Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)

1. szám - Könyvismertetés

Dóka K.: A vízépítő mérnökképzés és az egyetem egyik legkiválóbb oktatója lett. 1045 után a felsőoktatás jelentős fejlődésnek indult, ami megmutatkozott a mérnökképzés fellendülésében is. Megnőtt a vízügyi oktatás fontossága és a pálya az 1960-as évektől mind vonzóbbá vált. Mivel az egyetem a jövő számára képez szakembereket, az utolsó évtizedek oktatási elveinek és azok gyakorlati végrehajtásának értékelése is a jövő feladata. 200 évvel ezelőtt a vízügyi mérnökképzés megszervezését a gazdasági-műszaki fejlődés tette szükségessé. Színvonalát és szerkezetét azonban az ország helyzete, az ipar, mezőgazdaság, bányászat, vízépítés és egyéb területek szakemberigénye a későbbiek folyamán is meghatározta. Bár az elmúlt két évszázadban a képzés formája többször változott, az alapvető cél ugyanaz maradt: magasszintű elméleti tudás elsajátítása mellett olyan gyakorlati szakembereket képezni, akik irányító munkájukkal, kezdeményező készségükkel nemcsak végrehajtják a rájuk bízott feladatokat, hanem alkalmazkodni tudnak a lehetőségekhez, és szolgálják a technikai haladás ügyét. IRODALOM [1] A Budapesti Műszaki Egyetem 200 éve 1782—1982. (Szerk.: Szabadváry F.) Periodica Polytechnika. BME Bp. 1982. (Bevezető tanulmány, 9—54). [2] Dóka K.: A vízügyi szakigazgatás fejlődése I. rész. (1772—1867) Vízügyi Közlemények, LX1V. évf. 1982. 4. sz 515—529. [3] Fodor F.: Az Institutum Geometricum. Az Egyetem Bölcsészeti karán 1782-től 1850-ig fennállott mérnöki intézet. BME Műszaki Tudománytörténeti Kiadványok, 5. SZ. Bp. 1955. [4] Hodinka L.—Károlyi Zs.— Végit F.: A Budapesti Műszaki Egyetem történetének bibliográfiája I—-II. BME Műszaki Tudománytörténeti Kiadványok 20. sz. Bp. 1970. [5] Keszei P.: A BME településtörténete. Bp. 1971. [6] Salamin P.: A vízügyi felső- és középfokú oktatás 200 év távlatában. Magyar Vízgazdálkodás, 1982. 3. sz. 19—20. és 4. sz. 20—21. [ 7] Salamin P. : 200 év távlatában. (Összefoglaló a felsőfokú vízgazdálkodási intézmények oktatóiról.) Hidrológiai Tájékoztató, 1982. október, 4—6. [8] Szabadváry F.: A Budapesti Műszaki Egyetem bicentenáriuma. Népszabadság, 1982. okt. 9., 11. [9] Szögi L.: Mérnökképző Intézet a Bölcsészeti Karon 1Í82—1850. Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből, 5. sz. Bp. 1980. [10] Szögi L.: A Budapesti Műszaki Egvetem Levéltára. Repertórium 1846— 1960 (1967—). BME Műszaki Tudománytörténeti Kiadványok, 24. sz. Bp. 1975. [11 ] Zelovich K.: A m. kir. József Műegyetem és a hazai technikai felsőoktatás története. Bp. 1922. Straskraba, M.—fínauck, A.: Aquatisclie Ökosysteme. — Modellierung und Simulation. — VEB Gustav Fischer Verlag Jena, 1983. 279 oldalon 154 ábrával és 56 tabellával. — Ara vászonkötésben 58,—- M. Az utóbbi esztendőkben évről évre egyre gyakrabban hallhatunk, olvashatunk a hazai és külföldi szaklapokban, tudományos könyvekben, de a napi sajtóban is az ökológiáról. Nem csupán a szakemberek foglalkozna vele, hanem megtaláljuk az ökológia szóhasználatát a politikusok, közgazdászok, környezetvédők, várostervezők, írók megnyilatkozásaiban is. Sajnálatos, hogy nem mindegyikük beszél azonos nyelven. Az ökológia a biológiai tudományokon belül kialakítR önálló tudományág. Amint azt dr. Dévai György, a biológiai tudományok kandidátusa a tihanyi XXV. Hidrobiológus Napokon tartott előadásában kifejtette, klasszikus értelmezés szerint az ökológia az élővilág és élettelen környezete közötti kölcsönhatásokkal foglalkozik, magában foglalva az élő szervezetek és az elpusztultak egymásra hatását is. Mások az ember és a bioszféra kapcsolatainak tapasztalati ismeretét helyezik előtérbe. Vannak, akik világtudománynak gondolják, amely majd elvezethet a háborúk nélküli földi élet megvalósítására. Dévai szerint — amelyet egyre többen vallanak -— ,,. . .az ökológia a biológiához s azon belül is az egyedfölötti (szupraindividuális) szerveződési szintek törvényszerűségeivel foglalkozó tudományhoz, a szünbiológiához tartozó egyik tudományág". Továbbá: „...ökológiáról csupán akkor szabad beszélni, ha a vizsgálatok az élőlények tér-időbeli tömegeloszlási viszonyaira irányulnak, mégpedig úgy, hogy a cél a tényleges okok (a „kényszerföltételek") föltárása. Ezt pedig csak akkor valósíthatjuk meg sikeresen, ha a kívülről ható környezeti és a belülről fogadó tűrőképességi tényezők direkt összekapcsoltságát elsődlegesnek •>s meghatározónak tekintjük". Mindezek előre bocsátása után örömmel kell üdvözölnünk minden olyan kezdeményezést, amely ennek a fontos, alapvető tudományágnak beható, korszerű taglalását tárja elénk. A fogalmak tisztázása, a korszerű ismeretek összefoglalása terén hazánk sem maradt el, hiszen 1981-ben jelent meg kilenc tagú szerzői együttes közreműködésével a Növényföldrajz, társulástan és ökológia c. egyetemi ós főiskolai tankönyv. Strakraba és Gnauck könyve természetszerűen mélyebbre hatol, hiszen csupán a vízi ökoszisztémákról, azok modellezéséről és szimulációjáról szól. A matematikai-kibernetikai modellezés elméleti alapjainak az ismertetésén kívül megtárgyalják az általuk kifejlesztett és a szakirodalomból megismert modelleket, tekintettel az ökológiai-elméleti és a vízgazdálkodás gyakorlati vonatkozásaira. Kitérnek az anyagforgalmazásra, az elsődleges és a másodlagos termelésre, az oxigénellátásra, a tápanyagdúsulásra az állóvizekben, dúsítókban és a folyóvizekben. Az utolsó fejezetben a modellezés elméleti továbbfejlesztésének lehetőségeiről írnak, továbbá egy ökoszisztéma-elmélet matematikai-kibernetikai és termodinamikai megalapozásáról olvashatunk. A könyv oldalszáma nem tükrözi eléggé azt a hatalmas munkát, amelyet a szerzők végeztek 782 szakcikk, könyv földolgozásával, valamint saját elgondolásaik, kutatásaik beépítésével. A könyv legelején, a fedőlapon és a következő oldalon rövidítéseket, a szimbolikákat közlik. Az előszón kívül 14 fejezetben taglalják a témát világosan, kitűnően és szépen illusztrálva. Az utolsó két fejezet irodalomfölsorolás és mutató. Sajnálatos, hogy az idézett művek közül csupán egyetlen magyar található: Jolánkai— Szöllósi—Nagy tanulmánya. A könyv nagy segítséget jelent az oktatásban (előadók, hallgatók). Érdeklődésre számíthat a hidrobiológiával, hidromechanikával, botanikával, mikrobiológiával, algológiával, vízgazdálkodással, vízszennyeződéssel, kibernetikával, rendszeranalízissel, matematikával, hidrológiával, hidrofizikával ós természetesen az ökológiáyal foglalkozók körében. Dr. Hortobágyi Tibor