Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)
4. szám - Présing Mátyás: Atrazin és réz hatása a Daphnia magna (Straus) túlélésére és szaporodására
PRÉSING M.: Atrazin és réz hatásá 217 Réz A kísérleti állatok első nemzedékénél a réz (CUS0 4-5H 20) 0,01 mg. 1 — 1 koncentrációjú oldatában közelítően 20%-al kevesebb utód született, mint a kontroliban (2. táblázat). A különbség mind egyed, mind populáció szinten szignifikáns volt. A második nemzedéknél a rézoldatban született fiatalok száma azonban már meghaladta a kontroll értékeket (BP>-1,0). A különbség viszont sem egyed, sem pedig populációszinten nem volt szignifikáns. A kísérleti harmadik nemzedéknél már mintegy 20%-kal több volt a rézoldatban született utódok száma, mint a kontroliban. Ez egyed szinten szignifikáns növekedést jelent, de populáció szinten — az előző nemzedékek szaporodási adatait is figyelembe véve — nem tekinthető annak. Annak ellenére, hogy rendkívül alacsony koncentrációértékről van szó (az LCw értékek tizedrésze), a krónikus tesztekben a réz a kísérleti állatok első nemzedékére egyértelműen toxikusnak bizonyult. A második nemzedék kontrollhoz hasonló értékeinek többféle magyarázata lehetséges. Néhány szerző véleménye szerint a vízi gerinctelenek jelentős adaptációs képességgel rendelkeznek a nehózfémszennyezűdéshez. Fraser (1980) nehézfémekkel szennyezett folyóvízből származó ós néhány napig 0,1 mg -1 _ 1 Pb(N0 3) 2 oldatban tartott Asellus acjuaticus ólommal szembeni érzékenységét az LC S 0 alapján a szennyezetlen vízben élő állatokénál jóval alacsonyabbnak találta. A nehézfémekkel szembeni érzékenység hasonló változása figyelhető meg a tiszta és nehézfémekkel szennyezett tóból származó Chironomus tentans lárváinál is (Wentset et al. 1978). La-Blanc (1980) akut ós tíz nemzedéken át tartó krónikus kísérletek eredményei alapján megállapította, hogy a D. magna rézhez történő adaptációja fiziológiai jellegű. A róz-szennyeződóshez történő adaptációt látszanak alátámasztani kísérleteinkben az első ós második nemzedéknél megfigyelt szaporodási adatok. Különösen, ha a második nemzedéknél csak a kontrolitól való szignifikáns eltérés alapján értékelve, annak eredményeit a kontrollal azonosnak tekintjük. Nem zárható ki, hogy az eredmények ilyen alakulásában nincsen szerepe a rézhez történő adaptációnak — amelynek megállapítása külön vizsgálatokat igényelne, de véleményünk szerint sokkal inkább a réz toxikus hatása más formájának, a stimuláció nak a megjelenéséről van szó. Ez, a már második nemzedéknél megfigyelhető hatás, a kísérleti állatok harmadik nemzedékénél válik kifejezetté. A víztoxikológiában gyakran megfigyelt stimuláció jelensége a toxikus hatás egyik stádiumának tekinthető. A toxikus hatás erősödésével (melyet expozíciós idő, koncentráció növekedés, más károsító tényezők megjelenése, vagy változása válthat ki)astimuláló hatást a depressziós fázis követi. A stimuláló hatás nagyon gyakran — különösen akut kísérletekben — vagy nem kerül felszínre, vagy nehezen értelmezhető, esetleg figyelmen kívül marad. Következményei azonban feltétlen jelentkeznek, legtöbbször a következő nemzedék vagy nemzedékek mennyiségi, minőségi változásaiban (,JlaHUMtemo, 1983). Véleményünk szerint a kísérletünkben alkalmazott rézkoncentrációnak a D. magna szaporodását stimuláló hatását sikerült nyomon követni. Ezt látszanak alátámasztania,,közös" oldatban tapasztalt szaporodási eredmények is. Atrazin-)-réz A vizsgált anyagok „közös" oldataiban az első nemzedéknél közelítően 15%-kal kevesebb utód született, mint a kontroliban (2. táblázat). A különbség mind egyed, mind populációszinten szignifikáns volt. A második nemzedéknél szintén kevesebb fiatal született a „közös" oldatban, mint a kontroliban. A különbség egyedszinten nem, populációszinten viszont szignifikánsnak bizonyult. A harmadik nemzedéknél találtuk a kontrolitól való legnagyobb eltérést. Az utódok számának közelítően 25%-os csökkenése egyed és populáció szinten is szignifikánsan különbözött a kontrolitól. A „közös" oldatban kapott eredményekben jól megf igyelhető a vizsgált anyagok kezdetben különkülöni, majd együttes hatása. Az első nemzedéknél még a réz toxikus hatása dominált. (A réz-, valamint a közös oldatokban volt megfigyelhető az utódok számának csökkenése.) A második nemzedék' szaporodási adataiban már nemcsak a réz hatása érvényesül. A toxikus hatás erősödött, stimuláció helyett — amit a rézoldatnál tapasztaltunk — a közös oldatban csökkent az utódok száma. Ez, véleményünk szerint az atratzin és a réz együttes hatásának eredménye. Az atrazin külön oldatban 0,2 mg.l1 koncentrációban nem befolyásolta a kísérleti állatok szaporodását. Toxikus hatását és annak kumulatív jellegét D. magnára — hasonló módon elvégzett kísérletek alapján — 2,0 mg.l~~ 1 koncentrációnál írták le (EpaeuHCKuü, 1972). Kísérleteinkben a rézzel együtt, egymás toxicitását fokozva az atrazin a D. magna szaporodását károsító hatása már jóval alacsonyabb koncentrációnál megfigyelhető. A harmadik nemzedéknél a két anyag egymás toxicitását fokozó hatása még kifejezettebb. Az atrazin külön oldatban nem befolyásolta a D. magna szaporodását, a rézoldatban szignifikánsan több, ugyanakkor a közös oldatban szignifikánsan kevesebb utód született, mint a kontroliban. Fentiek alapján a két anyag együttes toxicitása azok külön-különi hatása összegződésénél erősebb, ezért szinergistának mondható. Ez a különösen jól megfigyelhető populáció szinten ahol a két anyag együttes hatása eredményeként mindhárom nemzedéknél szinifikánsan kevesebb az utódok száma, mint a kontroliban. A kísérleti állatok szaporodási adatait — az egy anyaállatra jutó utódok számát — MaiccuMoe (1980) módszerével feldolgozza a következő eredményeket kaptuk. A regressziós egyenletek együtthatói közül a harmadik nemzedéknél az együttes hatást kifejező (b 1 2) volt nagyobb nullánál, (& 1 2 = 4) negatív előjellel (x 1 2 =—). így az egyenlet: y = b 0 + »J2&12 azaz, y= 34,21 + (—4,0) (6) mely szerint a közös oldatban született utódok számát csak a két anyag együttes hatása befolyá-
