Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

12. szám - Domokos Miklós: Vízfolyások vízkészlet-igénybevételi ábrái

Hidrológiai Közlöny 1983. 12. s2. 561 — * * Vízfolyások vízkészlet-igénybevételi ábrái DOMOKOS MIKLÓS' 1. A munka célja, körülhatárolása Tanulmányom célja: javaslatot adni a III. Vízgazdálkodási Kerettervben [19] tömegesen alkalmazandó vízkészlet-igénybevételi ábrák összeállításának módszertanára. A javaslat kidolgozását a Vízgazdálkodási Intézet Keretterv-Irodája kezdeményezte, a megbízás témavázlatában [15] bővebben kifejtve és egyben megfelelően körül is határolva az elkészítendő szakvélemény tartalmát. E témavázlat szerint — csak a felszíni vízfolyásokkal kell foglalkozni (a területileg elosztott felszíni vizek és a felszín alatti vizek tehát kívül esnek a vizsgálat körén); — a vízkészlet-gazdálkodás mennyiségi oldalára kell szorítkozni (a vízkészletek és vízigények minőségi vonatkozásaira tehát nem kell kitérni); — csak a vízkészlet kihasztnáltságát kell vizsgálni (tehát kapacitásmérlegekre nem kell javaslatot tenni). Bármennyire körülhatárolt** is a feladat, előre látható, hogy megoldására végleges, közvetlenül alkalmazható receptet még nem lehet adni, márcsak azért sem, mert — amint ezt a tanulmány 3. fejezete majd bővebben is kifejti — az alkalmazandó módszer véglegesítése számos kérdésben többé-kevésbé önkényes döntést igényel. Ezen túlmenően magának a feladatnak a témavázlatában [15] megfogalmazott felvetésével, ill. körülhatárolásának egy-két momentumával kapcsolatban is lehetnek kételyek. Mindezek miatt elsősorban azt tekintem fő feladatomnak, hogy ezeket a — megítélésem szerint — még nyitott kérdéseket pontosan megfogalmazzam és hozzájuk fűzött gondolatokkal segítsek a szükséges döntések meghozatalában. 2. Előzmények 2.1 A téma szakirodalmi háttere. A —- tényleges vagy tervezett — vízkészletgazdálkodási helyzet felmérésére, ill. jellemzésére alkalmazott vízgazdálkodási mérlegek elméletét, fogalom- és eszközrendszerét a magyar vízügyi szakirodalom alaposan kidolgozta [1, 4, 5, 9, 13]; e kérdéscsoportnak nemzetközi kézikönyve is van [10]. A vízfolyások kidolgozandó vízigénykielégítési ábráival rokon vízgazdálkodási hossz szelvénynek is saját irodalma van [3, 17]. Lényegében ezek az elvi alapok érvényesültek — többkevesebb egyszerűsítéssel — a II. Vízgazdálkodási * Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont (VITUKI) Vízrajzi Intézete, Budapest. **Dr. Szesztay Károly lektori véleménye szerint: „A tárgykörben az elvi alapok felülvizsgálatára van szükség; ilyen szűken lehatárolt és részletességre törekvő vizsgálatokat csak akkor lesz majd célszerű végezni, amikorra majd a feladat egészét (vagyis valamennyi vízféleséget és vízhasználatot és azok mennyiségi, minőségi, technológiai, köz gazdasági vonatkozásait) átfogó fogalmi és közelítésmódbeli keretek, továbbá a megoldás közös elvei megfelelően tisztázottak lesznek." Keretterv [11] és a Vízkészletgazdálkodási Évkönyvek [12] vízgazdálkodási mérlegeiben. Minthogy tehát a témakör elmélete, fogalomés eszközrendszere a hazai szakirodalomban bőven kifejtve megtalálható, nem ismétlem meg — összefüggő teljességre törekedve — annak tartalmát, hanem csak a tanulmányom szempontjából legfontosabb megállapításokat idézem. Véleményem szerint ugyanis nincs szükség a rendelkezésre álló elméleti rendszer megváltoztatására, hanem inkább annak az eddigi gyakorlathoz képest következetesebb alkalmazására kellene törekedni, már amennyire ezt lehetőségeink engedik. Bár közhely, de itt is előre kell még bocsátanom, hogy egy vízgazdálkodási rendszer vízkészletgazdálkodási állapotjellemzésének vagy fejlesztés-tervezésének legalkalmasabb módja általában a rendszer részletes modelljének megalkotása, s a rendszer működésének ezzel történő szimulációja [1, 7]. Ehhez képest a jelen munka tárgyát képező, kiragadott vízfolyásszakaszokra megszerkesztett vízkészlet-igénybevételi ábrák — és még inkább a területileg integráló, un. összesítő vízgazdálkodási mérlegek — ugyanezen feladat megoldásának csak durván egyszerűsíthető változatai lehetnek. 2.2 A vízkészlet-gazdálkodási méretezés alapelve A vízkészlet-gazdálkodási mennyiségi méretezésnek -— az egyéb mérnöki, pl. statikai méretezéséhez hasonló — alapelve a következő [5]: kiszámítjuk a vízgazdálkodási rendszer működését adott időszakban és adott fejlesztési szinten jellemző, „feszültség" jellegű, a vízkorlátozás okozta népgazdasági kárral monoton növő függvénykapcsolatban lévő y vízkészlet-kihasználtsági mutatót, és ezt összevetjük e mutató T— közgazdasági, politikai stb. megfontolások alapján — előírt y* határértékével (a ,,határfeszültséggel"). Ha teljesül a y<y* (i) feltétel, akkor a vizsgált vízgazdálkodási rendszer vízkészlet-gazdálkodási állapotát az adott időszakban és az adott (tervezett) fejlesztési szinten megfelelőnek ítéljük („aktív vízmérleg"). Ellenkező esetben a vízigény-kielégítési biztonságot fokozó, vagyis y értékét csökkentő intézkedésekre, ill. a rendszer vízgazdálkodás-fejlesztési tervének módosítására van szükség („passzív vízmérleg"). A y mutatót — az eddigi hazai szóhasználatot [1, 5, 11, 12] követve — vízkorlátozásnak, a y* határértéket pedig vízhiány-tűrésnek nevezzük. Megjegyzem, hogy a külföldi gyakorlat [16] y helyett sokszor az R — 1 — y vízigény kielégítési biztonsággal és az annak megfelelő B* határértékkel számol. Az aktív vízmérleg feltétele ekkor R 2=7?* (l.a Gyakorlati szempontból természetesen közömbös, hogy a vízigény-kielégítés jellemzésére az (1) vagy az (l.a) egyenlőtlenséget alkalmazzuk. Véleményem szerint az (1) egyenlőtlenség a vízkészlet-gazdálkodási méretezés — egyedi vízmérlegekben, hossz-sZelvényszerűen vagy rend-