektronmikroszkóp megalkotása és használatba vétele (1960-as évek) szolgáltatta a szigorú tudományos kritériumokat kielégítő bizonyítást (Stanier és Cohen-Bazire, 1975). A prokariótaként leírt organizmusok a sejtszerveződés szintjén létező alapvető azonosságok mellett rendkívül eltérőek, és a morfológiai, a fiziológiai, az anyagcsere stb. tulajdonságaikban igen nagy változatosságot mutatnak (a teljesség igénye nélkül aerob, anaerob, autotróf, heterotróf, fotoszintetizáló, egysejtű, fonalas, kolóniaképző stb. szervezetek lehetnek). Mivel a sejtszerveződés szintjén egyértelmű a prokarióták és a cianobaktériumok azonossága, a cianobaktériumok elkülönítése a baktériumok világától hamis képet ad azok biológiai természetéről. A klasszikus alga (moszat) fogalom, a definíció szintjén, kénytelen küszködni azokkal a sejtszerveződési morfológiai és biokémia különbségekből adódó problémákkal, amelyek a pro- és eukarióta szervezetek egyetlen rendszertani kategóriába (alga) való sorolása jelent. Az áttekinthetőség kedvéért összefoglaljuk azokat a cianobaktérium sajátságokat amelyek a prokariótákhoz, ill. az eukariótákhoz(?) kötheti a szóban forgó szervezeteket (Stanier és Cohen- Bazire, 1975). A cianobaktériumok prokarióta sajátságai: 1. Belső sejtmembránok hiánya, amelyek organellumokat különítenek el a citoplazmában. 2. Hasadással történő sejtosztódás, amely a genetikai információ egyszerű struktúrában való jelenlétéhez kötött. 3. A DNS-hez kötődő hisztonok hiánya, ill. a bakteriális típusú, DNS-hez kötődő fehérjék jelenléte a sejtekben, amelyek immunológiai szempontból hasonlóak az Escherichia coli DNS-hez kötődő fehérjéihez. 4. Peptidoglükánból felépülő, lizozim érzékeny Gramnegatív sejtfal. 5. Bakteriális típusú riboszómák ós transzlációs apparátus jelenléte (70S riboszómák; 23S, 16S, 5S riboszomáiis RNS-ekkel). 6. N-formilmetionin tRNS jelenléte a sejtekben. 7. Egyetlen, bakteriális típusú DNS-függő-RNS-polimeráz jelenléte. 8. A bakteriális transzkripciót ós transzlációt gátló specifikus gátlószerekkel szembeni érzékenység (rifampicin, kloramfenikol, sztreptomicin stb.). 9. Extracelluláris mozgásképesség. 10. A molekuláris nitrogénkötés jelenléte néhány cianobaktérium fajban (mind egysejtű, mint fonalas szervezetekben), amely tulajdonság hiányzik az eukarióta organizmusokból. Cianobaktériumok eukarióta sajátosságai(?): 1. Az oxigént termelő fotoszintetizáló apparátus jelenléte a sejtekben (I. ós II. fotoszisztóma, klorofill-a, karotinok, fikobiliproteinek stb.). 2. A NADP a szénredukció kofaktora. Az előbbiekből látható, hogy a „gubancot" az oxigént termelő cianobakteriális fotoszintézis okozza, mely az elsődleges termelőkre, az algákra és a növényekre (is) jellemző. A prokarióta sejtszerveződésű, de oxigént nem fejlesztő, fotoszintetizáló szervezeteket (bíborbaktériumokat, zöld kénbaktériumokat stb.) természetszerűen soroljuk a bak-