Hidrológiai Közlöny 1986 (66. évfolyam)
6. szám - Csanády Mihály–Kárpáti Zoltán: Ivóvíz szennyeződés ép csőfalon keresztül
358 "HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1906. 66. ÉVF., 6. SZAM szennyezett talajban ez lehetővé teszi, hogy a hibátlan, ép csőfalon keresztül is szennyeződhet a víz. Ennek a veszélye akkor jelentős, ha kis átmérőjű a cső (nagy a fajlagos felület), és a víz áramlási sebessége nem nagy, illetve időnként pang a víz a csőben. A polietilén csőnek számos előnye van. Könnyű szállítani, fektetni. Kevésbé törékeny, mint a pvc vagy azbesztcement cső. Nem korrodálódik; savaknak, lúgoknak ellenáll; káros vagy kellemetlen anyagok nem oldódnak ki belőle. A cső anyaga egészségügyileg engedélyezett ivóvízellátásban való felhasználásra. Felmerül, hogy az észlelt jelenség alapján nem kell-e az engedélyt visszavonni; hiszen hasonló eset máshol is megismétlődhet. A szennyezés bekövetkezését az okozta, hogy a talaj rendkívül erősen szennyezett volt. Lakóterületen, de egyáltalán a környezetben nem volna szabad előfordulnia ilyen szennyezettségnek. Az ivóvíz vezeték anyagával szemben olyan követelményt általában nem kell támasztani, hogy szerves oldószer hatásának tartósan álljon ellen, hiszen szennyezett talajba nem szabad vízvezetéket fektetni. Olyan példa már fordult elő, ahol ipari hulladékkal erősen szennyezett talajba kellett vízvezetéket fektetni. A szennyezés megelőzésére 2—2 m széles sávon, a cső alatt 0,5 m mélyen is talajcserét hajtottak végre, a kérdéses szakaszt drénezték, és a szivárgó hálózat végét figyelőaknán keresztül kötötték — megfelelő szintkülönbség biztosításával — csatornába. Ez a megoldás nagy valószínűséggel kiküszöböli a szennyezés lehetőségét. Nehezen előzhető meg a talaj utólagos szennyeződése ott, ahol jelentős mennyiségben dolgoznak benzinnel, ásványolaj-termékekkel, szerves oldószerekkel. Ilyen területen, tehát például üzemanyag-lefejtő és -töltő állomásokon, autószerelő és javító műhelyek, szerves oldószerekkel dolgozó vegyi üzemek területén a fentiek értelmében nem szabad poliolefin vízvezetékcsövet fektetni a talajba. (A vizsgálat polietilénre vonatkozott, de a polipropilénnél is hasonló viselkedést lehet feltételezni.) Nem lehet teljesen kizárni azt, hogy autószerelés közben olajjal, benzinnel szennyeződjék a talaj, de azt fel lehet tételezni, hogy lakóterületen (az előbbiekben említett tevékenységek kivételével) az észlelthez hasonló méretű talajszennyezés valószínűsége rendkívül kicsi. Fűtőolaj föld alatti táíolására szolgáló tartály sérülésére, korrózióból eredő kilyukadására már inkább lehet számítani, hiszen igen sok ilyen tároló van az országban. A fűtőolaj viszkozitása sokkal nagyobb a vizsgált oldószerekénél, diffúziósebessége sokkal kisebb, ezért a házi bekötővezetéken keresztül a fűtőolaj által okozható ivóvízszennyezés veszélye nem nagy. Nagyobb átmérőjű csöveknél a kisebb fajlagos felület és az állandó áramlás (ezek a csövek nem bekötővezetéknél kerülnek felhasználásra) következtében a veszély még kisebb. Gyakorlatilag kiküszöbölhető volna a veszély, ha — a fenti tilalom mellett — a kis (pl. 50 mmnél kisebb) átmérőjű csövek gyártását leállítanák, hiszen a házi bekötővezetékeknél csak ilyen átmérőjű csövek alkalmazása jön szóba. Hátrány volna persze, hogy ekkor belső szerelésnél (ahol ilyen szennyezés veszélye nem áll fenn) sem használhatnák a poliolefin csöveket; továbbá nehézség lépne fel az eltérő anyagú csövek kötésénél, hiszen a kötési technológia az anyagtól függ. A döntéshez mintezt mérlegelni kell. Az észlelt és részletesen vizsgált szennyezés olyan lehetőségre hívja fel a figyelmet, amilyennel eddig nem számoltunk. Műanyag (polietilén) cső használatakor ép csőfalon keresztül is szennyeződhet a csőben lévő víz, ha a cső szerves oldószerrel erősen szennyezett talajban fekszik. Ha erre a lehetőségre számítunk, a megelőzés érdekében is tudunk lépéseket tenni. IRODALOM Alföldi L. (1981): A felszín alatti vizek olajszennyeződósének problémái. Hidrol. Közi. 61, 3: 115—121. Csanády M., Oláhné D. É. (1985): Kromátos talajvízszennyezés nyomonkövetése — 17 éven keresztül. Hidrol. Közi.'65, 3: 147—150. DeWalle, F. B., Schaff, R. M., Hatlen, J. B. (1980): Well water deterioration in Central Pierce Conty, J. A WW A 72, 9: 533—536. Erdélyi M. (1980): Felszín alatti vizeink ós szennyeződésük kérdése. Földrajzi Értesítő XXIX, 2—3: 193—216. Gass, T. E. (1980): Synthetic organic compounds in ground water. Water Well J. 34, 12: 28—29. Héthársi J. (1981): Havarijnó zhorsenie okosti vod na Slovensku v. r. 1976—80 (A vízminőség haváriajellegű romlása Szlovákiában 1976—80-ban), Vodohosp. Spravodajca, 24, 11: 398—400. Juhász J. (1983): A felszín alatti vizek szennyeződése. Magyar Vízgazdálkodás, 2: 4—5. Pásztó P. (1980): Olajszennyeződés mozgása a talajban. Magyar Vízgazdálkodás, 11—12: 48—49. Petura, J. C. (1981): Trichloroethylene and methyl chloroform in groundwater, J. AW WA 73, 4: 200—204. Sontheimer, H., Cornel, P. et al. (1982): Grundwasserverunreinigungen — Bedrohung für die öffentliche Wasserversorgung? Gas u. Wasserf., 123, 11: 521—530. Varga P., Szili J-né, Szász I. (1982): A vízvédelmi szakhatósági feladatokhoz szükséges jellemző vízminőség meghatározása a váci felszín alatti szennyezés kapcsán. Magyar Hidr. Társ. III. Orsz. Vándorgyűlés, Debrecen-, III. köt. 260—270. WHO Working Group, (1980): Toxicological appraisal of halogenated aromatic compounds following groundwater, pollution, Report, Copenhagen. WHO Working Group, (1984): River Bankwell Filtration for Potable Water Supply, Report ICP/CWg 002 (m03), Copenhagen. Kézirat beérkezett: 1986. október 23. Átdolgozás beérkezett: 1987. január 23. Közlésre elfogadva: 1987. február 10.