Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)
6. szám - Domokos Miklós: Elvi vízforgalmi modell a Kis-Balaton védőrendszer felső tározójára
Domokos M.: Elvi üizforgalmi modell Hidrológiai Közlöny 1984. 6. sz. 347. a négy legnagyobb mellókvízfolyás: a Kiskomáromi csatorna, a Zala-Somogyi határárok, a Gyöngyös patak és a Marótvölgyi csatorna nyomvonalára összpontosítva képzelem. (Ezek vízgyűjtőinek összterülete 867 km 2,vagyis a két Zala-határszelvény közötti 1090 km 2-nyi teljes vízgyűjtőterület kereken 80%-a.) Úgy számolok tehát, mintha a nagyobb csatornák nemcsak saját vízgyűjtőik, hanem az azokkal szomszédos kisebb vízgyűjtők - tehát egyegy képzelt „bővített vízgyűjtő" :— lefolyását is befogadnák és a Zalába szállítanák (4. ábra), b) Felteszem, hogy a két Zala-határszelvény közötti az átlagos levonulási idő figyelembevételével számított vízhozamnövekmény mindennap ugyanolyan arány szerint oszlik meg a négy tápláló vízfolyás bővített vízgyűjtője között. (Az utóbbi feltevés nyilvánvalóan sokkal durvább közelítést jelent, mint az a) alatti, de véleményem szerint a modellezés szempontjából még elfogadható közelítést je/ lent.) 6.2 A számítás módszerei A 6.1 szakasz feltevései a következő alakban foglalhatók össze: QK : Q/s • QQYM • Q=XK : Xzs : XGY : XM (16) XK + Xzs + Xfj Y + XM = ] ahol Qu a Kiskomáromi csatorna, Qzs a Zala-Somogyi határárok, QOY a Gyöngyös patak és Q M a Marótvölgyi csatorna vízszállítása ugyanabban a tetszőleges hossziiságú időegységben (m 3/ időegység), XK, XZS, XQY és XM pedig a megfelelő — kiszámítandó — vízszállítási arányszám. A A-arányszámokat a két alábbi módszer kombinációjával becsüljük. a) Egyrészt a négy vízfolyás a 4. ábra szerint bővített vízgyűjtőinek morfológiai jellemzői alapján, a spanyol hidrológiában elterjedt módszerrel. b) Másrészt a vízfolyásokon egyidejűleg észlelt árhullámok adatainak felhasználásával. Az a) módszer előnye, hogy mind a négy bővített vízgyűjtő egészének sajátosságait egységesen figyelembe veszi és egzakt módon meghatározható (ill. térképről leolvasható) morfológiai jellemzőket alkalmaz. Hátránya, hogy mért vízhozamokat mellőző tapasztalati képleteket használ. A b) módszer előnye, hogy észlelt (habár mérsékelt megbízhatóságú) vízhozamértékeket használ fel a négy vízfolyás közül háromra vonatkozóan. Hátránya, hogy a részvízgyfijtők jelentős részéről -— köztük a Gyöngyös patak teljes vízgyűjtőjéről — nincsenek észlelések, ezért ezekre továbbra is csak spekulatív módon állíthatók elő a kiegészítő információk. A (b) módszer további hátránya, hogy teljes (folyamatos) vízhozamadatsorok helyett csak kiválasztott (mórt) árhullámok adatait hasznosítja. Számításainkban a két módszer célszerű kombinációját alkalmazzuk olymódon, hogy az észlelésekből származó b) szerinti információkat az a) szerinti morfológiai módszerrel adódó eredmény finomítására használjuk fel. 6.2.1 Számítás morfológiai 'paraméterekből A bővített vízgyűjtők morfológiai paraméterei közül a következőket alkalmaztuk (Heras, 1976): a) A vízgyűjtő I c kompaktsági mutatóját: 7 o=0,28 1Ä (17) ahol P — a vízgyűjtő kerülete [km] A a vízgyűjtő területe [km 2] és b) a vízgyűjtő I v lejtőmutatóját: »-1 \L AHT-BI 1000 (18) ahol fí, — a vízgyűjtőterület két szomszédos (az i-edik és az i+l-edik) szintvonal közé eső hányada [—•]: n -1 2 Á=l, (19) i = 1 AHi— két-két szomszédos szintvonal magasságkülönbsége [m] n — a vízgyűjtő térképén található szintvonalak száma L ic IA 1,12 a vízgyűjtő „ekvivalens téglalap"-jának hosf-zabbik oldala.' A (17) és (18) szerinti morfológiai mutatók felhasználásával bármely X vízgyűjtő X' X átlagos lefolyási súlyszáma, az ismert lefolyású B vízgyűjtőt bázisnak tekintve, Heras (1976) nyomán a Q X íj IC(X) 2 I P(X) .7; l 3 hat) 3 /„(B) QD (21) összefüggéssel közelíthető (/',• nem más, mint az A és a B vízgyűjtő sokévi Q középvízhozamának hányadosa). A bővített vízgyűjtőkre vonatkozó (16) szerinti X vízszállítási arányszámokat a (21) szerinti X' lefolyási súlyszámokkal arányosnak tekintjük: XK '• X.zs '• XQY '• XM = X'K : X'zs : XQY : XM (22) Számításunkban a Kiskomáromi csatorna bővített vízgyűjtőjét tekintettük bázisvízgyűjtőnek (Ak=l). A (22) szerinti arányok meghatározása szempontjából természetesen közömbös, hogy a négy vízgyűjtő közül melyik a bázis. Az 1. táblázatban elvégzett számítások végeredményéül XK : Xzs : X O T : Am=0,36 : 0,25 : 0,22 : 0,17 (23) arányszám-sorozat adódott.
