Hidrológiai Közlöny 1986 (66. évfolyam)
6. szám - Heinz Schiller: A Duna-medence Hidrológiai Monográfiája
SCHILLEf?, H.: A Duna-medence Hidrológiai Monográfiája 309 4.3 Vízhozamok A Monográfia 2. részében található táblázatok a kiválasztott vízmérce-szelvények mindegyikére és a közös 40 éves (vagy kényszerűségből annál rövidebb) észlelési időszakra tartalmazzák a különböző átlagos tartósságú vízhozamokat, az egyes évek és hónapok közepes, legkisebb és legnagyobb vízhozamait, valamint az évi és havi középvízhozamok 1-től 99%-os előfordulási valószínűségi értékeit. Mind a havi, mind az évi vízhozamok sorozataira közlik a statisztikai paraméterek (a standard szórás, a C„ variációs tényező és a C, aszimmetria-tényező értékét, ami megkönnyíti az olvasó további vizsgálatait. A Monográfia összeállítói fontos feladatuknak tekintették, hogy az egyes 'vízmérceszelvények vízhozam-viszonyait szemléletesen és egymással összehasonlító módon mutassák be (1. táblázat). E célra a sokévi fajlagos lefolyást (l-s _ 1 -km2) és különböző dimenziómentes viszonyszámokat alkalmaztak (pl. a Pardé-mutatóként ismert KÖQ t: : KÖQ viszonyszámot, ahol KÖQ t az i-edik hónap sokévi középvízhozama; a KNQ: KÖQ, a KQ X0 0 : : KÖQ viszonyszámot, normált vízhozamtartóssági görbéket stb.), amelyeket nagyszámú táblázat és ábra szemléltet. 4.4 Átlagos lefolyást viszonyok 4.4.1 A vízhozamok és a fajlagos lefolyás értékeinek változása a Duna mentén A lefolyási viszonyoknak egy folyó hossza mentén való változását jól szemlélteti a hidrológiai hossz-szelvény (Kresser, Lászlóffy, 1964). A 3. ábra: a Dunának a közös észlelési időszak adatai alapján előállított hidrológiai hossz-szelvénye, az általában használatos alapvető jellemzők feltüntetésével. A hossz-szelvényben ezeken kívül még számos fontos jellemzőt (pl. különböző valószínűségű vízhozamokat és fajlagos lefolyásokat, kiválasztott konkrét kis- és nagy vízi események vízhozamait, különböző hidrológiai viszonyszámokat) is fel lehetne tüntetni. A forrás és a torkolat között elhelyezkedő részvízgyűjtők nagyon változó mértékben járulnak hozzá a Duna vízhozamához. A lefolyásban szegény és gazdag régiókról a 2. táblázat ad áttekintést. A táblázatból kitűnik, hogy a Duna vízhozamának java része vízgyűjtőjének hegyvidéki területeiről származik. A Duna felső szakaszának vízjárását főként az Alpokból érkező nagy lefolyások határozzák meg; a legnagyobb hatása az Inn folyónak van. A vízgyűjtő alpesi és hozzá csatlakozó hegylábi részének területe kereken 148 000 km 2, vagyis a 817 000 km 2 kiterjedésű Duna-medence területének 17%-a (ebből Duna-vízgyűjtő a Morava-torkolatig 106 000 km 2 és a Dráva vízgyűjtője 42 000 km 2), a róla érkező sokévi közép vízhozam kereken 2500m 3-s _ 1 (vagyis 17 l-s _ 1-km2), ami a Fekete-tengerbe jutó 6857 m 3 -s _ 1-nyi középvízhozam 38 %-a. A Duna-medence középső szakaszát dél felől lezáró Dinári-hegység ós Boszniai-Szerbiai hegység, 3. ábra. A Duna hidrológiai hossz-szelvénye 2. tábláza A Duna-inedence részvízgyűjtőinek sokévi fajlagos lefolyás-értékei Sokévi Vízgyűjtő • Középfajlagos Részvízgyűjtő neve terület* A vízhozam KÖQ lefolyás Köq km 2 m 3 -s — 1 1 s^ 1• km-» Duna az Inn-torokig 51,600 679 13,1 Inn 27,000 742 27,4 Duna az Inn-torok alatt 78,600 1421 18,1 Közbenső vízgyűjtő a Morvatorokig 27,700 388 14,0 Duna a Morva-torokig 106,300 1909 18,0 Közbenső vízgyűjtő a Drávatorokig 112,100 530 4,7 Ebből Morava 27,600 124 4,5 Duna a Dráva-torokig 218,400 2439 11,2 Közbenső vízgyűjtő a Vaskapuig 361,000 3374 9,3 Ebből Dráva 41,800 577 13,8 Tisza 158,200 888 5,6 Száva 94,800 1445 15,2 V. Morva 38,200 292 7,7 Duna a Vaskapunál 579,400 5813 10,2 Közbenső vízgyűjtő a fekete-tengeri torkolatig 237,600 1044 4,4 Ebből Olt 24,800 184 7,4 Szeret 45,400 226 5,0 Duna a Fekete-tengernél 817,000 6857 8,4 *) Száz km 2-re kerekített értékek
