Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)

4. szám - Varga Miklós: A vízzel való takarékos gazdálkodás és a víztisztaság fokozott védelme az 1038/1983. MT határozat tükrében

Varga M.: A vízzel való takarékos gazdálkodás Hidrológiai Közlöny 1984. 4. sz. 199 mintegy 85—90%-a csak kezelés után kerülhet felhasználásra. Az üzemelő vízművek vízbázisainak 5—7 %-a károsodott a használhatatlanság mértékéig. Az idő múlásával egyre nyilvánvalóbb, hogy fokozottan meg kell becsülnünk az értékes, jó minőségű felszín alatti vízkészleteinket. Ezzel összefüggésben néhány szempontra fel kell hívni a figyelmet: — Azok a vízelőfordulások a legkevésbé védettek, amelyek a legkedvezőbbek az ivóvízhasználatok számára. Ilyenek a felszínközeiben lévő parti szűrésű vizeink és a karsztvizek. — Nem körültekintő igénybevétel és a védelmi intézkedések elmaradása miatt sok helyen szembetűnően károsodtak a felszín alatti vizek. Egyes helyeken a túlzott igénybevétel vezetett látványos vízszintsüllyedésekre, vízkivételek tönkremeneteléhez. Máshol váratlan vízszenynyeződések tették használhatatlanná az értékes vízkészleteket. — Amikor mindezeket orvosolni kellett, megmutatkozott, hogy még az üzemelő vízbázisok környezetében sem ismertek a felszín alatti viszonyok annyira, hogy megalapozottan meg lehessen határozni a szennyeződés eredetét; még kevésbé a kiküszöbölésére alkalmas intézkedéseket, mert a vízkivételek telepítésekor nem végeztek el minden szükséges feltárást. Az üzembe helyezés óta sem végezték el mindig a környezet megfigyelését. A vízkészletek oldaláról — összefoglalóan — a jelen helyzetet úgy lehet értékelni, hogy a jó minőségű vízkészletek nagyobb hányada már igénybevételre került. Ennek következtében a víztermelési", kezelési-, elosztási létesítmények fejlesztésének, működtetésének táfórdítás- és energiaigényessége erőteljesen növekszik. Ilyen okok miatt a készlet-igény mérlegben feszültségnövekedés tapasztalható. Közelítsük meg a kérdést most a vízhasználatok oldaláról, jellegük szerint külön-külön. 3. A vízhasználatok számbavétele, prognózisa a) A lakossági vízhasználatokat a közműves vízellátás gyors ütemű fejlődése jellemzi. Jelenleg a lakosságnak mintegy 81 %-a részesül közműves vízellátásban. Az így ellátott lakások aránya 56%. Minden városban és több mint 1500 községben működik közüzemi vízmű. A városok és a kiemelt települések lakosságának vízszükségletét 50%-ban regionális, ill. térségi vízművek elégítik ki. Helyzetünket úgy lehet megítélni — e tekintetben — hogy az ország közműves vízellátása megközelíti az európai színvonal átlagát. A meglévő vízellátó-rendszer nagy átlagban, közepesen avultnak minősíthető. A létesítmények 30 %-a 60—80 éves; kb. 15—20%-a elsősorban erkölcsileg avult, 10—30 éves, és a további mintegy 50% korszerűnek, fejlesztésre alkalmasnak tekinthető. A lakóházak vezetékeit és szerelvényeit a karbantartás hiánya és az avultság egyaránt jellemzi. Az ellátás biztonsága általában kielégítő, a csúcsfogyasztási időszakban azonban néhány nagy városban és térségben, valamint üdölőterületen vízhiány mutatkozik. Országos átlagban a fajlagos vízhasználat 140 1/fő/d. Ennél az értéknél azonban figyelembe kell venni azt, hogy ez az átlagos érték részben a korszerűtlen ellátású rendszerrel biztosított 50—80 1/fő/d fogyasztásból, részben a modern, melegvízzel is ellátott lakótelepek 400 l/fő/d-t is elérő vízhasználatából tevődik össze. Ami a vízzel történő takarékosság és a közeljövő helyzetét illeti: — Jelenleg a lakossági vízdíj alacsony értéke nem serkent a takarékos vízhasználatra. Meg kell jegyezni, hogy a lakosságtól nem a vízfogyasztással összefüggő higiéniai igényeinek csökkentését várjuk. Amit joggal elvárhatunk viszont: az ésszerűtlen pazarlás megszüntetése. — 2000-re a jelenlegi 400 millió m

3-es lakossági vízszükséglet kb. 800 millió m

3-re fog növekedni és a fajlagos napi fogyasztás 200— 220 l-re becsülhető. A számok növekedése önmagában nem negatívum — hanem a társadalmi fejlődés természetes velejárója. Látni kell azonban, hogy mikor a vízellátás további fejlesztését hangsúlyozzuk, a jövőben egyre nehezebb helyzetbe fogunk kerülni. Mint ezt az Ivóvízellátási és Közegészségügyi Dekád Magyar Nemzeti Bizottsága is megállapította, a közeljövőben közel egymillió ember ellátását kell biztosítani. Megállapítható ugyanakkor, hogy a jó minőségű vízkészletek egyre nehezebben védhetők meg a szennyeződésektől, a még ellátatlan települések hálózati ellátása sokszor csak nagy műszaki nehézséggel, jelentős anyagi áldozatok árán oldható meg. A vázolt probléma összefüggésben van a csatornázás és a szennyvíztisztítás-, elhelyezés kérdésével. A kiszolgáltatott víz mértékével arányosan megnőtt a szennyvíz mennyisége is. Ezzel együtt megnőttek a megoldandó csatornázási, szennyvíztisztítási-, elhelyezési teendők is. Tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy ezek a feladatok — az anyagi eszközök hiányában — az elmúlt évtizedekben nem, vagy csak alig kerültek megoldásra. A különböző beruházási döntések során csaknem mindig ezek a keretek maradtak el. Mindezt néhány adattal megvilágítva : — a csatornázott lakások aránya 34%; — a közcsatornával elvezetett szennyvizek mintegy 50 %-a tisztított; — a biológiai tisztítás aránya csak 30 %. Ezt a helyzetet — mint ahogy erre az Akcióprogram is rámutat — csak átmenetinek lehetett és lehet tekinteni, hiszen a szennyvizek nem kellő gondosságú összegyűjtése, tisztítása, elhelyezése óhatatlanul környezetvédelmi problémákhoz vezet. Sajnos természetszerű, hogy a vízellátás további fejlesztésénél e mulasztások „visszaütnek" és az akkor elmaradt csatornázási, szennyvíztisztítási költségek most regio-