Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)

3. szám - Dr. Tóth Géza: A Magas-Bükk déli peremén fakadó időszakos karsztforrások karszthidrográfiai jellemzése

170 Hidrológiai Közlöny 1984. 3. sz. Dr. Tóth G.: A Magas-Bükk déli peremén 3. kép. A Feketeleni időszakos karsztforrás előtérben lineáris vízhozammérő bukó gát közepes vízhozammal (25 l/s) A forrást nyíl jelzi Bild 3. Die periodische Karstquelle Feketelen bei mittlerer Schüttung (25 t/s), im V ordcrgrung mit einem linearen Meßüberfall Qie Ouelle ist mit einem Pfeil markiert Ez a morfológiai határvonal közel egybeesik a karszthidrológiai rendszer jellegváltozásával. A Magas-Bükk jelentős függőleges mozgást végző karsztvízfelülete délen leszorított tükrű fedett karsztba megy át az időszakos karsztforrások vonalában (2. ábra). 2. Irodalmi áttekintés, kutatástörténet Az 1960-as évek közepéig az időszakos karsztforrások rendszeres megfigyelésének kezdetéig csupán néhány , szórványos adat állott rendelkezésünkre. 1926-ban Bárány L [4] rövid ismertetőt adott a Bükk időszakos karsztforrásairól. Az Imó-kői forrásról becslésen alapuló vízhozam adatot is közölt 10—15 1/sec-os 4. kép. A Vörös-kői-alsó forrás nyomással érkezik a felszínre, a felemelkedő vízoszlop nagyvízhozamok idején 2,5—3 méter Bild 4. Die untere Vörös-kö Quelle tritt unter Druck an die Oberfläche

: bei großer Schüttung steigt die Wassersaule 2,5—3 m hoch 5. kép. A Vörös-kői-felső forrás törmeléklejtőből fakad 500 méteren Bild 5. Die obere Vörös-kö Quelle entspringt in 500 m Höhe aus dem Hangschutt zutage értékkel. Ismertetőjében rövid néhány napos aktív periódus megfigyelését említette, más esetben több hónapos forrásműködésről, száraz években pedig a források működésének elmaradásáról írt. 1938-ban Kerekes J. [5] az Eger-környéki barlangvidék ismertetésekor részletesebben szólt az Imó-kói és a Vörös-kői-forrás működéséről. Tanulmányában néhány vízhozam adat alapján feltételezte, hogy az időszakos karsztforrások működése szoros kapcsolatban van a Magas-Bükk karsztvízfelületének megemelkedésével. Aktivitásuk okát a karsztvíz megemelkedésében látta és hangsúlyozta, hogy nem a karsztvíz fenekét csapolják meg az időszakos karsztforrások. 1965-ben és 1974-ben Tóth G. [12, 15] az időszakos karsztforrások néhány újabb adatát ismertette. 1 974-ben Aujeszky G.—Karácsonyi S. és Scheuer Gy. [2] a Délnyugati-Bükk karsztvíz földtani viszonyait elemezve az 1924., 1925. és 1926. évi csapadékadatokat és az időszakos források irodalomban szereplő működési adatait grafikusan ábrázolták. A rendelkezésre álló adatokból arra a következtetésre jutottak, hogy a források rendkívüli csapadék hatására indultak meg. A felsorolt irodalmi adatok egy-egy geográfus, geológus, barlangkutató, más alkalommal erdész megfigyeléseire támaszkodtak. 1965-től rendszeres megfigyeléseket végeztünk az aktív periódusok kezdetének és végének feljegyzésére és a közbülső vízhozam értékek mérésére. Mind a négy időszakos karsztvízforrásnál [Vörös-kői-alsó (Ej), Vörös-kői-felső (F

2), Imó-kői (E

3), és Eeketeleni (E

4)] lineáris vízhozammérő bukógá^at helyeztünk el a pontos vízhozammérések érdekében. 1967-től 1970-ig gyakran végeztünk vízhozam méréseket, majd a következő négy évben ritkábban, elsősorban az aktív periódusok hoszszának megállapítására törekedtünk. Ebből az időszakból a forrásokról több mint 300 vízhozam adat áll rendelkezésre. A megfigyelés időszakában száraz és az átlagosnál jóval nagyobb csapadékú évek is előfordultak. Az időszakos karsztforrások kutatásával egyidőben a Szalajka-karsztforrás vízhozamát is mértük. Az időszakos karsztforrások feltételezett vízgyűjtő területén vízjelzéseket végeztünk vízföldtani összefüggéseik megállapítására. 3. A bükki időszakos karsztforrások vízjárásának megismert jellemzői Szórványos megfigyelésekből Kerekes J. [5] feltételezte, hogy az időszakos források a karsztvízfelület megemelkedésével kapcsolatban lépnek