Hidrológiai Közlöny 1986 (66. évfolyam)

6. szám - P. Zánkai Nóra: Cyclops fajok posztembrionális fejlődése különböző évszakokban a Balatonban

P. ZANKAI N.: Cyclops fajok posztembrionális fejlődése 371 A C. vicinus-nak évente 3 generációja van a Balatonban, ugyancsak 3 a Bodeni-tó

ban (Einsle, 1964) és a Serre Poncon víztározó 120 m mélységű részén (Bressac és Champeau, 1983). A sekély eutróf Greifensee-ben 4 (

Mittelhoher, 1970), az ugyancsak sekély eutróf Eglwys Nynydd víztározóban 4—5 (George, 1976), a Serre-Poncon víztározó sekélyebb részén 5 generáció fejlődik ki évente (Bressac és Champeau, 1983). Az oligotróf Vierwaldstatlersee-ben viszont egyetlen generáció van (Mittelholzer, 1970). A felsorolás azt sugallja, hogy a C. vicinus generációinak számát a víz trofitásának mértéke határozza meg. Az Acanthocyclops robustus fejlődését Vijverberg tanulmányozta a Tjeukemeer-tó

ban (1977) és laboratóriumban (1980). A hőmérséklet hatását a naupliusok, valamint a copepcditok és $) fejlődésére külön-külön az In _D = ln a + b(\nT)

2 regressziós egyenlettel írta le. A balatoni forma nauplius lárváinak és a hímmé alakuló copepoditoknak a fejlődése 20 °C-os átlaghőmérséklet felett jól leírható Vijverberg egyenletével, alacsonyabb hőmérsékleten (16—20 °C) a fejlődés gyorsabb volt, az értékek a görbe alsó konfidenciahatára közelébe estek. A balatoni copepoditok ($) fejlődése 21 °C alatti átlaghőmérsékleten hosszabb, 23 °C-nál rövidebb volt, mint Vijverberg egyenlete alapján válható. Az Acanthocyclops robustus limnetica forma csak melegvízi időszakban szaporodott, fejlődött a Balatonban. 14 °C-nál alacsonyabb hőmérsékleten tenyészetben elpusztult, a tó nyílt vizéből pedig eltűnt. A Tjeukemeer-tóban viszont a törzsalak 2—22 °C-nál egyaránt szaporodott (Vijverberg, 1977). A különbség, feltehetőleg azokkal az eltérésekkel indokolható, melyek alapján az ökológiai rassz elkülöníthető a törzsalaktól (Petkovski, 1975). Az A. robostus f. limnetica aduit példányai ugyanúgy májusban jelentek meg a Balaton nyílt vizében, mint ezt a törzsalakra vonatkozóan Einsle (1977) a Bodensee-Obersee-ben leírta, ő 5 generációt tudott elkülöníteni, a Balatonban viszont 7 generáció fejlődött ki. E különbség, valószínűleg a két tó közötti hőmérséklet-eltéréssel indokolható. A Mesocyclops leuckarti a Balatonban, de más tavakban is (Smyly, 1961; Einsle, 1968; Mittelholzer, 1970; Gulyás, 1980; Vijverberg és Richter, 1982) képes tág hőmérsékleti határokat elviselni. Ezt bizonyítja az aduit példányok kora tavaszi megjelenése, valamint az inaktív diapauza késői kezdete is. Einsle (1968) a nauplius fejlődés alsó hőmérsékleti határát 8 °C-ban állapította meg, és télen is aktívan mozgó példányokról számolt be a Bodeni-tóban. A balatoni copepodit lárvák 10 °C alatti átlagos vízhőmérsékletnél aktív diapauza állapotba kerültek, azonban csak a tó befagyása után több héttel váltak inaktívvá. A nauplius fejlődés az őszi generációnál (16,6— 19,2 °C-on) 4,5 nap volt, 4 ill. 2 nappal rövidebb, mint amit Vijverberg (1980) 15 vagy 20 °C-on mért laboratóriumban. A copepoditok fejlődésének időtartama 17—19 °C-on lassú volt, Vijverberg 15 °C-on mért értéke közelébe esett. Az őszi generáció copepoditjai I—

III. stádiumban közel azonos sebességgel fejlődtek, a IV—V. cop. stádium hosszabb ideig tartott. Ez ellentétes Vijverberg és Richter (1982) megfigyelésével, akik a M. leuckarti laboratóriumi tenyésztése során isochron fejlődésről számoltak be. A két generáció vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy a balatoni M. leuckarti lárvák fejlődése a hőmérséklet függvényében jól leírható Vijverberg egyenletével (1980). 5. Összefoglalás A Balaton mezo-eutróf tihanyi vízterületén 3 Cyclops faj él, a hideg vízkedvelő Cyclops vicinus Uljanin, a nyáron tömeges Mesocyclops leuckarti (

ClausJ és a 80-as években elszaporodott Acanthocyclops robustus f. limnetica Petkovski. E fajok fejlődését vizsgálták a tóba visszasüllyesztett edényekben természetes táplálékkészlet alkalmazása mellett. Mindhárom fajnál a hím példányok kifejlődésének időtartama rövidebb volt, mint a nőstényeké; a copepodit stádiumok közül a leghosszabb ideig az ivaréretté alakulás előtti lárvaállapot (cop. V.) tartott. A C. vicinus-nak évente 3 generációja fejlődött ki, tavasszal (42 + 14,4 nap alatt), ősszel (50,2 + + 11,4 nap alatt) és télen (111+6 nap alatt). Az őszi generáció lassabban fejlődött, mint a tavaszi, annak ellenére, hogy a hőmérséklet ősszel volt magasabb. Azok a naupliusok, melyekből hímek lettek, gyorsabban fejlődtek, mint amelyekből nőstények alakultak. Télen jelentősen lassúbb volt a naupliusok fejlődése, mint a copepoditokó. A balatoni lárvák fejlődése 15 °C átlag hőmérsékletig gyorsabb, vagy azonos mértékű, magasabb hőmérsékleten jelentősen lassúbb volt, mint amit Vijverberg (1980) megállapított. A tavaszi generáció IV. stádiumú copepoditjainak 4—90%-a került diapauza állapotba május végén, június elején, mikor iszapszemcsékből álló burok képződött a cephalothorax-on. Az A. robustus f. limnetica petés nőstényei tavasszal, 16 °C átlag hőmérsékletű vízben jelentek meg. Szeptember 10-ig átlagosan kéthetes időközökben 7 generáció követte egymást. A VIII. generáció tagjai nauplius lárvaként psuztultak el a 14 °C-ra lehűlt vízben. A tenyészidőben a petezsákok átlagosan 3,5 naponként jelentek meg a nőstényeken, az embrionális fejlődés 1,5—2,5 napot vett igénybe. A nauplius lárvák minden generációban gyorsabban fejlődtek, mint a copepoditok. A lárvák a kisebb hőmérséklet-változásra is érzékenyen reagáltak fejlődésük leállításával, vagy gyorsításával. Inaktív diapauza állapotot nem tudtunk megfigyelni. A M. leuckarti őszi generációjának fejlődési ideje átlagosan 16 nap volt, a naupliusok gyorsabban