Hidrológiai Közlöny 1985 (65. évfolyam)
3. szám - Dr. Oroszlány István†
I HI DR OL ÓGIAI K ÖZ L ÖNY 65. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 129—192 oldal Budapest, 1985. május-június Dr. Oroszlány István okleveles mérnök, nyugalmazott egyetemi tanár eltávozott körünkből. A bír mélyen megrendítette nemcsak közvetlen munkatársait, de mindazokat, akik ismerték, tisztelték, szerették, az egész vízügyi és mezőgazdasági társadalmat. 1914. július 14-én született Marosvásárhelyen. 1938ban a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett okleveles mérnöki diplomát, s azonnal a mezőgazdasági vízgazdálkodásban kezdett dolgozni, amelynek később egész életét szentelte. Először az Országos Öntözésügyi Hivatalban dolgozott, öntözőtelepeket szervezett, épített, de már ekkor, kezdő fiatal mérnök korában is figyelemmel fordult a fejlesztés, a kutatás, az új megismerése és gyakorlatba vitele felé. Egyik első publikációja már ezekben az években a szennyvíz mezőgazdasági hasznosításával foglalkozott, olyan kérdésekkel, melyeknek megoldása napjaink egyik fő problémája. A háborús megpróbáltatásokat követően, a felszabadulás után különböző vezető beosztásokban irányította a háború okozta károk helyreállítását. Ezután több tudományos,- illetve kutatásszervezési feladatot kapott: a 40-es évek második felében a Növénytermesztési- és Növénytiemesítési Kutató Intézet megalakulásakor megszervezte annak Öntözési Osztályát, 1950-ben megbízást kapott a létesítendő Öntözési és Talajjavítási Kutató Tntézet (ÖTKI, később Öli KI, illetve — jelenleg — ÖKI, Szarvas) Öntözési Osztályának, majd az Intézet fejlesztése során a Kultúrtechnikai Osztályának megszervezésére és irányítására. Kutatóintézeti évei alatt számos kutatási témát indított el, országos, sőt a határokon is átlépő szakmai hírnevet szerzett, a mezőgazdasági vízgazdálkodás vezető egyéniségévé vált. Példát teremtett arra, hogyan kell felülemelkedni az egyoldalú szakmai szemléleten, az ágazati érdekeken, személyében, s az általa létrehozott iskolában a közös cél érdekében ötvöződtek a műszaki-vízgazdálkodási és mezőgazdasági termelési érdekek és ez ma is élő szemléletté alakult. Tudományos munkássága ezekben az években az öntözés nagyüzemi formáinak kidolgozására összpontosult. Nevéhez fűződik az ideiglenes csatornás nagyüzemi öntözési eljárás kidolgozása, a barázdás és sávos öntözés elméleti és gyakorlati alapjainak hazai fejlesztése és elterjesztése;, de maradandót alkotott az esőztető öntözés hazai vizsgálatában, a módszer fejlesztéséhet!, az öntözés műszaki hatásfokának elméleti kidolgozásában és több más, az öntözés hazai tudományában művelt kérdésben. 1958-ban meghívták az Agrártudományi Egyetemre, hogy vezesse a Földméréstani- és Kultúrtechnikai Tanszéket. Belépésével vált a tanszék tudományos műhellyé, s a tanszék oktató munkája is a kor színvonalára emelkedett. A mezőgazdasági mérnökképzés korszerűsítése keretében kidolgozta a mezőgazdasági vízgazdálkodás tananyagát a mezőgazdasági nagyüzemek új igényeinek megfelelő modern szemlélettel. „Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban" című tankönyve szakmai körökben általános elismerést keltett. A tanszéken kutató- és szakmai munkája kiszélesedett. A kor igényeit felismerve dolgozott a komplex mezőgazdasági vízgazdálkodási szemlélet kialakításán, a vízháztartás-szabályozás elvének elfogadtatásáért. Széles körű kutatómunkát kezdett meg és teljesített ki a mezőgazdasági vízrendezés területén, sohasem szakítva meg élő kapcsolatát a gyakorlattal. A mezőgazdasági tudományok doktoraként rendkívüli aktivitással dolgozott a Tudományos Minősítő Bizottságtól kapott feladatokon, az MTA bizottságaiban, állandó szakértője volt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak a távlati koncepciók kidolgozásában, de ott volt szinte valamennyi probléma megoldására irányuló törekvéseknél, mind az OVH, mind a MÉM szakértőjeként az érintkező szakterületeken. Egyik utolsó munkája a VGI-ben a vízgazdálkodási keretterv korszerűsítésében való közreműködés volt. 1974-ben nyugállományba vonulásával nem szűnt, meg aktív munkása lennie a magyar vízgazdálkodásnak. Mind a Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszéken, mind a Vízgazdálkodási Intézetben, az országos szakmai fórumokon számítottak óriási tapasztalatára, rendkívüli munkabírására, nemzetközi áttekintő képességére. Szinte élete utolsó pillanatáig dolgozott, a tőle megszokott, önzetlenséggel adta tanácsait, mindig az egész nemzetben, a nemzet javára gondolkodva. 1955-ben lépett be a Magyar Hidrológiai Társaságba, s ettől kezdve mindent megtett, hogy előre vigye a társasági munkát: szervezett, irányított, előadásai eseményszámba mentek, mindig nagy érdeklődést keltettek, mert mindig volt valami új, valami eredeti az elgondolásaiban. 1971-től haláláig tagja volt a "Vízrendezési, Árvízmentesítési és Öntözési Szakosztály, később a Mezőgazdasági vízgazdálkodási Szakosztály vezetőségének, hosszú időn át a Hidrológiai Közlöny Szerkesztő Bizottságának, 1968—1975 között betöltötte a Cl KG Magyar Nemzeti Bizottsága Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakcsoportjának elnöki tisztét. Munkásságát, több állami kitüntetés mellett, a Magyar Hidrológiai Társaság a Bogdánfy Emlékéremmel (1958), a Vásárhelyi l'ál Díjjal (1974) és végül Tiszteleti tagsággal (1981) ismerte el. Oroszlány István professzor intuitív mérnök volt, eredeti egyéniség, tele koncepcióval, az új felismerésének készségével, jobbító szándékkal. Embersége, közismert szerénysége, közvetlensége, kimeríthetetlen segítőkészsége, mindenre kiterjedő figyelme példát mutat nekünk. Életműve a magyar vízgazdálkodásban, a tanítványok és munkatársak teljesítményeiben tovább él. Emlékét megőrizzük! I)U. 0K0SZLÄNY ISTVÁN 1914—1984
