Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)

3. szám - Vörös Lajos: A fitoplankton mennyiségi jellemzőinek értékelése vízminősítési szempontból balatoni mérések alapján

Hidrológiai Közlöny 1984. 2. sz. 157 A fitoplankton mennyiségi jellemzőinek értékelése vízminősítési szempontból balatoni mérések alapján VÖRÖS LAJOS* Az algák mennyiségének és minőségének meghatározása a gyakorlati hidrobiológiái kutatások egyik fontos feladata, mivel mindkettő közvetlen mutatója a víz minőségének. A hazai hidrobiológiái gyakorlatban a fitoplankton mennyiségét a térfogategységnyi vízben lévő algák számával és az a-klorofilltartalommal jellemzik elsősorban, ezek szerepelnek Felföldy tízfokozatú trofitási minősítő rendszerében (FELFÖLDY 1980). Zsukinszkij és munkatársai (ZSUKJNSZKJJ et al. 1977) kísérletet tesznek egy egységes biológiai vízminősítő rendszer létrehozására, melyben a vízminőségnek kilenc fokozatát különböztetik meg, „nagyon tiszta", „kielégítően tiszta", „szennyezett" stb. osztályokat neveznek meg. Eljárásuk az osztályok elnevezésében azért szerencsés, mert a trofitás fogalma az elsődleges termelés intenzitásával egyezik meg (

ELSTER 1958, HERODEK 1977, FELFÖLDY 1980), ez pedig a fitoplankton állományok funkcionális karakterisztikája (FJ0D0R0V 1975), másrészt a trofitás nem vízminőségi kategória. A minőség terminusa egy szubjektív ítéleten alapul és azt jobb elhatárolni a trofikus státusz koncepciótól (CARLSON 1977). Zsukinszkij és munkatársai rendszerében az osztálybasorolás alapja a fitoplankton esetében annak nedves súlya (biomasszája). Az egyedszámon a biomasszán és az a-klorofillon kívül a fitoplankton állományokat szokták még jellemezni populáció vagy társulási szinten azok felületével, ez utóbbi változó meglehetősen ritka alkalmazása a szerkezetvizsgálatokhoz kötődik. A pillanatnyi állomány fenti mutatóinak egymáshoz való kapcsolata magyarországi vizekben nem ismert. Munkánk célja a közöttük lévő kapcsolatok feltárása a Balaton különböző mértékben algásodott területein. A biomassza és az a-klorofill közötti összefüggéseket, mivel e kettő kölcsönviszonya alapvető, irodalmi szinten is részletesen tárgyaljuk. A fitoplankton biomasszája és az a-klorofill közötti összefüggések tavakban és tározókban A fitoplankton biomasszájának relatív klorofilltartalma vízterületenként (tavanként) nagyon eltérő lehet, de egy vízterületen belül is jelentősen változhat. E kérdésről ad általános tájékoztatást az 1. táblázat, amelyben elsősorban azokat az eredményeket tüntettük fel, amelyek egész éves vizsgálatsorozatokon alapulnak. A néhány, kevés mérésre alapozott eredménynél feltüntettük, hogy azok az év mely szakára korlátozódnak, ill. hány mérés képezi az értékek alapját. Nem szerepeltetjük a táblázatban a trópusi adatokat. A biomassza %-os klorofilltartalom értékeinek zöme 0,1—0,9% közé esik, az átlagértékek 0,16— —0,42% között vannak az esetek többségében. Kiugróan nagyok Javornicky adatai (JAVOKNICKY 1974),' maximum 9,37%, az átlagérték is nagyságrenddel nagyobb mint másoknál (ezeket az extrémen nagy értékeket további megerősítésig fenntartással fogadjuk el). A biomassza relatív klorofilltartalmának e jelentős térbeli és időbeli különbségei az a-klorofill mérések alapján történő állománybecslés nagy hibalehetőségét mutatják, a probléma más aspektusban is jelentkezik, míg a víz a-klorofilltartalma * MTA Biológiai Kutatóintézet, Tihany. és összes foszfortartalma között kanadai tavakban csak laza összefüggést találtak, addig szoros pozitív korrelációt figyeltek meg az algabiomassza és a foszfortartalom között (NICHOLLS—

DILLON 1978). A fitoplankton klorofilltartalmát befolyásoló tényezők közül egyik a faji összetétel. A kérdéssel foglalkozók többsége azon a véleményen van, hogy a különböző törzsekhez tartozó fajok klorofilltartalmában nincs számottevő eltérés, kivételt képeznek a zöldmoszatok, amelyek jelentősen több a-klorofillt tartalmaznak, mint a többi algák (BLINDLOSS et al. 1972, PIRIN A—

JE LIZ AROVA 1975, PORK—MILIUS 1978, TRIFONOVA 1979), ezt a megfigyelést laboratóriumban is igazolták algatisztatenyészetekkel (PIRINA—• JELIZAROVA 1975) (1. táblázat). A fentiekkel ellentétes az a megfigyelés, amely szerint a kovamoszatos plankton relatíve több klorofillt tartalmazott mint a zöldmoszatos (NICHOLLS—

DILLON 1978). A sugárzás intenzitásának növekedése az a-klorofill tartalom csökkenését eredményezi az algákban (AHLGREN 1970). Természetes viszonyok között ezt a jelenséget nehéz megfigyelni, mivel más tényezők is beleszólnak a klorofilltartalom alakulásába. Nicholls és Dillon példájában (NICHOLLS—

DILLON 1978) pl. a nyári intenzívebb napsugárzás nitrogénhiánnyal és a faji összetétel megváltozásával párosul, ami megnehezíti az adatok egyértelmű interpretációját. A fitoplankton klorofilltartalmának mélység szerinti növekedését is megfigyelték, tengerekben, óceánokban, mély tavakban a fényhiányt kompenzálják így az algák (VEDERNYIKOV et. al. 1975). Sekély vizekben a fenékről felkeveredő detritusz is mint növelő tényező jelentkezik (PORK—MILIUS 1978). A sekély, gyakran felkeveredő vizű Balatonban e tényező zavaró hatása esetenként jelentős lehet, az üledék felszíni rétegében az a-klorofill és bomlástermékeinek koncentrációja két nagyságrenddel is meghaladja a víz klorofill koncentrációját (OLÁH 1972, VÖRÖS et al. 1983). A nitrogénhiány klorofilltartalom csökkentő hatását többen igazolták (ANTIA et al. 1963, BERM

AN—POLLINGER 1974, TRIFONOVA 1979). A tenyészet kora is jelentősen befolyásolja a sejtek klorofilltartalmát, abban az esetben is, ha sem a fény, sem a tápanyagok nem limitálnak (MESSER—BEN SHAUL 1972). Többen figyeltek meg a fitoplankton klorofilltartalma és a biomassza nagysága között fordított arányosságot (MIHEJEV

A 'l970, WRIGHT 1959, JELIZAROVA 1974, PORK—MILIUS 1978), ugyanakkor bizonyítottnak tűnik, hogy ez az összefüggés csak tápanyaghiányos körülmények között áll fenn (WRIGHT 1959, AHLGREN 1970, TRIFONOVA 1979, TOLSTOY 1977).