Hidrológiai Közlöny 1986 (66. évfolyam)

4-5. szám - Benedek Pál: A Duna vízminőségéről

204 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1986. 66. [ÉVFOLYAM 3. SZAM b) Optimalizálni kell az egyes vízminőségi komponenseknél a mintavételi gyakoriságot is. Itt az évszakok játszanak szerepet, főleg, ahol a mikrobiológiai tevékenységre kell tekintettel lenni. c) A hidrobiológiái vizsgálatok rendszerét — összhangban a kémiai, fizikai, higiénés vizsgálatokkal — több érdekelt intézménnyel kooperációban egységesen kell meghatározni, mind a víztérben, mind a fenékiszapban. Az akkori Projekt ajánlásainak gyakorlati megvalósítása — igen lassan — folyamatban van ugyan (hivatkozunk itt a legújabb OVH Műszaki Irányelvekre, OVH 1985), de még nagyon sok tennivaló akad. Nyilvánvaló, hogy rutinszerűen, törzshálózati mintavételi helyeken gyűjtött adatok mellé célvizsgálatok során gyűjtött információkra van szükség. Különösen áll ez a fenékiszap-vizsgálatokra és egyes hidrobiológiái problémákra. Említettük a parti szűrésű vízellátásnál, hogy milyen nagy jelentőségű a folyóvíz és a környező talajvíz kapcsolatának megismerése. Ez utóbbi önmagában is számos fizikai, kémiai és mikrobiológiai összefüggés megismerését követeli. Láttuk fentebb azt is, hogy ilyen nagy nemzetközi folyamnál sűrűn előfordulnak a balesetekből fakadó, véletlenszerű szennyezések. Ezek megbízható előrejelzési és elhárítási rendszere nélkülözhetetlen. Mindebből következik, hogy a monitoring csak a vízminőség-szabályozás többi elemével szerves összefüggésben lehet hatékony. A vízminősógszabályozási tevékenység „alfája ós ómegája" viszont a helyes célkitűzés. Ezért néhány gondolatot ehhez is hadd fűzzünk. A jelenlegi vízminőség-szabályozásigyakorlatban a felszíni víz, esetünkben a Duna vízminőségét egy adott „osztályozási rendszerben" jellemezzük (Vízügyi Ágazati Szabvány, 1983). Az önkényesen választott határértékek (szintén önkényesen összeválogatott minőségi paraméterek halmazában) egy-egy minőségi osztályt határoznak meg. (A vízminőség-szabályozási cél előírt osztályba tartozás biztosítása.) A probléma ott jelentkezik, hogy a minőségi (kémiai, fizikai és biológiai) paraméterek köre nem tartalmazza a szerves mikroszennyezők jó részét. Ez nem magyar, hanem nemzetközi probléma! Meg kellene próbálni összefoglalni a fontosabb csoportokat 1—1 csoport paraméterben (angolul „lump parameter"), mint például: „klórozott szénhidrogének", „trihalometánok" stb. A biológiai vízminősítés sem tudja az ökológiai viszonyokat krónikus hatások révén támadó és a vízben mikrogrammnyi koncentrációban jelenlévő kémiai szennyezőket figyelembe venni. Az elmondottak azonban csak az egyik „bajt" jelentik. Nagy hiányossága a jelenlegi nemzetközi vízminőségi jellemzésnek, illetve az egész „klaszszikus" vízminőség-szabályozási gyakorlatnak, hogy alebegő anyag összetételét egyáltalán nem veszi figyelembe. A mikroszennyezők zöme pedig, amint fentebb mondottuk, kifejezetten a lebegő anyaghoz kötődik. A kiülepedés helyén a szennyezett lebegő anyag felborítja, megmérgezi, de legalábbis átalakítja a benthosz élővilágát. Árvíz idején a fenékiszap felkavarodhat és tovább vándorolhat, amire „sok" vizsgálati eredményünk van (Literáthy, 1982). A benthosz lokális fertőzése tehát tovább terjedhet a folyó teljes hosszában. Mindez kisebb vízfolyásokon is probléma, de ez olyan nagy folyamban, mint a Duna, még bonyolultabb a már említett csóvaképzés, az összetett transzportfolyamatok következtében. A jelenlegi technológiai lehetőségeink és főleg gazdasági adottságaink mellett, az egészséges ivóvíz csakis „jó" minőségű nyersvízből biztosítható. Ugyanakkor a folyam ökológiai viszonyait is pozitívan befolyásolja az ivóvízellátás szempontjából meghatározott feltétel rendszer. Ugyanez elmondható a folyam egyéb vízhasználatára is, elsősorban a rekreáció, az öntözés és halászat igényeire. A kérdés az, hogy milyen kritériumok szerint ítéljük „jó" minőségűnek a nyers Duna-vizet. Sajnos épp erre nehéz tömör választ adni és ennek fejtegetésére itt most nincs mód, de feltétlenül abból kell kiindulnunk, hogy a jelenlegi víztisztítási technológia milyen emberi egészségre káros szennyezőket képes egyáltalán vagy viszonylag gazdaságos módon eltávolítani a nyersvízből. Különösen vonatkozik ez a szerves mikroszennyezőkre (Benedek, Bulkai, 1981). Fentiekből következik, hogy célunkat az ivóvízellátás követelményei határozzák meg és emiatt két irányban kell fejlesszük adunaivízminőség-szabályozás elvi alapjait. Egyfelől a mikroszennyezők jellemzőinek kidolgozása és főleg ezek egyszerű detektálási módszerei tekintetében, másfelől az elsősorban ivóvízhasználat alapulvételével meghatározott szabályozási célkitűzés gyakorlati realizálása révén. Egy olyan nemzetközi folyam, mint a Duna, mely 8 államban szolgál jelentős nyersvízkészletként az ivóvíztermeléshez, nem tűr meg átmeneti vízminőségromlást sem. Mivel ez igen súlyos gazdasági konzekvenciákkal jár, szükséges, hogy az előírt minőséget biztosító beavatkozásokat igen hatékonyan és nemzetközi összefogással oldjuk meg. Köszönet nyilvánítás A VITUKI Vízminőségvódelmi Intézetben dolgozó volt munkatársaim, különösen Dr. Hock Béla, Dr. Homonnay András ós László Ferenc tanácsaikkal sokat segítettek az anyag összeállításában ós végső formába öntésében. Fogadják köszönetemet. Irodalom Bartalis, É. T. (1984): Biologische Wassergüte der Donaustrecke Rajka-Nagymaros. 24. Arbeitstagung der IAD. Szentendre Ungarn I. 203—206. Benedek, P., Literáthy, P., Jolánkai, G., László, F. (1976) : A magyar Duna-szakasz néhány vízminőségi problémája. Hidr. Közi. 2. sz. Benedek, P., Literáthy, P., Somlyódy, L. (1977): Monitoring and modelling efforts on a large international river (Danube). IAWPR Specialized Conference on River Basin Management, Essen. Benedek, P., Literáthy, P., szerk. (1979,): Vízminőségszabályozás a környezetvédelemben. Műszaki Könyvkiadó, Budapest Benedek, P., Hock, B., Papp, F. (1980): Specific