Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

1. szám - Könyvek

Könyvek 59 Rónai András: Az Alföld negyedidőszaki földiana (Geologica Hungarian. Series geologica, tomus 21. A Magyar Állami Földtani Intézet kiadása, a Műszaki Könyvkiadó gondozásában. Budapest, 1985. aug., A 4 form., ívterjedelem-. 58, ábrák száma-. 388, irod. hiv. címszám: kb. 400, angol nyelvű részletes összegező.) „Ennek a könyvnek az a célja, hogy áttekintést adjon hazánk e nagy tájának földtani fejlődéstörténetéről, a medencét kitöltő rétegekről, az azokban fellelhető ásványi nyersanyagokról, a nagv medence vízviszonyairól ós a felszíni ós felszínközeli képződményekről, amelyek meghatározzák termelési, építkezési, közlekedési és óihetósi viszonyainkat. Az általános áttekintésen túl foglalkozni kívánok az egyes tájak földtani viszonyaival és mindazzzal, ami azokból következik. E munka egy kisebb előtörténeti rész kivételével egyszemélyes egyéni alkotás, de a háttér, amelyből született, széles. Alapja a Magyar Állami Földtani Intézet síkvidéki tudományos programja ós a Síkvidéki Kutató osztály 33 éves tevékenysége. Az osztály tagjai e hosszú idő alatt változtak, de néhányan meghatározói voltak a program teljesítésének. Munkámat nekik ajánlom." A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, szerzőjének legnagyobb szabású, összefoglaló alkotása. Joggal tekinthetjük élete főművének. Ezt a könyvet nem lehet csupán címszavai nyomán bemutatni. Mindjárt, az Alföld földtani megismerésének történetében találkozhatunk a Szerző határozott állásfoglalásával a régi és a mai kutatási célok bírálatában, a célhoz vezető kutatási formák bíráló áttekintésében. Az 1869ben megalakult M. Kir. Földtani Intézet ,,a hazai viszonyokhoz szabottan folytatta az osztrákok földtani térképező munkáját. . . .Az Alföld földtanával, elsősorban talajaival — Szabó Józsefen kívül — csak a mezőgazdasági főiskolák foglalkoztak." Szabó József emelt szót egy alföldi térképező osztály felállításáért a Földtani Intézetben, 1886-ban. Az általa javasolt vizsgálatokat azután csak száz óv múlva végezhették el. Érdekes, hogy a síkvidékek földtani térképezésére az első lökést 1889-ben a földinívelésügyi miniszter rendelete adta meg, amely a fioxéra fertőzéssel szemben ellenálló futóhomok szőlőterületek összeírásával a Földtani Intézetet bízta meg. Az agrogeológia születése, a térképező munka kezdetben porosz gyakorlat nyomán indult. Amikor a munkák vezetője nem tudós, hanem adminisztrátor alkat volt, a túlhaladott porosz minta tovább élt, s nem volt mód az addig használatos üledékes kőzettani osztályozás egységes felfogás szerinti bővítésére. Bár 1909-ben a budapesti nemzetközi agrogeológiai konferencia érvényre juttatta a helyes elveket, a tudományos fejlődés másik végletét is felszínre hozta: annak veszélyét, hogy egyes kutatási irányzatok az önálló képződménynek tekintett ,,talaj"-t ábrázolásukban elszakították az anyakőzettől, mint talajkópző kőzatalaptól. Nagy jelentőségűvé vált az elmúlt évszázad végén a felszín alatti viszonyok, a jó ivóvizet adó kutak, illetve a hévízkutak megismerése. Az 1930-as években a magyar gazdaságpolitika feladataival is találkozott az Alföld-kutatás igényrendszere. A 20-as évek végén kialakult gazdasági világválság a mezőgazdasági struktúránk átalakításának ösztönzőjévé vált. „A földreform, azaz birtokreform ügye érni kezdett olyan körökben, ahol eddig csak ellenzői voltak. De a megoldás már nem a tulajdonviszonyokban, hanem a művelési módokban ós az egész termékszerkezet átalakításában rejlett". Öntözés, egyöntetű és tervszerű gazdálkodás, valamint a mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztése vált múlhatatlanná. Ezt alapozták meg az Alföldre vonatkozó földtani kutatások. Megkezdődött a második síkvidéki talaj térképezés, amely szakított a földtani viszonyok ábrázolásával, s kifejezetten termeléstechnikai adatokat szolgáltatott. A harmadik Alföld-térképezés az 1950-es évek elejére esik. Legfőbb irányítója Sümeghy József volt. Ezt már földtani szempontok szerint végezték, a vizsgálati lehetőségekhez képest túlzottnak mondható róteg-rószletezés alkalmazása mellett. Mindazonáltal, ez a térképezés több földtani fejlődéstörténeti kórdóst, sőt földtani felépítési kórdóst is tisztázott. A térképezés kiterjedt a talajvíz és artézi víz tükrének jellemzésére és e vizek minőségére is. A Szerző adta ki először 1956ban az Alföld legnagyobb részének talajvíztórkópót. A negyedik (komplex) Alföld-térképezés — a felszíntől a medencealjzatig — három mélységi sávban kívánta lefolytatni a földtani kutatást. A munka 1964-ben indult meg. Itt több intézmény együttműködését is megszervezte a Földtani Intézet, de a sekélyfúrások hálózatának elkészítését, a mélységi vízfigyelőhálózat működésének megindítását elsősorban a Szerző irányításának köszönhetjük. A legutóbbi időszakban a szénhidrogén-kutató fúrások adtak erős ösztönzést az értékelő munkának is. Többek közt a hóvízkutatás fellendülése is ennek köszönhető. Az Alföld-térképezés, az Alföld-kutatás száz évre visszamenő történetének tanulmányozása sok olyan kérdésre ad magyarázatot, hogy az egyes időszakokban mennyire és milyennek ismerte a szaktudomány az Alföldet, és hogy a neves kutatók milyen, később gyakran bevált hipotézisekkel alapozták meg a jövőbeni fejlődóst. A földtörténeti fejezetek a modencealjzat domborzati ós hegységszerkezeti kialakulásával és a folyóvízi üledékképződésekkel foglalkozik. A fejezet első részét Kőrössy Lászlá írta. A fejlődéstörténet negyedkori része a Szerző munkája. Az Alföld felszínének formáival és negyedidőszaki rétegeinek anyagaival foglalkozó fejezet már vízügyi szempontból is elsőrendű órdekességű. Az árvíz- ós belvízproblémák kialakulásában végső soron a felszín alakulása volt a meghatározó. Ugyanígy a róteganyag is alapvető szerepű. Az eltemetett, Alföld-peremi kavics törmelókkúpok tanulmányozása pedig ivóvíz, sőt öntözővíznyerós céljainál lehet igen előnyös. Lényeges, hogy a laza, szemcsés üledékek osztályozásában a Szerző figyelemmel van a keveredések különböző kombinációira, ós a szemcseösszetételen túl a kémiai minősítés is szerepet kap. Ez az agyagos rétegeknél igen fontos jellemző lehet. Az Alföld felszín alatti vízkincséről írott fejezet a talajvízzel és a mélységi vizekkel foglalkozik. A Szerző a talajvíznek olyan — az Alföld viszonyait tükröző — meghatározását fogadja el, ami a felszín alatt található első vízréteget tekinti „talajvíznek". Ez főleg a felszínről beszivárgó csapadékinzből táplálkozik, ,,de nem szükségszerűen helyi csapadékból, vagy nein kizárólag onnan". Az Alföldön ugyanis kiterjedt olyan területek vannak, ahol az első felszín alatti víz szintje, ha megnyitjuk a felette lévő réteget, néhány dm-t, de nem ritkán 1—2 m-t is emelkedik. Ez a nyomáshelyzet a felszínről való közvetlen táplálás ellen szól. Ez ellen szól az is, ha nagy területeken tapasztalhatóan: a talajvíz kémiai viszonyai eltérnek a csapadékvizétől, vagy a felszín vizeiótől. A talajvíz mélységi elhelyezkedéséről, a talajvíztartó rétegekről, a talajvíztükör ingadozásáról, a talajvíztartó rétegek vízadóképességéről, a talajvíz horizontális áramlásáról, hőmérsékleti viszonyairól, kémiai jellegéről részletesen olvashatunk. Fontosak az ásott kutak kataszteréről írottak. „Közel másfél millió megfigyelés, több száz saját fúrás ós több ezer összegyűjtött egvób fúrás ós feltárás adta az alapot a talajvízről készült tanulmányaimhoz ós ahhoz az évtizedekig tartó tudományos vitához, amelyet a vízimérnökökkel és más szakemberekkel folytattam. A viták és ellenvélemények, a tisztázatlanul, vagy bizonyítás nélkül maradt pontok érlelték meg azt a programot, amelyet az Alföld korszerű, komplex földtani térképezésére 1964-ben indított munkálatok során a talajvíz feltárására vonatkozóan kidolgoztunk. E program előírta a szabályos másfél km-es fúráshálózat pontjainak 10 m-ig való lemélyítését, a fúradékminták pontos laboratóriumi szemcseelemzését, ami a vízvezető képességre is adatot szolgáltatott, a talajvíz megjelenési mélységének ós nyugalmi szintjének pontos mérését, a talajvízminta-vételt ós