Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)
4. szám - Vita - Fehér Ferenc: Hozzászólás Pálfai Imre: „Vízelvezető rendszerek felhasználása öntözővíz-szállításra az Alföldön” című cikkéhez
240 , HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1988. 68. ÉVF., 5. SZ ÄM váltás esetén a belvízcsatornából gyorsan eltávolíthatók. A tömlős gátak mindenben megfelelnek ezeknek a követelményeknek. Egy másik üzemelési kérdés a csatornákból történő vízkivétel. A korábbi gyakorlattal ellentétben ma már alig van gravitációs üzemi vízkivételi igény. Az öntözőberendezések vagy felszín alatti nyomócsőhálózatról működnek, vagy saját szivattyúaggregáttal rendelkeznek. Az öntözésfejlesztés legnagyobb részét kitevő önjáró automatikus berendezések (lineáris berendezésele) hosszú, pontosan kiépített és kis tartományban ingadozó vízszintű tápcsatornát igényelnek, amit gravitációsan nem lehet kellő biztonsággal ellátni vízzel. A mikroöntözési rendszerek a víz szűrése és a kiegyenlített nyomás előállítása miatt igényelnek szivattyúzást. Összefoglalóan tehát az állapítható meg, hogy a vízellátást biztosító csatornából az üzemi rendszerekbe való emelés, ill. a vízszétosztó berendezés működtetése általában szivattyúsán oldható meg, így nem szükséges, hogy az üzemi vízkivételnél a víznek energiatartalma legyen. (3) Vízminőségi kérdések A vízminőségi problémák oka kettős működésű rendszereknél részben agrotechnikai, részben talajjavítási problémákra vezethető vissza. Agrotechnikai kérdésnek tekinthető a vízelvezető rendszerekbe történő műtrágya hatóanyag és növényvédő szer bemosódása. Ezen az agrotechnikai módszerek fejlesztésével (tápanyagháztartás ellenőrzése pontosítása, folyékony műtrágya alkalmazása, a kiszórási technika fejlesztése) sokat lehet segíteni. A talajjavítás miatt elsősorban nagy sótartalmú (szikes) vizek kerülhetnek a csatornákba. Ezek szabályozott levezetése sokkal nehezebben oldható meg. A csatornák átöblítése nem jelenthet valódi problémát, hiszen a kizárólag öntözési célra használt csatornák átöblítésére is szükség van. Ez az átöblítés az öntözési időszak előtt a talajjavítás miatti sóki válások döntő részének kimosását is megoldja. Nagyobb problémát jelent az öntözési üzem alatt bekerülhető szennyeződések vízminőségrontó hatása. A belvízcsatornák ugyanis, mint egy-egy terület kizárólagos vízelvezető művei az év bármely szakában kaphatnak szennyeződést. Szennyezőforrás lehet lakott terület, amelynek vize (nem csak csapadékvize!) a belvízrendszerbe kerül, de veszélyt jelentenek az állattartó telepek, a rizstelepek, a kommunális hulladékok elhelyező vagy hasznosító telepei és a mezőgazdasági környezetben lévő ipartelepek is. Az innen származó szennyeződések kizárása alapos forráskontrollal, ideiglenes tározással, tisztítással vagy szabályozott levezetéssel lehetséges. (4) Fenntartási kérdések A kettős működtetésű csatornák fenntartásának kérdése ismételten felveti a csatornafenntartás hagyományos megoldásainak tarthatatlanságát. Ez a mindenáron való szárazon tartás, a növényzet kaszálása általában száraz körülmények között, esetleg évente több alkalommal anélkül, hogy a csatorna működött (vízzel feltelt) volna. Ezen a fenntartási szemléleten és gyakorlaton éppen a kettős működtetés és az ennek megfelelő folyamatos vízszinttartás segítségével lehet változtatni. Rézsű állékonysági szempontból sokkal kedvezőtlenebb a gyakori (gyors) vízszint változás, mint az egész évben tartott, viszonylag kiegyenlített vízszint. Megfelelően tervezett, méretezett és megépített csatornát nem kell a víztől félteni, mint ahogy teljesen természetes, hogy élő kis vízfolyásainkban is egész évben van víz. A folyamatos vízszinttartás gondolatát megszokva az egész fenntartási rendszert át lehet alakítani. Lecsökkennek a kaszálandó részüfelületek. A növények irtása, eltávolítása a vízről, esetleg a mozgó víz segítségével lehetséges. Fel lehet használni a fenntartáshoz a növényevő halakat, amelyek alkalmazása ma a leggazdaságosabb fenntartási technológia. (5) Fejlesztési kérdések Hazánkban jelenleg az öntözésfejlesztési igények elszórtan jelentkeznek, ami azt jelenti, hogy az üzemi igény részben öntözési főművekkel jól ellátott, részben ellátatlan területen nyilvánul meg. Ez azt az anomáliát okozza, hogy öntözési főművek kapacitása részben kihasználatlan, ugyanakkor az igények olyan területeken is jelentkeznek, ahol nincsenek megfelelően kiépített öntözési főművek. Ezeknek a főműveknek a közeljövőben történő kiépítésére nincs anyagi lehetőségünk. A levezetőcsatornáknak vízpótlásra történő felhasználása ezen a problémán segíthet. A belvízrendszerek kiépítettsége, a csatornasűrűség viszoszonylag nagy. Olyan vízpótló rendszerek kifej» lesztése, amelyek a levezetőrendszer megfelelő pontjaihoz vezetik az öntözővizet lényegesen kisebb költséggel megoldható, tehát a fejlesztési célkitűzés reálisabb. A kettős működésű rendszerek megvalósításánál sok múlik a meglévő belvízrendszerek lehetőségein. Szükség lenne tehát egy olyan vizsgálatra, amely a belvízrendszereket ebből a szempontból elemzi. Alapvető kérdés ugyanis a belvízrendszerekbe történő felső betáplálás, tehát az öntöző főművekkel a víznek a belvízrendszer viszonylag magas pontjaira való szállítása, majd a'levezetőcsatornákban az esésirányú vízszállítás. A kettős működtetéshez a tározási lehetőségek sokkal jobb kihasználására, a kistározó-építési program felgyorsítására van szükség. A levezetőcsatornáknak öntözési célra történő felhasználása a cikkben vázolt módon az előzőekben leírt (és számos más) kiegészítéssel az öntözésfejlesztés egyik reális alternatíváját jelentheti.
