Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

11. szám - Dr. Kőrösmezey László: Szempontok nagyobb városaink szennyvíztisztító berendezéseinek tervezéséhez

506 Hidrológiai Közlöny 1983. 11. sz. Dr, Körösmezey L.: Szempontok nagyobb városaink duzzasztassal üzemeltetni, de — láttuk — a hálózat hidraulikai adottságai olyanok, hogy a maximális terhelés idején önmaga is 3 órás visszaduzzasztást okoz. Ha ezt a 3 órát tudatosan növeljük, 7 órás tározódást okozva a hálózatban olyan szállítandó vízmennyiséget kapunk, amely mennyiség a szárazidei szennyvízátlag háromszorosa. Ha ezt a mennyiséget tekintjük az átemelő szempontjából mértékadónak, igen előnyös körülményeket tudunk a befogadó védelme és az új tisztítótelep terhelése szempontjából biztosítani: a.) nem kell a csatornahálózatból egy csepp vizet se tisztítatlanul a befogadóba engedni: b) az átemelő telep szivattyúit nem kell túlzottan nagy méretűre, rossz kihasználhatóságúra választani; c) a tisztítótelep mind mechanikai, mind biológiai tisztítás célját szolgáló műtárgyait jól lehet a szárazidei szennyvízmennyiségre és a háromszoros időszakos túlterhelést jelentő záporvízre méretezni; Ezzel szemben hátrányt csak az jelent, hogy a csatornahálózatban a visszaduzzasztás által a kiülepedést, a hálózat eliszapolódását segítjük elő. De ez — az időszakosan meg nem akadályozható 3 órás visszaduszzasztás által mindenképpen bekövetkezik. A 3 órának 7 órára növelése alig értékelhető mértékben ront a csatornahálózat állapotán, viszont a felsorolt előnyök jelentős megtakarítást, a Mosoni-Duna védelmébe pedig igen nagy jelentőségű környezetvédelmi előrelépést jelentenek. 3. A szennyvíztisztító telep mértékadó terhelésének megállapítása gú, a költségek szempontjából az üzemköltségtöbblet, amit a második átemelés jelent, elhanyagolható azzal a megtakarítással szemben, amit az első átemelésnél azzal takarítunk meg, hogy nem emeljük fel egész évben a teljes szennyvízmennyiséget a maximális árvízszint feletti szintre. Többletként viszont a második átemelőtelep beruházási költsége jelentkezik. De a tisztítótelep műtárgyainak esetleges túlzott kiemelése is költséges lehet, ami meg az egyszeri, de nagy magasságra dolgozó átemelés gazdaságosságát kérdőjelezheti meg. Lehet megoldás az is — kellő vízbőségű befogadó esetén -—, hogy a magas, de évente csak egv-ket hét tartósságú befogadó árvízszint idején a mechanikai szennyvíztisztítás után — a biológiai tisztítás esésvesztesége előtti szintről engedjük a befogadóba a részlegesen tisztított szennyvizet és ezzel a csökkentett magasságú egész évi átemelés költségelőnyeit is és az esetleges második átemelő beruházási költségeinek megtakarítását is élvezzük azon az áron, hogy biológiai tisztítás nélkül engedjük — egy évben egy-két hét tartóssággal — a mechanikailag tisztított szennyvizet egy egyébként nagy hígítást adó befogadóba. A győri szennyvíztisztító telepnél merülnek fel ilyen kérdések, de mivel ott a nagymarosi vízlépcső visszaduzzasztó hatása várhatóan nem csak időszakosan, hanem állandó jelleggel magas vízállást fog okozni a szennyvizet befogadó Mosoni-Dunán, a mérlegelés lehetősége leszűkül. itt merül fel a szennyvíz és csapadékvíz együttes, vagy külön kezelésének kérdése. Igaz, ez a kérdés a tervező szennyvíztechnológus számára általában nem alternatívaként merül fel. hanem adottságként, mivel a város szennyvízelvezetésének megoldása már talán évtizedek óta eldöntött kérdés. Mégis lényeges, és a tisztítótelep nagyságát erősen befolyásoló kérdés, hogy kell-e, vagy se a záporvizeket is fogadni. Ezzel kapcsolatban a Győr esetében adódó különleges megoldást említem, amely bizonyára nehezen lenne általánosítható, de amely megoldás a helyi adottságok — legalább is jó kihasználása. Gvőr egyesített rendszerű csatornahálózata a tisztítótelep előtti végátemelőnél olyan mélyen végződik, hogy a befogadó legkisebb vízszintje alatt marad, tehát minden csepp ide érkező szennyvizet és csapadékvizet. átemeléssel kell a befogadó Mosoni Dunába, illetőleg távlatban a tisztítótelepre juttatni. Az egyesített csatornarendszerre tekintettel felmerült a kérdés: milyen csapadékvíz hányadot, milyen csúcsot vegyen figyelembe a tervezés a szennyvíztisztító telepen? Sokat vitatott, és bőséges szakirodalommal alátámasztott kérdés a csapadékvíz által szállított szennyeződés mennyisége, lefolyása, intenzitásának változása is. Győrben adottság az is, hogy a csatornahálózat — a terület sík volta miatt — nagyon kis lejtésű, de ennek megfelelően nagyméretű csövekből áll. Igy nagy a tározóképéssége. De még így is a hálózat végén levezetőképessége olyan, hogy a csapadék-csúcsokat csak bizonyos késleltetéssel képes az átemelőbe vezetni. A legnagyobb csúcs esetében ez a késleltetés kb. 3 óra. Az átemelőtelep szivattúit erre a csúcsra méretezni még mindig igen nagy, és az év nagy részében kihasználatlanul álló gépegységeket eredményezett volna. Ugyanez a csúcs a szennyvíztisztító telepen is túlzott lökésekben jelentkezne, vagy pedig vészkiömlő beiktatását tenné szükségessé, mivel a csúcs a szárazidei átlagos szennyvízmennyiség 4,0—4,5-szereS értéke lett volna. — A tervezők kompromisszumot javasoltak: igaz, hogv nem kedvező a csatornahálózatot visszaEz az a pont, amellyel a tisztítótelep jövőjét jól meg lehet alapozni, de amellyel - helytelenül irányozva elő a várható fejlődést — jelentős bajt lehet okozni. Az eddigi gyakorlatban túlméretezés még nem fordult elő, de az ellenkezője már többször. Még szerencsés helyzet volt az, amikor az előkészítő terv fázisokkal szemben a kiviteli tervek adatmeghatározása növelte meg a tisztítótelep kapacitását. Ilyen mc>dosításokra Miskolc és Debrecen szennyvíztisztító telepe tervezésekor is sor került. A valóságos helyzet az, hogy a telepek építése annyira elhúzódik, hogy amire egy-egy ütem megvalósul, terhelése már rendszerint megközelíti, eléri, sőt meghaladja a tervezettet. Szerencse, hogy mire nagyobb városaink eljutottak a megvalósítás útján a kiviteli tervezés szintjéig, a tervezés már jelentős ilyen irányú tapasztalattal rendelkezett, és a terhelés előirányzásánál igen óvatosan járt el. Ezzel a kérdéssel egészen szoros kapcsolatban áll, hogy mekkorák legyenek a tisztítótelep kiépítési lépcsői. A megközelítést a távlat igényeiből kiindulva kell kezdeni. Ehhez a város nagy távlati rendezési tervéből kell kiindulni. Az abban 30 év távlatára előirányzott lélekszámot, illetőleg ennek alapján számított szennyvízmennyiséget kell felkerekítve — a távlati tervezés alapjának tekinteni, hozzászámítva ehhez a várható ipari eredetű szennyvizeket. Ezt az eredményt még ellenőrizni kell a város vízellátási távlati terveivel, összevetve az ott előirányzott kitermelt és a vízhálózatba nyomott ivóvíz mennyiségével. Ha így biztonsággal meggyőződtünk a távlati terhelés számszerű értékéről, akkor nem marad más hátra, mint a kapott számot 2, 3, 4 vagy legfeljebb 5 részre osztani, és ez az érték lesz egy ütem nagysága. A telep elrendezésénél ezen felül még legalább egy ütem számára kell helyet biztosítani [1].