Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

4. szám - Hegedűsné Papp Márta–Szalai György: A felszín alatti vízrendezés jelene és a fejlődés irányai

178 HIDROLÓGIAI! KÖZLÖNY 1987. 67. ÉVFOLYAM, 2—3. SzAM fontos, ahol a növény vízigényének egy részét a talajvízből elégíti ki. A vízszintes talaj csövezés tervezésénél nem tartják feltétlenül szükségesnek a növény „válaszának" ismeretét (a terméshozam ismeretét) adott talajvízszint esetében s talán ez a magyarázata annak, hogy az optimális talajvízszintre vonatkozó irányelvek világszerte eléggé pontatlanok. A továbbiakban áttekintjük a felszín alatti vízrendezés fejlődését, helyzetét és a jövő kilátásait, közben megpróbálunk részletesebben foglalkozni a talajvízszint helyzete, az aktív talajszelvény kétfázisú állapota és a növény kapcsolatával. 2. A felszín alatti vízrendezés fejlődése és a vízrendezést igénylő területek A mezőgazdasági területek korai vízrendezése nyílt csatornákkal történt. A XIX. században hozták létre az első alagcsöveket és bár Henry Darcy ugyanennek a századnak a közepén leírta a talaj vízáramlás egyenletét, a talaj csőrendszereket szinte „tegnapig" gyakorlati tapasztalatok alapján tervezték. Mindaddig, amíg, kb. 60 évvel ezelőtt Hooghoudt (1940) holland mérnök közzé nem tette a dréntávolság számítására alkalmas egyenletét, s ezzel a talajcsövezós tudományos alapját, ez az empirikus eljárás jelentette a tudományt. Azóta mind a permanens, mind a nem permanens áramlási viszonyokra számos dréntávolság számító összefüggést alakítottak ki, különféle körülményekre. A felszín alatti vízrendezésben forradalmi változások mentek végbe a II. világháború óta, különösen a fektetési eljárásokat és az anyagokat illetően. Az alapcsöveket eredetileg kézzel fektették, de az élőmunka ára és a teljesítmény iránti igények növekedése a csőfektető gépek kifejlesztéséhez vezetett. E gépek legtöbbje ki is emeli azt az árkot, amelybe a csövet fekteti. A legújabb eljárás az ároknyitás nélküli csőfektetés, amelynek technikája a csőfektető gépek családján belül is erőteljesen fejlődik. Ez az eljárás eddig nem alkalmazható 1,5 m-nél mélyebbre helyezendő csöveknél, mivel e mélység alatt a vonóerő nagyon megnövekszik, emellett azt is számításba kell venni, hogy a cső körül a talaj kenődik, ami csökkenti a drénbe érkező vízhozamot. Az anyagok vonatkozásában az utóbbi 30 évben a kő és betoncsöveket, az égetett agyagcsöveket felváltották a flexibilis PVC és PE csövek, melyeket a legváltozatosabb keresztmetszetekben gépek telepítenek. A talaj csövezést eredetileg nedves (humid) területeken kezdték alkalmazni, ahol magas talajvízszintek fordultak elő, s e feltótelek a gyökérzóna elégtelen levegőzésót okozták, ami a növényeknél a fulladás jelenségeihez vezetett. Később a módszer átterjedt a mérsékelt égövi területekre, újabban pedig már az arid zónákban sem ritka a talajvízszint szabályozás igénye, ahol a párolgás meghaladja a csapadókot, s ahol a természetes drénviszonyok nem kielégítőek. Talaj csövezést alkalmaznak a talajvízből ós öntözővízből származó és a gyökórzónában felhalmozódó káros sók kimosására, ill. elvezetésére is. A világ vízrendezett és vízrendezésre szoruló területeire vonatkozó információk elég korlátozottak. És mivel rendszerint nem tesznek különbséget a felszíni és felszín alatti vízrendezés között, a 1. táblázat A világ talajcsövezett és talajcsövezést igénylő mezőgazdasági területei (millió ha) (Zonn és Nosenko, 1976; 1982, nyomán) Világrósz (ország) Terület Mezőgazdasági terület Talajcsövezett Talajcsövezést igénylő terület Európa (SZU nélkül) 473 230 38 41 Ázsia (SZU nélkül) 2 677 1020 32 38 Afrika 2 965 1010 2 5 Észak- ós KözépAmerika 2 140 618 68 67 Dél-Amerika 1 754 546 8 11 Ausztrália 843 517 1 2 Szovjetunió 2 227 606 12 55 összesen: 13 079 4547 161 219 rendelkezésre álló adatok nem teszik lehetővé, hogy egyértelműen megállapítsuk a talajcsövezésre szoruló területek nagyságát. Ezért csak nagyságrendi értékelésre vállalkozhatunk. Az 1. táblázat a világ talajcsövezett és talajcsövezést (tehát felszín alatti vízrendezést) igénylő területeit mutatja be Zonn és Nosenko (1976, 1982) nyomán. Olyan országokban, mint pl. Hollandia, ahol javarészt felszín alatti vízrendezésre van szükség, az új polderek kivételével a munkák már elkészültek, s a vízrendezés feladata a nem megfelelően üzemelő rendszerek felújításából áll, de pl. Dél- és Kelet Európában viszonylag nagy területeket kell még talajcsövezni. Itt nem kis feladatok várnak még ránk is. Magyarországon a nemrég készített prognózis szerint mintegy 1 millió ha terület vár talajcsövezésre, amelynek eddig alig harmadát rendeztük be. A talajcsövezendő területek becslésének további nehézségét jelentik a termesztési módszerekben, rendszerekben, a termesztés diverzifikálódásában végbemenő fejlődés, ami növelheti a gazdaságosan vízrendezhető területek nagyságát. Bizonyos területeken szóba söhet egy intenzívebb, az eddiginél jobb eredményt nyújtó talajcsőrendszer telepítése a növekvő igények miatt. Zonn és Nosenko (1976, 1982) idézett közlése szerint Európa mérsékelt övi mezőgazdasági területein és Észak-Amerikában 25—50 millió ha már vízrendezett területen van szükség talajcsövezésre, 50—100 millió ha vízrendezésre szoruló terület igényel talajcsövezést, tehát mintegy 75—150 millió ha terület felszín alatti vízrendezését kell megoldani Az arid területek első talajcsövezési munkáit valószínűleg az USA-ban végezték a század elején. Más hasonló területeken az intenzív vízrendezésnek ezt a formáját az utóbbi egy-két évtized során kezdték meg. Egyiptomban pl. a 60-as évek elején, ahol máig a talajvízszabályozást igénylő mezőgazdasági területeknek