Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

5-6. szám - Vita

338 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1987. 67. ÉVFOLYAM, 5—6. SZATJ ezzel egészséges felvetésekre serkentem a kutatás iránt érzékeny vízgazdálkodási szakembereket. Abból a tételből indulok ki, hogy szinte minden vízügyi kutatásnak az alapja a víz természetes és társadalmi körforgásának a mennyiségi és minőségi adatokkal alátámasztott ismerete (nem becslése!). Ezeket az adatokat a mainál lényegesen kiterjedtebben kellene nézni, feldolgozni és értékelni. Az adatok beszerzése és feldolgozása elsősorban a vízügyi igazgatóságoktól várható, számos közreműködő bevonásával. Ezeket az adatokat nyilván igazgatósági szakemberek fogják értékelni elsősorban. A vízgazdálkodási kutatásnak ez lesz a kulcsa a jövőben. A kulcs nemzetközi igényű zárban is kell, hogy mozgáské]>es legyen. Ettől még távol vagyunk. Általánosítva, szükséges, hogy a kutatásnak az aktív részt vevői legyenek az igazgatóságok (vállalatok, társulatok) kiemelkedő képességű szakemberei. Kérdések: 1. Hogyan leszünk képesek a vízügyi igazgatóságokat alapvetően egységes és kutatói érdekeket is kielégítő vízgazdálkodási adatgyűjtő, -feldolgozó és -értékelő munkára serkenteni? 2. Hogyan hasznosíthatja az arra hivatott kutatóintézmény a vízgazdálkodási adatokat országos értékelésre? 3. Az alkalmazott kutatás (és a műszaki fejlesztés bázisa kétségtelenül a kutató, illetve fejlesztőmunka haszonélvezője. Hogyan alakítható ki jó munkamegosztás és hatékony együttműködés a központi kutatóintézet (kutatóvállalat) és az érintett haszonélvező igazgatóságok, vállalatok és társulatok között? 4. Mekkora központi kutatási bázis szükséges a vízügyi szervezetben, hogy jó nemzetközi szakmai tekintélyünk ne romoljon, és képesok legyünk annak anyagi ellátására? Az utolsó kérdést nem a kutatás problémája, hanem a szakoktatásé veti fel. Közismert, hogy a szakirányú felsőoktatási intézet vagy tanszék oktatója csak akkor válhat a gyakorlatban jól használható mérnök vagy üzemmérnök nevelésére, ha folyamatos kutató-fejlesztő munkája közvetlen kapcsolatban áll a vízügyi (vízépítési, vízgazdálkodási) gyakorlattal. Következik ebből, hogy a központi vízügyi kutatóintézménynek és az egyetemi vízügyi oktatási intézménynek az azonosulását jelentő együttműködése szinte nélkülözhetetlen lesz a jövőben. És így vezethető le utolsó problémám: 5. Hogyan oldható meg a központi vízügyi kutatóintézmény igen jelentős szellemi tartalékainak hasznosítása a vízügyi szakemberek (elsősorban egyetemet végzettek) képzésében és rendszeres továbbképzésében? Tudom, hogy a felvetett problémák nem kutatástervezési és finanszírozási, hanem vízgazdálkodási fejlesztéspolitikai kérdések. Űgy vélem, ezekre a kérdésekre kell elsősorban választ keresni, és csak utána vethetők fel a tervezés és finanszírozás kérdései.